III. Magyar Filmdíj: a Testről és lélekről kapta a legjobb film díját

2018. március 12. 08:31

Összesen huszonhárom kategóriában hirdettek győztest vasárnap este a Vígszínházban.

2018. március 12. 08:31

A Testről és lélekről című alkotás, Enyedi Ildikó rendezése nyerte el a legjobb játékfilmnek járó Magyar Filmdíjat, az elismerést vasárnap este Budapesten, a Vígszínházban megrendezett gálán adták át, amelyen összesen 23 kategóriában hirdettek győztest.

A 3. Magyar Filmdíj gálaestjén az 5 műfaji kategória mellett 16 szakmai kategóriában adtak át díjakat. A Magyar Filmakadémia Egyesület tagjai a 4. Magyar Filmhéten bemutatott alkotások közül választották ki a díjak jelöltjeit, majd a győzteseket.

A legjobb játékfilm díját elnyert Testről és lélekről producerei Mécs Mónika, Muhi András és Mesterházy Ernő. Az elismerést – a rendező távollétében – a film stábja vette át. A filmért Enyedi Ildikó elnyerte a legjobb forgatókönyvért és rendezésért járó díjat is, valamint női főszereplőjét és mellékszereplőjét is díjazták.

A legjobb tévéfilmnek járó díjat az Árulók, Fazakas Péter rendezése nyerte el, amely kategóriájában további négy díjat kapott.

Legjobb dokumentumfilmként az Egy nő fogságban, Tuza-Ritter Bernadett rendezése kapta a díjat.

A legjobb kisjátékfilmnek járó elismerést a Földiek, Freund Ádám rendezése kapta, míg az animációk között a Pataki Szandra rendezte WireLess lett a győztes.

A közönségdíjat a Kincsem című film, Herendi Gábor rendezése kapta.

A játékfilmes kategóriában a legjobb női főszereplőnek járó díjat Borbély Alexandra nyerte el a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért, míg a kategória legjobb férfi főszereplője Rudolf Péter lett az 1945 című filmért.

A legjobb tévéfilmnek választott Árulókért Fazakas Péter elnyerte a legjobb rendezés díját is, Köbli Norbert pedig a kategória legjobb forgatókönyvért járó díját kapta meg. A tévéfilmes mezőnyben az Árulókban való játékáért legjobb női főszereplőként Sztarenki Dóra, legjobb férfi főszereplőként pedig Hegedűs D. Géza nyerte el az elismerést.

A legjobb operatőr Rév Marcell lett, aki a Jupiter holdja című alkotásért vette át a díjat, a filmben való munkájáért Ágh Mártonnak a legjobb látványtervezőnek járó elismerést ítélték oda.

A legjobb jelmez díját Bárdosi Ibolya kapta a Kincsem című filmért, Fekete Rita, Makk Ildikó és Jónás Kata pedig a legjobb smink és fodrász kategória díjat nyerte a filmben nyújtott munkájáért.

A legjobb játékfilmes női mellékszereplő díját Tenki Réka vehette át a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért. A legjobb játékfilmes férfi mellékszereplőnek járó díjat Znamenák István kapta Az állampolgár című filmért.

A legjobb zeneszerző díját Szemző Tibor kapta, az 1945 című filmért. A legjobb hangmester Balázs Gábor lett A Viszkis című alkotásért, amelyért Kovács Zoltán a legjobb vágó díját nyerte el.

A legjobb maszk díját Tesner Anna, Halász Judit és Görgényi Réka vehette át a Budapest Noir című filmben való munkájáért.

A gálán megemlékeztek a magyar filmművészet elmúlt évben elhunyt személyiségeiről.

A 3. Magyar Filmdíj gála rendezője Seres Tamás forgatókönyvíró, televíziós rendező.

A február 8. és 11. között a Magyar Filmakadémia Egyesület szervezésében, a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával lezajlott filmhétre az alkotók a 2017-ben Magyarországon moziforgalmazásba került, televízióban sugárzott vagy a legfontosabb nemzetközi filmfesztiválokon szerepelt alkotásokat nevezhették. Öt kategóriában összesen 131 film versenyzett a Corvin moziban megrendezett filmhéten.

A Magyar Filmakadémia Egyesület február 11-én hozta nyilvánosságra, hogy a tagok titkos szavazásának eredményeként a 4. Magyar Filmhéten bemutatott filmek közül 23 kategóriában melyik 5-5 alkotást és alkotót jelölik a 3. Magyar Filmdíjra. A legtöbb szavazatot kapott 5-5 alkotás és alkotó közül az akadémiai tagok újabb titkos szavazással döntöttek a nyertesekről. A közönségdíjra a nézők a filmhét honlapján voksolhattak.

(MTI, MTI fotó: Balogh Zoltán)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
stüszivadász
2018. március 13. 14:34
"kicsi a rakás,nagyot kíván?" ....azért nem olyan jó film a T.és l-ről,hogy minden díjat rá kelljen aggatni! Az Oscar átadásnál kevés hazánkfia drukkolt őszinte szívvel Enyedinek. Az az idegenszívű nőszemély pedig újabb filmje elkészítéséhez tartja a markát! Az elvtársai regnálása alatt egy fillért sem kapott forgatásra- akkor miért k-lt?
még fokozza
2018. március 12. 14:49
Testről, lélekröl és szarvasról. Főszereplő a KDNP és külön semjén zsolt.
bunko_jobbos
2018. március 12. 14:35
A Aurora Borealis sokkal jobb film. De abban magyar nőt erőszakolnak meg, ebben meg fogyatékosok szerepelnek. tehát ez a menő. Még bevándorló kellett volna bele, hogy teljes legyen a siker. Akkor még Oscart is nyerhetett volna.
nemértem
2018. március 12. 10:10
Tényleg szuper film, nem egy hollywood-i kaptafára készült fos, mint a mai filmek 99%-a. Csak ajánlani tudom!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!