Szexuális zaklatások voltak a Metropolitan Operában

2018. március 13. 10:55

Elbocsátották James Levine sztárkarmestert a Metropolitan Operából.

2018. március 13. 10:55

Elbocsátotta hétfőn a New York-i Metropolitan Opera (Met) James Levine sztárkarmestert, miután az ellene folytatott vizsgálat igazolta, hogy pályafutása alatt számos művészt szexuálisan zaklatott.

Levine 1971-ben debütált a Metben, az operaház 135 éves történetének egyik meghatározó alakja lett. Művészeti igazgatóként formálta az intézmény repertoárját, a hetvenes évektől több mint 2500 előadást vezényelt. Két évvel ezelőtt leköszönt posztjáról Parkinson-kórja miatt, de továbbra is ő irányította a fiatal művészek képzését.

Tavaly decemberben azonban felfüggesztették, mivel a New York Post és a The New York Times riportjai arról számoltak be, hogy a hatvanas évektől szexuálisan zaklatott és bántalmazott fiatal művészeket. Az operaház a sajtóhírek után megbízott egy korábbi ügyészt, hogy minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytasson le a hatvanas évektől a nyolcvanas évekig terjedő időszakra vonatkozó, Levine elleni vádak miatt. Az ügyben több mint 70 embert hallgattak meg.

A Met közleménye szerint a vizsgálat megállapította, hogy Levine szexuális zaklató volt már a Metbe kerülése előtt, és ott is folytatta megengedhetetlen viselkedését. Hitelt érdemlő bizonyítékokat is találtak arra, hogy a befolyásos posztot betöltő Levine a karrierjük kezdetén álló, érzékeny fiatal művészekkel szemben megengedhetetlen módon viselkedett és szexuálisan zaklatta őket.

A 74 éves Levine-t képviselő Tim Fox nem kommentálta az elbocsátást és a vizsgálat megállapításait. Levine ellen bűncselekmény miatt nem történt vádemelés.

(MTI)

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2018. március 18. 11:13
Ahogy elnézem az amerikai zaklatók krémjének fotóit, mintha egypetéjű ikrek lennének, a csúnyábbik fajtából.
Szorgos Lajhár
2018. március 15. 15:26
Ha a t. fórumozóknak fogalmuk lenne Levine működéséről és a klasszikus zenéről úgy általában, akkor zsidózás helyett talán még értelmesebb megnyilatkozások is kikerülnének a klaviatúráikról. Az inkább ügyes iparos, mint igazi sztár Levine nagy részben sterilen kiegyensúlyozott produkciókat vezényelt, érdeme abban rejlett, hogy főleg amerikaiakat igyekezett kiállítani a MET színpadára. Nagyon hamar gyanút kellett keltenie, mivel zsidóként nem nősült meg, a magánéletéről hallgatott, ugyanakkor régen elterjedt róla, hogy a fekete kisfiúkra bukik. Az ügyvédei kártérítésekkel elintézték, hogy a döntő többségben alacsony társadalmi státuszú és alacsony jövedelmű családjaik befogják a szájukat. (Mindezt név nélkül, de azonosíthatóan leírja Norman Lebrecht: Maestro c. kötetében.) A mostani "leleplezések" olyanoktól származnak, akik tanítványai voltak különféle nyári zenei táborokban. Nyilvánvalóan kilátástalannak tartották, hogy feljelentsék, mert egy ilyen társadalmi helyzetű egyén az (i)gazságszolgáltatás számára elérhetetlen volt. Aztán jött a MeToo-hisztéria, az egyszerre csak fene erkölcsössé vált szórakoztatóipar (Természetesen az opera is az, csak másképpen.), és minden gát átszakadt. Az egyszerre csak makulátlan Grál-lovagok testületévé vált igazgatóság - amely nyilvánvalóan évtizedeken át ha nem is falazott Levine-nek, de szemet hunyt kisded üzekedése felett - képmutatóan belerúgott a beteg öregemberbe, aki azért ide vagy oda, érdemeket is szerzett az intézménynél eltöltött évtizedei alatt. Azért érdekelne, igaz-e az a városi legenda, miszerint csak egy bizonyos hajlammal megvert (LGBTQXYZABCDEFGH stb.-k szerint megáldott) fajta embert vesznek fel a MET-ben műszakinak, a kulisszatologatótól fővilágosítóig bezárólag.
noMores
2018. március 13. 21:43
Marton László "tanárúr" meg újra rendezhet. Megígérte, hogy már nem fog zaklatni. Olyan nagyon... Broáf.
Akitlosz
2018. március 13. 15:12
Ilyen ábrázattal nem csoda, hogy csak karmesternek "sztár" és ezért szexuális zaklatásra szorul. De ekkora nagy "sztár", akkor miért nincsen pénze nőkre? Igaz, ami igaz, egy szóval sem ír a cikk a "fiatal művészek" neméről. Gyanús.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!