Szijjártó Péter: Magyarország legfontosabb gazdasági partnere továbbra is Németország

2018. június 12. 19:29

A magyar külügyminiszter a Bosch miskolci telephelyén méltatta a magyar-német gazdasági kapcsolatok fontosságát. Szijjártó Péter rámutatott: az utóbbi évek gazdasági sikerei azt jelzik, hogy a nemzetközi vállalatok bizalmat szavaztak Magyarországnak.

2018. június 12. 19:29

Az elmúlt évek gazdasági sikerei nem jöhettek volna létre, ha a nemzetközi vállalatok nem szavaznak bizalmat Magyarországnak, és ebben a Boschnak is jelenetős szerepe volt – hangoztatta Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter kedden a Bosch miskolci gyárában, ahol elkészült a százmilliomodik kéziszerszám.

A Robert Bosch Power Tool Kft. jubileumi terméke egy kétsebességes akkumulátoros fúró-csavarozó volt, amelyből eddig több mint egymilliót gyártottak.

Az eseményen Szijjártó Péter kiemelte: a Bosch cégcsoport az elmúlt évben 58 milliárd forintot fektetett be Magyarországon, és ezzel ezer új munkahelyet teremtett, immár 14 ezernél is több ember foglalkoztat.

A külgazdasági és külügyminiszter arról is szólt, hogy a miskolci üzem Európa legnagyobb kéziszerszám-gyárává vált, az itt előállított termékek 79 százalékát exportálták.

A Bosch a magyar gazdaság minőségi megújulását is elősegíti – jelentette ki a miniszter, hozzátéve: mára egy teljesen új verseny jött létre a világgazdaságban, éppen azért „nekünk az a dolgunk, hogy Magyarországot sikeressé tegyük az új digitális korszakban, mint ahogy sikeressé vált a magyar gazdaság a tradicionális ipari korszakban."

A miniszter szerint Németország az első számú kereskedelmi partnere az országnak, a külkereskedelmi forgalom 27 százaléka jut Németországra, onnan érkezik a közvetlen működő tőke 28 százaléka. „Ma már hatezer német vállalat működik nálunk, és 300 ezer embernek adnak munkát" – tette hozzá.

Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) Miskolc polgármestere beszédében azt emelte ki, hogy 18 éve, amióta a Bosch gyárat épített itt, fejlődik és gyarapodik a város, a cég több mint 6,5 ezer embert foglalkoztat, biztos és megbízható partnere a városnak, a kapcsolat kölcsönösen előnyös.

A kft. 2001. novemberében alakult Miskolcon, és mára nem csupán a cégcsoporton belül, hanem a régióban is meghatározó tényezővé vált, világszerte a Bosch legnagyobb kéziszerszámgyára lett. A több mint 38 ezer négyzetméter területű üzem csaknem 2400 dolgozót foglalkoztat.

A Bosch termékeivel 1898 óta van jelen Magyarországon. A konszern idén ünnepli első magyarországi kirendeltsége megnyitásának 100 éves évfordulóját, a vállalatcsoportnak kilenc leányvállalata van Magyarországon, az egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója lett.

A 2017-es üzleti évben a Bosch magyarországi árbevétele 1304 milliárd forint volt, 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A Bosch-csoport bevétele tavaly 78,1 milliárd euró volt.

(MTI)

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Casus Belli
2018. június 13. 10:02
A magyar gazdaság a német multi leányvállalata.
balbako_
2018. június 13. 07:29
No, ezt kéne szép csendben leépíteni, mert egyetlen országtól sem szabad függenünk.
áfonya
2018. június 13. 02:34
Az Európai Unió nem szólhat bele Az igazságszolgáltatás szervezetének kialakítása nemzeti hatáskör, és az Európai Unió intézményeinek nincs felhatalmazása arra, hogy ennek a keretnek a formájába konkrétan beleszóljon – nyilatkozta Trócsányi László igazságügyi miniszter a Bloomberg amerikai hírügynökség kérdéseire válaszolva. Az Európai Unió nem szólhat bele Az igazságszolgáltatás szervezetének kialakítása nemzeti hatáskör, és az Európai Unió intézményeinek nincs felhatalmazása arra, hogy ennek a keretnek a formájába konkrétan beleszóljon – nyilatkozta Trócsányi László igazságügyi miniszter a Bloomberg amerikai hírügynökség kérdéseire válaszolva.
Mbear
2018. június 12. 22:18
Ejnye, itt nyalni tetszik, máshol meg fordítva? A végén még azt hiszik, hogy csak a retardáltakat hülyítik kérem szépen. Bár azok retardáltak, szóval lehet nem veszik észre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!