A Jobbikkal is összeállna az LMP miskolci jelöltje

2018. február 14. 22:49

Csoma László azt nyilatkozta: „annyira nem vagyunk elvakultak, hogy azt higgyük, egyedül le tudjuk váltani az Orbán kormányt”.

2018. február 14. 22:49

Koalíciós kormányzásra készül az LMP a párt miskolci jelöltje szerint – adja közre a hvg.hu a Közös Ország Mozgalom miskolci vitafóruma alapján. A párt Csoma Lászlót indítja a borsodi megyeszékhelyen, aki azt nyilatkozta, „annyira nem vagyunk elvakultak, hogy azt higgyük, egyedül le tudjuk váltani az Orbán kormányt”.

Ugyanakkor azt elmondta, van a színpadon olyan, akivel kizárja az együttműködést - ezzel a DK-ra célzott, hozzátéve, hogy „sikertelen kormányzásokat nem szeretnénk életben tartani”. Majd megismételte a párt álláspontját arra vonatkozóan, hogy bárkivel együttműködik, azokat kivéve, „akik az elmúlt 30 év alatt bebizonyították, hogy nem alkalmasak a bizalomra.”

Itt Gulyás Márton vissza is kérdezett, hogy eszerint vajon megvan-e a nyitottság a Momentum és a Jobbik felé, mire Csoma úgy felelt:

„ebben a formában igen”.

Ez egyébként szembemegy az LMP jelenlegi, központi elképzeléseivel, mivel Szél Bernadett szerint a Jobbikkal való együttműködésnek nincs realitása. Hadházy Ákos, a párt másik társelnöke már kicsit enyhébben fogalmazott, szerinte erre a kérdésre a választások után kell visszatérni. Vona Gábor korábban már a Momentum és az LMP felé is jelezte: nyitott lenne az együttműködésre.

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnes40
2018. február 16. 00:38
A Közös Ország Mozgalom Belvárosi fórumán az LMP-s Csárdi Antal kizárta az együttműködést a Jobbikkal, míg Fekete-Győr András ezt lehetségesnek tartotta: https://www.youtube.com/watch?v=CTGFpTkzTWE
makapaka2
2018. február 15. 10:26
Nekik sem lehet egy szavukat sem komolyan venni! A következő partner Fletó lesz?
Mich
2018. február 15. 09:51
Szar a szarral... "Mindegy, hogy libsi-e vagy náci..."
formaegy
2018. február 15. 09:47
No akkor nézzük milyen hiteles az LMP! (nem szószerint, nincs kedvem megkeresni) ATV, vagy Hír-Tv. Senkivel nem fogunk össze, nekünk nem a mindenáron mandátum a fontos, hanem M.o. jövője! Hitelesek vagyunk, és azok is maradunk..... Volt jó pár blabla még, de a lényeg ez volt! A hiteles, a makulátlan LMP.)))))))))))))))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!