Der Spiegel: Magyarországon ismét egypártrendszer uralkodik

2018. április 14. 13:03

Kiüresített demokrácia címmel közölt cikket hazánkról a német Der Spiegel hírmagazin szombaton.

2018. április 14. 13:03

A Der Spiegel című német hírmagazin szombati számában Kiüresített demokrácia címmel közölt kommentárt. Ebben a szerző úgy vélekedett, hogy a Fidesz-KDNP szövetség „választási győzelme után Magyarország tényelegesen ismét egypártrendszer”. Hozzátették: „a legveszélyesebb politikus az EU-ban Orbán Viktor”, és az európai fővárosokban nincs erős akarat, hogy szembeszálljanak vele. Volt már nyolc éve a „magyar demokrácia kiüresítésére”, és „váratlan” kétharmados győzelme révén ugyanúgy egyetlen párt „uralkodik”, mint az 1989-es fordulat előtt, ezúttal a Fidesz.

A kormányfő „lopakodó" módon terjesztette ki hatalmát, fokozatosan valamennyi fontos tisztségbe fideszes emberek kerültek, a gazdaságot egy „baráti vállalkozókból álló hálózaton keresztül ellenőrzi, amelyet állami megrendelésekkel (és sok EU-s pénzzel) lát el”, a nyilvánosságban zajló vitákat pedig „nacionalizmusa uralja” - fejtette ki a Der Spiegel, amely szerint így adódik a kérdés, hogy ki tudja Orbán Viktort feltartóztatni.

Mint írták, az Európai Unió eddig alig tett valamit, a jogállamisági eljárás csak Lengyelországot fenyegeti, mert a lengyel igazságügyi reform nyilvánvalóan ellentétes a hatalmi ágak szétválasztásának elvével, Orbán viszont „mindig csak annyira provokálta az EU-t, hogy az még éppen ne lépjen közbe”, és „vannak barátai, fontos barátai”.

(MTI)

Összesen 171 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2018. május 12. 21:18
A Spiegel szerint mi van Ausztráliában? A világ egyik legélhetőbb országában 1949 és 72 között jobboldali kormányzás volt. Tehát 23 év. A több, mint tízéves kormányzások mindennaposak. Pedig országos választásokat maximum háromévente kell tartani.
pemete jakab
2018. április 15. 19:53
"Der Spiegel: Magyarországon ismét egypártrendszer uralkodik" A németeknél volt: Egy Nép, Egy Birodalom, Egy Vezér! Nálunk: Egy Párt, Egy Állam, Egy Vezér! Épül a totális állam. Orwell Állatfarmja újra aktuális. Természetesen a végét tudjuk a történetnek: A totális állam totális bukása.
Agnieszka
2018. április 15. 11:28
Németországban egy pártrendszer van. A "muttisták".
fuxy
2018. április 15. 10:14
Amugy is csak 2 párt van a fidesz meg az ellenzéki összefogás nnáluk mindig az a miniszterelnök aki éppen soros
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!