Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Hétfőn lesz a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja

2018. április 15. 09:23

1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.

2018. április 15. 09:23

 Magyarországon 2001 óta minden évben április 16-án emlékezünk meg a holokauszt magyarországi áldozatairól. 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.

A magyarországi zsidóság teljes egyenjogúsága 1867-ben, a kiegyezés évében valósult meg. A zsidó felekezetet 1895-ben nyilvánították „bevett vallásnak”, azaz az állam által elismertnek, a többi bevett vallással egyenrangúnak. A Nemzetgyűlés az első világháború után, 1920. szeptember 26-án elfogadta a numerus claususként ismert 1920. évi XXV. törvénycikket, amely előírta, hogy az országban élő „népfajok, nemzetiségek” nem tanulhatnak nagyobb arányban az egyetemeken, mint amekkora az összlakosságon belüli részarányuk. Az intézkedés elsősorban a zsidóságot sújtotta.

A második világháború küszöbén, 1938. május 29-én lépett hatályba az első zsidótörvény „a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatékonyabb biztosításáról”. A jogszabály szerint a sajtó-, az ügyvédi, a mérnöki és az orvosi kamara tagjainak, valamint az üzleti és kereskedelmi alkalmazottaknak legfeljebb 20 százaléka lehetett izraelita vallású. Az 1939. május 5-én kihirdetett második zsidótörvény „a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról” már faji alapon minősítette zsidónak azt, akinek legalább egyik szülője vagy legalább két nagyszülője zsidó vallású volt, őket eltiltották az értelmiségi pályától. Az 1941. augusztus 18-án kihirdetett harmadik zsidótörvény „a házassági jog módosításáról és a házassággal kapcsolatos fajvédelmi rendelkezésekről” megtiltotta a zsidók és nem zsidók közötti házasságot, és „fajgyalázásnak” minősítette a nem zsidók és zsidók közötti, házasságon kívüli nemi kapcsolatot. Az 1939. évi honvédelmi törvény teremtette meg a fegyvertelen honvédelmi munkaszolgálat jogi alapjait, később a munkaszolgálat is több tízezer zsidó életét követelte.

A holokauszt első, magyar zsidókat is érintő tömegmészárlása 1941. augusztus 27-28-án az ukrajnai Kamenyec-Podolszkijban történt. A német SS 23 ezer zsidót végzett ki, többségük Magyarországról kitoloncolt, javarészt hontalan ember volt. Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után a Sztójay-kormány sorra hozta a zsidóellenes jogszabályokat a sárga csillag viselésétől a kerékpárok beszolgáltatásán át a zsidók lakásának igénybevételéig. 1944. április 28-án jelent meg a gettósításról szóló rendelet, melynek értelmében a kisebb települések zsidóságát nemre és korra való tekintet nélkül összegyűjtötték, majd egy nagyváros határában gettókba, gyűjtőtáborokba szállították. A városi és budapesti zsidó közösségeket elkerített gettókban zsúfolták össze. A gettósítás a Kárpátalján már a rendelet megjelenése előtt, 1944. április 16-án hajnalban megkezdődött. Az intézkedést néhány hét alatt az egész országban végrehajtották, Budapesten csillagos házakba zsúfolták a zsidónak minősített embereket.

A tömeges deportálások 1944. május 15-én kezdődtek. Az Adolf Eichmann által irányított német törzskar a magyar közigazgatás és csendőrség közreműködésével néhány hónap alatt 437 ezer vidéki zsidót hurcolt haláltáborokba, Auschwitzba napi négy szerelvény, összesen 147 vonat indult. Budapest zsidóságának elhurcolását Horthy Miklós kormányzó a nemzetközi tiltakozás hatására július 6-án leállította.

Az 1944. október 15-i sikertelen kiugrási kísérlet után a Szálasi Ferenc vezette Nyilaskeresztes Párt jutott hatalomra. Az újdonsült „nemzetvezető” felújította a deportálásokat: novemberben és decemberben mintegy 50 ezer budapesti és munkaszolgálatos zsidót vittek Németországba, zömüket gyalogos halálmenetben hajtották nyugat felé. A Budapesten maradt zsidókat novemberben két gettóba zárták, nyilas fegyveresek pedig zsidók ezreit gyilkolták meg. Számos diplomata és egyházi személy – köztük a svéd Raoul Wallenberg, a svájci Carl Lutz, az olasz Giorgio Perlasca és Angelo Rotta pápai nuncius – igyekezett menteni az üldözötteket. A gettók túlélőit 1945 januárjában, a koncentrációs táborokban életben maradtakat 1945 tavaszán szabadították fel a szövetséges csapatok.

