„Ismerem Vonát”

Hiesz György MSZP-s polgármester a Mandinernek Fodor Gáborról és Vonáról

2018. február 13. 16:00

Előzetesen kellett volna megbeszélni, hogy ki indul a baloldal részéről Gyöngyösön az országgyűlési választásokon, és akkor Fodor Gábor neve fel sem merült volna – mondja a Mandinernek Hiesz György gyöngyösi polgármester, aki azt is elárulta: ismeri Vona Gábort.

Hiesz György, Gyöngyös város polgármestere annak kapcsán nyilatkozott lapunknak, hogy a múlt héten sajtótájékoztatón jelentette be, hogy visszalép az országgyűlési képviselőjelöltségtől és lemond MSZP tagságáról – amelynek alapító tagja volt 29 évvel ezelőtt.

A polgármester a Mandiner kérdésére leszögezi, hogy vélhetően az MSZP elnöke, Molnár Gyula tárgyalt a Liberális párttal történő szövetségkötésről, illetve Fodor Gábor gyöngyösi indulásáról. Ezt ő nem tartotta elfogadhatónak, hiszen ezzel a döntéssel nagyon sok szavazatot veszíthet a párt.

Hiesz György visszalépése után a helyi pártszervezet sem támogatta Fodor Gábor jelölését. A gyöngyösi szervezet elnöksége Orosz Bálintot javasolja képviselőjelöltnek, amelyről a szervezet február 14-i taggyűlésén fognak dönteni – vázolja kérdésünkre a polgármester.

A politikus elmondta, hogy döntése végleges, jó kapcsolata megmarad a helyi MSZP szervezettel, a város és a térség is stabil baloldali szavazóbázisával. A kialakult konfliktus nem ő és a helyi szervezet között, hanem a párt elnöke és ő közötte alakult ki.

Hogyan lehet, hogy nem veszik figyelembe a helyi igényeket? – kérdeztük a politikustól.

„Figyelembe veszik, mert végül nem Fodor Gábor fog indulni, de ezt előzetesen kellett volna átbeszélni, megvitatni, és akkor Fodor Gábor neve fel sem merülhetett volna” – mondja a politikus, hozzátéve: egy esélyes jelöltet nem szokás visszaléptetni egy kevésbé esélyessel szemben, csak akkor, ha ennek nagyon nyomós indoka, ésszerű magyarázata van – ezt pedig sem ő, sem a helyiek nem kapták meg.

Vona Gábor jobbikos jelölt esélyeiről Hiesz György elmondja: neki most némileg javultak az esélyei. De az is lehet, hogy a baloldali szavazók egy része nem megy el szavazni vagy esetleg a DK-t választják. „Tény és való, hogy Gábornak növekedtek az esélyei, bár a körzetben elég nagy Fidesz-előnyt mutattak a legutóbbi felmérések.”

Milyen a viszonya a polgármesternek Vonával? Mivel Vona Gábor gyöngyösi, Hiesz György azt mondja: „régóta ismerem, ahogy Horváth László képviselő urat is, parlamenti képviselők is voltunk együtt. Mind a két úrral jó a kapcsolatom.”

Az is megkérdeztük: mire utalt, amikor a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy van az a pillanat, amikor ki kell lépni?

„Gondolja végig: van egy viszonylag sikeres baloldali jelölt, volt helyi MSZP-elnök, polgármester, adott egy stabil baloldali szavazóbázis, amely az országos tendenciákkal ellentétben egyben maradt, nagyrészt megőrződött – ők engem állítottak jelöltnek” – fejti ki a polgármester, hozzátéve: „más jelöltet állítani hiba, ilyenkor megkérdőjeleződik az emberben, hogy valóban komoly-e a kormányváltás és szavazatmaximálás gondolata.”

Hiesz leszögezi: ha nem is győzött volna, rengeteg töredékszavazatot vitt volna a pártnak. „Ha ezekre nincs szükség, akkor nagy baj lehet, ezért hoztam meg a döntésemet – próbálja meg más, én maradok baloldali, szociáldemokrata.”

Természetese magánemberként is van véleménye, hogy ki lenne a szerencsésebb jelölt (ha már nem a baloldal győz), de döntsenek a választók, neki együtt kell működnie a képviselővel, akárki is az – teszi hozzá mindehhez.

Gyöngyös város helyzetéről is kérdeztük Hiesz Györgyöt, aki elmondta: számos EU-s pályázatot nyertek ugyan, a probléma viszont az, hogy az eredmények az utolsó pillanatban születtek meg, a kivitelezői árak pedig időközben megugrottak. Így a polgármester szerint „erre kormányzati szinten kell majd megoldást találni”. Ugyanakkor nagyszerű érzés az, hogy nagy a befektetői bizalom a város iránt, sorra jelentkeznek új cégek, az itt lévők fejlesztéseket, bővítéseket hajtanak végre. Ezekhez viszont munkaerő kell! Ezt most a naponta Gyöngyösről elutazók, ingázók közül lehetne pótolni, hiszen naponta 1500 2000 fő jár a környékbeli településekre. „Természetesen fogadókészek vagyunk az ország más vidékéről ide érkező munkaerővel kapcsolatban, de ehhez lakások, bérlakások is kellenek majd” – mondja a polgármester.

vissza a teljes nézetre