Nő Trump támogatottsága, felzárkóztak a republikánusok

2018. február 14. 19:54

Örülhet a Trump-kormányzat: soha nem látott magasságban az elnök elfogadottsága, a republikánusok is szárnyalnak. De mik is a pontos számok? Kattintsanak, és kiderül.

2018. február 14. 19:54

A Politico című lap által készíttetett felmérés szerint az Egyesült Államokban a republikánus politikusok népszerűsége beérte a demokratákét, Donald Trump elnök megítélése is javul. 

Inkább a republikánusok, mint a demokraták

A lap és a Morning Consult közvélemény-kutató és médiavállalat közös felmérése szerint tavaly április óta először fordul elő, hogy Donald Trump elnököt már ugyanolyan arányban támogatják, mint ahányan elutasítják. 

Eltűnt a demokrata párti politikusok eddigi előnye is: a megkérdezett bejegyzett választók 39 százaléka úgy nyilatkozott, hogy az őszi választásokon republikánus politikusra szavaz majd, míg 38 százalékuknak lenne bizalma a Demokrata Párt jelöltjében. A független – tehát nem valamelyik párt támogatójaként bejegyzett – szavazók 26 százaléka változatlanul demokrata párti politikusra, 25 százaléka republikánus jelöltre adná voksát. A megkérdezettek 49 százaléka bizonytalan. 

47-47

Donald Trump eddigi munkáját a szavazók 47 százaléka támogatja, míg szintén 47 százalék változatlanul elutasítja őt. Az elutasítottság természetszerűleg a demokraták körében nagyobb arányú, 80 százalékos, míg a republikánus hívek 82 százaléka tartja jónak az elnök teljesítményét. 

„A republikánusok nemcsak megnövelték, erősítették elfogadottságukat, hanem a választók jobban bíznak bennük, ha a gazdaság irányításáról van szó, márpedig ez a legfontosabb téma, amikor az urnáknál döntenek” – fogalmazott Kyle Dropp, a Morning Consult társalapítója és vezető kutatója a Politico című lapnak. 

A közvélemény-kutatásból kiderült az is, hogy a bevándorlás és a nemzetbiztonság ügyeinek „kezelését” a választók szívesebben bízzák a republikánusokra, mint a demokratákra. A demokraták az egészségbiztosításra és általában az egészségügyre vonatkozó politikájuk miatt eddig népszerűek voltak, ám mostanra ez is jócskán megcsappant: alig 4 százalékosra apadt. 

Kínos lett Bill Clinton

A Politico egyébként részletekbe menő riportot közölt arról, hogy a demokraták jó részének immár kínos Bill Clinton, és az ősszel tartandó, úgynevezett félidős választások előtt nem is szeretnék, hogy a volt elnök részt vegyen a kampányban. A lap szerint a demokraták várhatóan teljes gőzzel kampányolnak majd a szexuális zaklatások ellen fellépő #MeToo mozgalom mellett, és minél nagyobb számban szeretnék a női választókat megszólítani, ezért mellőznék Bill Clinton kampányszerepléseit. „Az ő jelenléte egy sor olyan témát felvetne, amely komoly nehézségeket okozna a demokratáknak. Mindannyiunknak egyértelműnek kell lennünk, hogy mit is jelent a #MeToo mozgalom” – fogalmazott a Politicónak Pramila Jayapal, az északnyugati Washington állam kongresszusi képviselője. 

A lap újságírója több demokrata párti politikussal és kampánystratégával beszélgetve azt a következtetést fogalmazta meg, hogy a demokrata párti jelöltek nagy többsége nem akarja Clinton részvételét a kampányban, de ellenérzésüknek egyelőre sokan nem adnak nyíltan is hangot.

(Kép és szöveg: MTI)

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2018. február 15. 00:30
"Nő Trump támogatottsága" - hát most újból támadnak a demokraták, valamilyen nőüggyel...
Biivisz
2018. február 14. 22:48
"Trumpnak van hátországa ... Orbánnak nincs semmije..." És ......?! Mi köze ennek a találkozójukhoz?
BőröndÖdön
2018. február 14. 22:01
Ezt a pojácát lehet ám kedvelni...
Biivisz
2018. február 14. 21:55
Ami kibillent, visszabillen. Hosszú távon nem lehet tömegeket hülyíteni. Bármekkora is a médiahátszél. :-) :-) :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!