Martin Schulz lemondott a pártelnökségről

2018. február 13. 21:00

Martin Schulz azonnali hatállyal távozik a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöki tisztségéből, ahogy azt a politikus személyesen jelentette be kedden Berlinben.

2018. február 13. 21:00

A párt vezetését ideiglenesen a rangidős alelnök, Olaf Scholz hamburgi polgármester veszi át. Martin Schulz a párt elnökségi ülése után tett nyilatkozatában kiemelte, hogy keserűség és harag nélkül távozik tisztségéből. Döntésével hozzá akar járulni a személyi viták lezárásához, amelyek szavai szerint elterelték a figyelmet a politika tartalmi kérdéseiről.

Hangsúlyozta, hogy siker a szociáldemokratáknak az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a Horst Seehofer bajor miniszterelnök vezette Keresztényszociális Unióval (CSU) kötött koalíciós szerződés, amelyre építve a párt megújítását is sikerrel végrehajthatják, feltéve, hogy a tagság elfogadja a szerződést.

Elmondta, hogy az elnökség egyhangúlag támogatta javaslatát, amely szerint a testület Andrea Nahlest, a párt szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának vezetőjét jelöli elnöknek. A tisztség betöltéséről rendkívüli kongresszuson, április 22-én döntenek.

A tanácskozáson arról is egyhangúlag döntöttek, hogy a Wiesbadenben tartandó kongresszusig Olaf Scholz alelnök, Hamburg első polgármestere ( a tartományi rangú város kormányának vezetője) irányítja az SPD munkáját.

Martin Schulz a koalíciós tárgyalások után, február 7-én bejelentette, hogy lemond a pártelnökségről, két nap múlva pedig közölte, hogy a személye körüli viták miatt letesz arról a szándékáról is, hogy a következő, CDU/CSU-SPD összetételű szövetségi kormány külügyminisztereként folytassa politikai pályafutását. 

(MTI)

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dick52
2018. február 14. 14:12
Gott sei dank!
Tidal_wave
2018. február 14. 11:28
De szép is ezt látni! Tavaly ilyenkor még arról is szó volt, hogy Martin Sculz lesz a kancellár, egy vörös-vörös-zöld koalícióval az élen, sokan a hazai ballib szarjankók közül is ebben reménykedtek. Most meg nemhogy kancellár, de külügyminiszter sem lesz, és távozik az SPD éléről is. Ahogy tegnapelőtt a düsseldorfi Rosenmontag Karnival-on egy kocsi tetején a húsdaráló ledarálta Schulzot (pontosabban ledarálta sajét magát), az jól kifejezte a lényeget...
fogd a pénzt és kuss
2018. február 14. 09:28
ebből is jól látszik, h brüsszelben csupa alkalmatlan szar üldögél vezetői pozíciókban. az eu-s szemétdombról nincs visszatérés.
22-es csapdája
2018. február 14. 07:56
Fogadjunk, hogy nagy drukkerei, trumploverxx, Bástyaelvtárs, Zokni, felcsutmegleis mély hallgatásba burkolódznak majd, vagy kényszeresen másról akarnak majd írni. :))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!