A CEU továbbra is Budapesten szeretne maradni

2018. május 15. 14:32

Soros György alapítványa Berlinbe költözik, ám a Közép-Európai Egyetem továbbra is elkötelezett amellett, hogy a kutatásban és oktatásban vállalt misszióját Budapesten folytassa – közölte az intézmény.

2018. május 15. 14:32

 A Közép-európai Egyetem (CEU) továbbra is elkötelezett amellett, hogy a kutatásban és oktatásban vállalt misszióját Budapesten folytassa – közölte az intézmény kedden az MTI-vel, arra reagálva, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok nemzetközi irodája beszünteti működését Budapesten és átköltözik Berlinbe.

A közleményben kiemelték, az egyetem teljesítette „a lex CEU által meghatározott kötelezettségeit", a helyzet rendezéséhez már csak Magyarország kormányának kell aláírnia a 2017 szeptemberében New York állammal közösen véglegesített megállapodástervezetet. Úgy fogalmaztak, az utóbbi időben biztató jeleket láttak, áprilisban ugyanis magas rangú magyar tisztviselők látogatták meg a CEU amerikai oktatási helyszínét a New York állambeli Bard College-ban, és megbeszéléseket tartottak a CEU vezetőségével. A megbeszéléseken New York állam oktatási hivatalának képviselői is részt vettek. 

A találkozó alapján az intézmény biztos abban, hogy az egyetem maradéktalanul teljesíti a jogszabályokban foglalt, az amerikai oktatási tevékenységet előíró feltételt – jelentették ki. A közleményben a CEU felszólította a kormányt, hogy a megállapodást haladéktalanul írja alá.

(MTI)

Összesen 133 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vén Csataló
2018. május 16. 08:34
Ebbe' a nagy diktatúrába??? Hát ezeknek elment az eszük. Ennél jobb bizonyíték nem is kell rá.
Peter8811
2018. május 16. 05:49
Bokros Lalyos mit ad elő? A nyugdíjam felét.
kortárs
2018. május 16. 01:02
A buzikultúrát terjesztő, a hallgatóit azzal jábító CEU minél előbb takarodjon innen egy nihilista, széthulló, afrikanizálódó városba! És hagyjon felvégre a magyarok, keresztények gyalázásával!
Bokros Birka
2018. május 15. 22:16
Bőrönd Ödön a Köröndön, ül a CEU-s bőröndön. Remélem már becsomagoltatok és a konyhába készenlétbe a CEU-s bőrönd, liberális forradalmár képzők! :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!