Hétszáz éves festményt loptak el egy bolognai múzeumból

2018. március 12. 09:01

A Szent Amburst ábrázoló kép hetvenezer eurót érhet.

2018. március 12. 09:01

Szent Ambrust ábrázoló 14. századi festményt loptak el a bolognai Pinacotecából szombat este – írta az Il Resto del Carlino napilap.

A kulturális örökség helyi felügyeletéhez tartozó csendőrök megkezdték a nyomozást a Giusto de' Menabuoi korai reneszánsz festőnek tulajdonított, a 14. század második felében készült portré tolvajai után.

A kis méretű, 29 centiméter magas, 19 centiméter széles festmény a képtár 3-as terméből tűnt el, melynek falán 2003 óta lógott.

A csendőröket szombat este 18.30 körül értesítették, a nyomozók a helyszínen keresték a betörők nyomait. Elemezték a videokameráknak az előtérben és a teremben rögzített felvételeit is. Vasárnap délelőtt újra a helyszínen voltak, megvizsgálták a termet és a képtár környékét is. Az események első rekonstrukciója alapján úgy tűnik, a tolvaj levette a képet a falról és elrejtette, mivel a mű alig nagyobb egy A4-es lapnál. Tisztázni akarják, hogy a képet önálló biztonsági rendszer védte-e és működött-e a lopás napján. Azt is vizsgálják, megbízásból lopták-e el Szent Ambrus portréját, vagy azonnali eladásra szánták. A képet felvették a felügyelet adatbázisába, melyet az illegálisan eltulajdonított kulturális javakról vezetnek.

Az ellopott, 70 ezer euró (21 millió forint) értékű festménnyel azonos teremben található a korai olasz reneszánsz egyik legnagyobb mestere, Giotto híres szárnyasoltára is.

Hasonló lopást jelentettek a faenzai képtárból február végén, onnan egy névtelen 13. századi festő Krisztus keresztre feszítése és pokolra szállása című képét vitték el.

(MTI, nyitókép: Il Resto del Carlino)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!