Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Civilek és a kudarcos kapitalizmusmodellünk

2018. március 13. 08:30

Ez a kormány kudarca is, hiszen 2010 után sem jött létre olyan erős hazai középosztály, mely képes lenne eltartani a kardinális fontosságú civil szférát.

2018. március 13. 08:30
Pogátsa Zoltán
Pogátsa Zoltán
Heti Válasz

„A magyar kormány civilekkel és Soros Györggyel kapcsolatos kampányának van egy olyan implicit vonatkozása, melyet mindenki tud, de senki nem mer kifejteni, felszínre hozni. A kormány ugyanis azzal vádolja a civileket, hogy pénzeket fogadnak el Sorostól, az Európai Uniótól, a Norvég Alaptól, ezért tehát »idegen érdekek szolgálói«, és mint ilyenek, regisztrálniuk kell magukat. A rejtett dimenzió abban áll, hogy vajon miért fogadnak el a civilek pénzeket ezektől a külföldi donoroktól. Azért, mert hazai forrásból is finanszírozhatnák magukat ugyan, de ők külföldi érdekeket akarnak megvalósítani? Aligha. Azért fordulnak a külföldi támogatókhoz, mivel független hazai forrásból ezek a szervezetek képtelenek volnának megélni.

Ezen nem kormányzati szervezetek költségvetése nyilvános, átlátható, pontosan tudjuk tehát, hogy pár tízmilliós éves finanszírozási szükségletüknek csupán 10-20 százalékát képesek hazai támogatóktól beszedni. Még úgy is, hogy létezik az egyszázalékos törvény, melynek keretében olyan pénzről rendelkezhetnek az adózók, melyről már amúgy is le kellett mondaniuk. Ennek ellenére a tízmilliós országban az egyes szervezetek tényleges adományozóinak köre csupán százas nagyságrendű.

Ez a kormány kudarca is, hiszen 2010 után sem jött létre olyan erős hazai középosztály, mely képes lenne eltartani a kardinális fontosságú civil szférát. Lehet érvelni amellett, hogy egy adott civil szervezet nem rokonszenves valakinek, vagy vélekedése szerint nem olyan működést produkál, mellyel ő egyetért. De azt nehéz lenne megkérdőjelezni, hogy a kormánytól, az államtól, a helyi önkormányzatoktól finanszírozásban is független antikorrupciós szervezetekre, tényfeltáró újságírókra, valamint környezeti kérdéseket, a nők sorsát, a nemzetközi fejlesztési pénzeink felhasználását monitorozó szervezetekre ugyanúgy szüksége van az országnak, mint bármely nyugati demokráciának. Ha nem pont a létezőkre, ám legyen, de akkor hol vannak az alternatíváik, és hol vannak azok hazai eltartói? Egész egyszerűen nem léteznek.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolizolizoltan
2018. március 14. 12:07
Pogátsa eredeti írásában ez is szerepel: "....a társadalmi értékrendszert befolyásolni képes oktatást és a közmédiát is liberális és baloldali politikusok irányították a rendszerváltás után három cikluson keresztül. Hol a demokratikus holdudvar pénze? " Tényleg, hol van? Pl. a strabagdemokraták pénzével ki szaladgál a hóna alatt? Nem sorolok neveket, de az SZDSZ kassza minimum 3 részre párolgott el a meglátásom szerint. Az MSZP kasszát pedig sokan lophatták szét, amire most kb 2 milliárd forintos adósságuk lett.
qwrtzq
2018. március 14. 09:55
Nem tetszik a rendszer = nem tart el a rendszer. Civilek :D. Jó vicc. A középosztály nem egyenlő bérből élő emberek. Persze nálunk ez a szocialista modell, hogy mindenki alkalmazott, csak vannak egyenlőbbek.
tango47
2018. március 13. 19:15
Néhány civil szervezetet támogatok adó 1-1 százalékával. Néhányat effektív készpénzzel, de még életemben nem jutott eszembe, hogy az országom ellen dolgozó ügynököket támogassam. Ez a Pogátsa teljesen meghülyült.(Pedig eleinte normálisnak tűnt.) Lehet, hogy ő is talált egy külföldi, vagy hazai G.azdag szponzort?
puszika
2018. március 13. 15:37
Pogátsa elvtárs! Ön szerint hány év kelletik míg egy nemzeti középosztály kialakul? Csak azt ne mondja ,hogy nem tudja. Tesók között is úgy 15-20 év. De megindult. Mit ad Isten, pontosan Ön meg hasonszőrű kollégái támadják legjobban a folyamatot,miközben számon kér. Meg kell kérdeznem.....................NORMÁLIS?????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!