Az 1941. évi népszámlálás 725 ezer izraelitát mutatott ki a revíziós lépések után megnövekedett területű országban. Kétharmaduk meghalt a munkaszolgálat, a deportálások, a tudatos népirtás következtében. A vidéki zsidóság gyakorlatilag teljesen megsemmisült, a Budapesten élők közül mintegy 100 ezren menekültek meg. A történészek 5 ezer és 70 ezer közé teszik azoknak a magyarországi romáknak a számát, akik a holokauszt áldozataiként koncentrációs táborokban vesztették életüket. (A cigány holokauszt, a porrajmos áldozataira augusztus 2-án emlékeznek Magyarországon.)

2001. április 16-án Pokorni Zoltán akkori oktatási miniszter kezdeményezésére első alkalommal emlékeztek meg a középiskolákban szervezett formában a holokauszt áldozatairól, az Országgyűlés pedig április 17-én tartott emlékülést. Az emléknaphoz kötődik a budapesti, Páva utcai Holokauszt Emlékközpont 2004. április 15-i megnyitása. Az emléknap alkalmából a budapesti Terror Háza Múzeum 2018. április 15-én koncerttel egybekötött megemlékezést tart, amelyen a Jad Vasem-kitüntetett embermentő Ádám László szalézi szerzetes, tartományfőnökről is megemlékeznek. A hagyományos Élet menete emléksétát idén Budapesten május 13-án, a győzelem napjához kapcsolódva rendezik meg.

(MTI)

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2018. április 15. 16:42
"A holokauszt első, magyar zsidókat is érintő tömegmészárlása 1941. augusztus 27-28-án az ukrajnai Kamenyec-Podolszkijban történt. A német SS 23 ezer zsidót végzett ki, többségük Magyarországról kitoloncolt, javarészt hontalan ember volt." Egyenlőségjelet tesztek: Magyar zsidók=Magyarországról kitoloncolt, javarészt hontalan ember... A valóságban a kettő nem ugyanaz. De: menjünk ezen az úton: Kamenyec P.-kal kezdődött. Erre azt mondom: "Júdea hadat üzen Németországnak (Judea Declares War on Germany) felirattal harangozta be a Daily Express nevű brit újság címlapja az 1933. március 24-ei számában azt a cikket, ami egy Németország elleni bojkottról ad hírt.[1] A cikk, amelyre a cím felhívja a figyelmet, jelentést közöl, egy felszólításról a német javak és termékek bojkottálására." De visszamehetünk 1916-ig, a Balfour-ügyig. "1917 őszén ugyanakkor a cionizmus ügyének pártfogói – maga a kormányfő és Balfour is – úgy ítélték meg, hogy a világszerte élő zsidóság szimpátiájának elnyerésével lehet átlendülni az egyensúlyi helyzeten, és erőt nyerni a központi hatalmak megtöréséhez." "erőt nyerni a központi hatalmak megtöréséhez." Hogy ez a "szimpátia", a központi hatalmak megtöréséhez, első helyen Németországén - mennyi milliárd dollár adományt, segítséget jelentett az Antant számára, azt mindenkinek a fantáziájára bízom. Mindenesetre ez a "zsidóság szimpátiája" többszörösen megtérült a szimpatizálók számára a hadisarcok behajtásán, amelyek a világtörténelemben példátlanul brutálisak voltak. Magyarul: nagyon nem keresztényiek. Menjünk még vissza a Holokauszt "első, magyar zsidókat is érintő tömegmészárlása" nyomán visszább, a középkorba, netán még régebbre? Ha Kamenyec Podolszkoztok akkor..., bojkott, erőt nyerni,... ezek is a Holokauszthoz tartoznak. És nem máshoz.
Akitlosz
2018. április 15. 16:26
"2001. április 16-án Pokorni Zoltán akkori oktatási miniszter kezdeményezésére első alkalommal emlékeztek meg a középiskolákban szervezett formában a holokauszt áldozatairól," Ebből látszik az állami oktatás igen alacsony színvonala. Ezért felesleges a gyerekeket iskolába járatni.
Akitlosz
2018. április 15. 16:24
"A történészek 5 ezer és 70 ezer közé teszik" Akkor jobban tennék, ha nem mondanának számot. Még forintban sem mindegy, hogy 5 ezer vagy 70 ezer.
Akitlosz
2018. április 15. 16:22
"A gettók túlélőit 1945 januárjában, a koncentrációs táborokban életben maradtakat 1945 tavaszán szabadították fel a szövetséges csapatok." Magyarul a bolsevikok elfoglalták Budapestet. Ezt felszabadításként csak az ellenséggel rokonszenvezők adják elő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!