Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Rendkívüli helyzet Párizsban – Túszejtéses támadás történt

2018. június 12. 19:18

A francia fővárosban kedden délután ejtettek túszul legalább két embert. A rendőrség szerint nem terrortámadás történt.

2018. június 12. 19:18

A francia hírtelevíziók helyszíni tudósításai szerint a túszejtő egy épületben barikádozta el magát egy belvárosi ház földszintjének belső udvarán, egy informatikai cég irodájában, azt állítva, hogy robbanószerkezet van nála és legalább két túszt ejtett. A rendőrség szerint a férfi azt közölte, hogy az iráni nagykövettel szeretne beszélni.

A BFM hírtelevízió értesülése szerint a férfi délután fél négy órakor pizzafutárként érkezett a Párizs X. kerületében található Petites-Ecuries utca 45-ös számú házához, ahol benzint öntött egy férfira és arcon ütötte, mielőtt annak sikerült elmenekülnie. Ezután a támadó bement az épület földszintjén található egyik irodába. Egyes értesülések szerint egy kifele menekülő terhes nőt is megütött. 

A Le Monde című napilap úgy tudja, hogy a rendőrséget 4 óra előtt tíz perccel riasztottak szemtanúk, az elitalakulatok fél 5 órakor érkeztek a helyszínre, ahova a tűzoltók is nagy erőkkel vonultak ki. 

A rendőrségnek sikerült kapcsolatot kialakítani a túszejtővel, s jelenleg is tárgyalnak vele. A férfi azt állítja, hogy van egy tettestársa az épületen kívül. 

A rendőrség egyelőre nem tudta megerősíteni, hány ember lehet a túszejtővel, illetve az épületben, mert elképzelhető, hogy többen is elbújtak. 

A túszejtő személyazonosságról semmit nem közölték a hatóságok.    

A sűrűn lakott belvárosi kerültben minden üzlet és kávéház bezárt. 

Rendőrségi források szerint a férfi indítékai egyelőre ismeretlenek, de a jelek nem terrortámadásra utalnak.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2018. június 13. 11:19
Szerinted a nagykövet nem politikus, az iszlám nem vallási ideológia..?
cutcopy
2018. június 13. 10:02
Ja és egy kis adalék, hogy miért olyan nehéz kimondani hasonló esetekről hogy terrorizmus: http://www.origo.hu/nagyvilag/20180605-europai-tanacs-feljegyzes-2006-erzekenyites-muszlimok-titkositas-alol-feloldott-anyag.html
a hun
2018. június 12. 23:47
Még szerencse, hogy otthon feledte az öngyújtóját!
röviden
2018. június 12. 21:14
Nem lehet minden pizzafutár mellé egy rendőrt állítani. :) Kivált, ha nem is terrorista.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!