A NER Orbán(ék) életműve

2018. április 16. 14:36

Ütős és éles eszköz a politikai cél elérésében, amit tulajdonképpen 1988 óta folyamatosan, következetesen és aránylag kacskaringómentesen követ(nek).

2018. április 16. 14:36
kalotaszeg
Mandiner-komment

„Tulajdonképpen arról van szó, hogy milyen alapértékek, milyen generációkon átívélő koncepciók és milyen jellemformáló elszántság alapján áll az ellenzéki munka. 

És igen: A NER Orbán(ék) életműve, ütős és éles eszköz a politikai cél elérésében, amit tulajdonképpen 1988 óta folyamatosan, következetesen es aránylag kacskaringómentesen követ(nek). 

Hogy a Fidesz a liberális, rendszerbontó ifjak csapatából egy a klasszikus polgári értékeket valló, és őrző (tehát konzervatív)!, párttá serdült, érett, leginkább ennek a következetességnek köszönhető. Tragikus, hogy ezt nem ismerik fel az ellenzéki Fidesz-epigonok, akik saját "fegyverével", ellenzéki akcionizmussal, képzelik megverni Orbánt Viktort. Azt sem képesek felfogni, hogy Orbán nem meglovagolja a trendeket –illetve nem csak, persze azt is – , hanem trendeket ad, változtat, szembefeszül velük. Mégpedig teljes bevetéssel. És: Orbán nem fél attól, hogy valakik kinevetik, mert hisz abban, amit tesz.

A Fideszre jellemző pártfegyelem kulcsa nem az állítólagos félelemkeltés vagy korrupció (még ha a kelleténél több is akad belőle), hanem az az elképesztő ÖNfegyelem és célirányultság, ami első sorban Orbánra magára, de számos harcostársára is jellemző. Nem rémkép, és nem jófej ideál, hanem példakép: valódi tekintély. Ezért minden zsarnoknál és minden bohóckodó csábítónál hatékonyabban képes vezetni és ösztönözni "az embereket." 

Nem a tömegeket, hanem az egyedeket. 

Nagy felelősség, és ha visszaél ezzel a tekintéllyel, vagy ha szakadékba vezeti az országot, akkor sokkal súlyosabb ítélet alá kerül mint pld. egy kígyózó Böszme, vagy egy vonagló Selyemfiú, aki csak pózol és/vagy csábít. 

Mert Orbán az esetben nem egy amorf tömeget vezetne meg – az mindig átvészelhető; hanem személyeket, egyedeket, karaktereket és életeket. 

Ergé ilyent soha nem írna le, de a 7 jó tanácsábol következtethetünk arra, hogy az ellenzék legfőbb problémája a programszerű dekandencia. Az öntelt nyafogós, nyegle hanyatlás mint politikai műfaj, a mások, más világszemlélet és egzisztencia által kitermelt szellemi és anyagi javak ínyenckedő, fintorgó felélése. Múlt és jövő nélküli per-pártocskák. Erről szól az összes "tüntetésnek" álcázott Pesti GOA-party.

