Fővárosi taxiügy: jöhet a tarifaemelés

2018. február 14. 18:49

Egy taxiszervezeten kívül lényegében minden fél támogatná a budapesti taxik további drágítását.

2018. február 14. 18:49

Nem alakult ki egységes álláspont a budapesti taxis tarifák módosításával kapcsolatban a főváros, a kamara, az érdekvédő szervezetek és a taxisok közötti szerdai egyeztetésen  – írja a Zoom.hu.

Már korábban felmerült egy, a taxis tarifákat illető 10-15 százalékos emelés ötlete, ugyanakkor a sofőrök egyik érdekképviseleti szerve, a mintegy 500 főt tömörítő Európai Taxisok Egyesülete (ETE) szerint a tarifaemelés nem olyan jó ötlet. Szerintük ugyanis az emelés inkább árt mint használ, így nem is támogatják az elképzelést. Csertek István, az ETE elnöke az egyeztetés után is csak annyit tudott elmondani, hogy nem alakult ki olyan egységes álláspont, mely mögé mindenki be tudott volna állni.

Az egyesület azt is felvetette, a tarifaemelés helyett az autókon esetlegesen elhelyezendő reklámok is megoldást jelentenének. A fővárosi önkormányzat ugyanakkor erre azóta az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy reagált, a taxik megjelenését illetően nem támogatják a további változásokat, így a reklámmatricák megjelentetését is elvetik.

A felek egyvalamiben azonban megállapodtak: három héten belül átfogó anyagot kell eljuttatniuk a városházának, melyben a reklám lehetősége és a reptéri taxik ügyének lehetséges rendezése is szerepelne. Ebben szeretnék, hogy a repülőtértől ne csak egyes taxitársaságok, hanem minden cég autója szabadon szállíthasson.

Egy másik sofőrszervezet ugyanakkor az ETE-hez képest egészen más állásponton van: szerintük elkerülhetetlen a tarifaemelés, a reklámok kihelyezése pedig kivitelezhetetlen. 

A polgármesteri hivatal már fentebb is említett közleményében egyébként az áll, hogy az ETE kivételével „a taxisok, a fuvarszervezők, valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara képviselői egybehangzóan, ismételten a tarifa emelésre tettek javaslatot” – vagyis könnyen lehet, hogy az áremelés felé haladnak a dolgok.

A reptéri helyzetet illetően a fővárosi önkormányzat kifejtette, a Budapest Airport Zrt. magánterületén működő taxidroszt státuszának megváltoztatására nincsen hatáskörük.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2018. február 16. 00:08
Az ocsmány szervezésű, magyarellenes taxis blokád után soha nem lesz közszolgáltatás a működésük. Olyanok, mint a baloldal (nem a kommunisták), csak az alapoktól induló, új, nem haszonalapú emberalapú átszervezés hozhat megoldást.
Mich
2018. február 15. 15:43
Túl olcsó lenne a taxi?! Nem hiszem, akkor nem lenne ennyi taxi...
Csigorin
2018. február 15. 11:58
Ja, persze, minden fel. Kiveve a szerencsetlen utast. Az meg le van szarva.
gudmen
2018. február 14. 21:01
tényleg...soros! majdnem elfelejtettem: https://www.youtube.com/watch?v=ydBKPOGK8mc
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!