A fidesz ellenzékben is mindig erősebb, dominánsabb, izgalmasabb és félelmetesebb volt. Onnan tudott leghatékonyabban építkezni; kormányon már csak erővel védi, amit felépített. Erre az erdőírtó, kéziekével szántó talajmunkára a régi és új ellenzéki pártok képtelenek, ők csak a kézigránáthoz értenek. Védelmet és az üzemanyagot pedig fantáziált vagy valóságos "nagytestvérektől", cukrosbácsiktól és szürke eminenciásoktól várják. Infantilis, kisstílű arulkodósjúdások.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hóvirágcsempész
2018. április 16. 23:44
" A Fideszre jellemző pártfegyelem kulcsa nem az állítólagos félelemkeltés vagy korrupció (még ha a kelleténél több is akad belőle), hanem az az elképesztő ÖNfegyelem és célirányultság, ami első sorban Orbánra magára, de számos harcostársára is jellemző. Nem rémkép, és nem jófej ideál, hanem példakép: valódi tekintély. Ezért minden zsarnoknál és minden bohóckodó csábítónál hatékonyabban képes vezetni és ösztönözni "az embereket." Hát ez hajszálpontos . És még : Nézzük meg, kiknek lett új szószólója a Fidesz? Egy csomó sérült egzisztencia, frusztrált, zavaros fejű kávéházi „politikus”, önjelölt zseni, mélymagyar szittyaszármazék, ötvenhat után tönkretett, üldözött, megnyomorított, vérszomjas ember, egykori (?) besúgó, volt KISZ- és MSZMP-tag, mi több: párttitkár jellemzi ezt a tömeget. Amelyet furcsa módon elsősorban a kommunistázás tart össze. Az nem meglepő, hogy Orbán, az egykori KISZ-titkár, a pártvébé-tag apával a háta mögött, vagy Kövér, a maga párttagkönyvével és pártalkalmazotti múltjával igyekszik elfeledtetni mindezt és elsőként, a leghangosabban gyűlölködve kommunistázni. Jellem nélkül, mint láttuk, az ilyesmi nem is olyan nehéz. Példájukat kénytelen követni a sok átállt MSZMP-aktivista is: mindenki ismer névszerinti példát. A meglepő, hogy a (sokszor joggal) kommunista-ellenes tömegbázis arcizomrezzenés, sőt: gondolkodás nélkül elfogadja az ilyen pálfordulásokat. Újhelyi István, aki a rendszerváltás után lett MSZP-politikus: „szemét kommunista”. Pintér Sándor, aki a rendszerváltás előtt a kommunista Belügyminisztérium MSZMP-titkára volt: rendes nép-nemzeti káder. Aki nyugodtan alkalmazhatja a rendszerváltás előtti III/II. titkosszolgálat tisztjét, Tasnádi Lászlót ma rendészeti helyettes államtitkárként: ebből semmiféle felháborodás nem támad. A hívek kommunistáznak tovább: az ellenzékre. A következő leírásban semmi túlzás nincsen, lesz, aki ráismer az alanyra. Nyugdíjas férfi, egykori beosztott tanácsi tisztviselő. Szakmájában soha semmiféle maradandót nem alkotott, sőt: be sem fejezett soha semmit, mindent mások segítségével ért el. KISZ-tag. Apja korábban elismert építész, 1956 után félretett, üldözött ember. Alanyunk a demokratikus ellenzékhez csapódik, marginális szerepet visz, talán besúgó. A rendszerváltáskor meghatározó szerepű embernek hiszi magát: mindig csak pár órás késéssel mond ki olyan dolgokat, amiket mások már kimondtak. Az Antall-kormány megalakulása után nem sokkal MDF-szimpatizáns. 1998-ban már fideszes, Orbán rajongója. Soha semmiféle megbízatást, kinevezést nem kap: nem országgyűlési vagy önkormányzati képviselőjelölt, nem is szakértő (ugyan, mit szakértene?), ellenben ott van minden Fidesz-tüntetésen, sunyin provokál, bekiabál, agresszívan győzköd egyszerű érdeklődőket. 2002-ben abszolút névtelen emberként telefaxon „végső felszólítást” küld a saját nevében a magyar és a nemzetközi sajtónak, hogy mentsék meg az „utolsó rendszerváltó párt, a Fidesz” kormányát. Tagja lesz egy helyi polgári körnek. Miután egy összejövetelen táskájából tucatszámra szór a levegőbe olyan, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából származó papírokat, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy őt (őt!) négyszer is meg akarta gyilkolni a kommunista titkosszolgálat (nem részletezi, mikor, miért, hogyan), kinevetik, megsértődik. De változatlanul ott van minden Békemeneten, változatlanul rajong Orbánért, magát meghatározó erkölcsi jelentőségű gondolkodónak hiszi. Igen: az egyik fő baj a Fidesszel, hogy mindenféle erkölcsi skrupulus nélkül kiszolgálja az ilyen és hasonló egyénekből álló tömeg érzelmeit. Sokszor kádereket is közülük választ. Gyanítom, azért, mert ezek között könnyű olyanokat találni, akiket zsarolni lehet. Az egyszerű rajongás, tudják ezt jól a Fideszt vezető profi köpönyegforgatók, nem elég, bárki bármikor találhat magának új idolt. Kell valami, amivel kényszeríteni lehet a kiszemelt egyedet arra, amit ők akarnak. Ez a módszer hamar hódítani kezdett alsóbb szinteken is. Nem a meggyőződés, az elkötelezettség a kiválasztás alapja (és természetesen még kevésbé az a szakértelem, a felkészültség!), hanem aszerint választanak az urak, hogy ki zsarolható. Nővel (vagy férfival), alkohollal, némi lopással, sikkasztással, besúgással. Esetleg a puszta életével. 2011-ben öngyilkos lett Dunaújváros fideszes alpolgármestere, aki a gazdasági ügyekért felelt. A városnak akkor még (évi 16 milliárdos költségvetés mellett) 17 milliárd forintos adóssága volt, az adósság-átvállalási program hírben sem létezett. A vendéglátós üzletvezetői képesítéssel (és egy kocsmával) rendelkező alpolgármester összeomlott a feladat alatt: közölte, hogy lemond, mert nem tud ezzel megbirkózni. Azt mondták neki: ha elmegy, tönkreteszik őt is, a vállalkozását is, a családját is. Úgy láthatta, reális ez a veszély: főbe lőtte magát.
kulakman
2018. április 16. 19:28
"Nem elég az Orbán takaroggy" Nem bizony ezzel a mondattal megsértenek , min 2800 ezer szavazót is , akik egyébként mi is vagyunk fórumozók!!!
balbako_
2018. április 16. 19:07
Szenzációs igazságok "Azt sem képesek felfogni, hogy Orbán nem meglovagolja a trendeket –illetve nem csak, persze azt is – , hanem trendeket ad, változtat, szembefeszül velük. Mégpedig teljes bevetéssel. És: Orbán nem fél attól, hogy valakik kinevetik, mert hisz abban, amit tesz."Vagy "az ellenzék legfőbb problémája a programszerű dekandencia. Az öntelt nyafogós, nyegle hanyatlás mint politikai műfaj, a mások, más világszemlélet és egzisztencia által kitermelt szellemi és anyagi javak ínyenckedő, fintorgó felélése. Múlt és jövő nélküli per-pártocskák. Erről szól az összes "tüntetésnek" álcázott Pesti GOA-party."
Mich
2018. április 16. 17:37
„az erdőírtó, kéziekével szántó talajmunkára a régi és új ellenzéki pártok képtelenek, ők csak a kézigránáthoz értenek. Védelmet és az üzemanyagot pedig fantáziált vagy valóságos "nagytestvérektől", cukrosbácsiktól és szürke eminenciásoktól várják. Infantilis, kisstílű árulkodósjúdások.” Így igaz. Ez egy része a Katyvasz és a Fidesz közötti különbségnek. De aztán: libsibolsináci katyvasz - néppárt, Háttérhatalom - önállóság, osztódással szaporodás - egység, pénzéhség - országépítés, globalizmus - nemzetépítés stb ellentétpárjai...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!