Lázár: A Közgép volt az Elios tulajdonosa, övé a felelősség is

2018. február 12. 14:24

Lázár János szerint az Elios ügyében született OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatalának időpontja és módja egy politikai akció része.

2018. február 12. 14:24

Az Elios Innovatív Zrt. ügyében született OLAF-jelentés (Európai Csalás Elleni Hivatal) nyilvánosságra hozatalának időpontja és módja egy politikai akció része – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Hódmezővásárhelyen. Az OLAF-jelentés időzítése nem volt véletlen, kizárólag a kampánynak szól – mondta Lázár János sajtótájékoztatón.

Hozzátette: a hódmezővásárhelyi közvilágítás-fejlesztés befejezése után hét-nyolc évvel az ügy a választási kampány miatt került elő, kizárólag azért foglalkoznak vele, mert a miniszterelnököt akarják belekeverni. A hódmezővásárhelyi közvilágítási rendszer – az országban elsőként megvalósított – korszerűsítése kiválóan működő, a város számára energiamegtakarítást hozó, a lakosság számára jobb megvilágítást eredményező fejlesztés, melyre büszke lehet az önkormányzat – hangsúlyozta a politikus.

Lázár János felidézte, polgármestersége idején Hódmezővásárhelyen 2008-ban 6700 közvilágítást szolgáló lámpatest működött. Az évente 100 millió forintba kerülő rendszer korszerűsítésétől a Démász elzárkózott. A Bajnai-kormány pályázata nyitott utat a fejlesztés előtt, amely a technológia megválasztását az önkormányzatokra bízta. Ekkor nem volt olyan cég, amely az országban korábban közterületen ledes közvilágítás-korszerűsítést valósított volna meg. A közbeszerzésen hárman indultak, köztük a Tungsram-Schréder Zrt. mintegy 800 millió forintos árajánlatával, az önkormányzat pedig a jelenleg Elios Innovatív Zrt.-nek hívott cég 577 millió forintos pályázatát fogadta el – ismertette a miniszter.

A nyertes vállalkozás beszállítójaként a ledes lámpatesteket a Tungsram gyártotta 340 millió forintért, ezzel a város jól járt – hangsúlyozta a politikus, hozzátéve: a tendert a közbeszerzési hatóság is vizsgálta. A hódmezővásárhelyi közvilágítás korszerűsítéséről igazságügyi szakértői jelentés készült, melyet az önkormányzat a honlapján nyilvánosságra hoz – tudatta a miniszter.

Az OLAF tavaly decemberben nyolc pontból álló technikai észrevételsort közölt az önkormányzattal, melyek a végső jelentésben nem szerepelnek. A teljes jelentésben felvetett – más településeket érintő – szabálysértések gyanújának egyik részéről az ügyészségnek, másik feléről az Európai Bizottságnak kell döntenie – mondta a politikus. 

Lázár János hangsúlyozta: a vizsgált időszakban a Közgép volt a cég tulajdonosa, és így – amennyiben az Európai Bizottság nettó korrekcióról dönt – a felelősséget is neki kell vállalnia.

(MTI)

Összesen 253 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2018. február 13. 11:18
Hogy tiszta legyen a libsiügynükük előtt is a tulajdon, -sem Tiborczé, sem a Közgépé- ÖNMAGÁBAN nem kapcsolódik a felelősséghez. A felelősség az irányításhoz, vagyis jogkörökhöz és leginkább az aláírási joghoz kapcsolódik. Így például kapcsolódhat akár az igazgatótanácsi tagsághoz is, de azt külön kell bizonyítani. Ez a bizonyítás hiányzik az OLAF jelentésre hivatkozó cikkekből. Felhoznak gyanúsnak tartott jelenségeket, és ennyi. Ennek iskolapéldája a Schollander által kéjesen idézett mondat: "Ami biztos: Simicska Lajos és a Közgép távozása után néhány héttel Tiborcz házasságot kötött Orbán Viktor lányával, Ráhellel." egyszerűen fantasztikus.....gondolom ezt is az OLAF állapította meg....
zolka50.50
2018. február 13. 11:06
"Ahogyan azt már többször is hangsúlyoztuk, Tiborcz István 2009-ben alapított egy céget – 50-50%-os tulajdonban - Erdei Bálinttal. A későbbiek során ebből a cégből jött létre az Elios. Nyolc hónap elteltével azonban Tiborcz István kiszállt a cégből és 2014 áprilisáig már nem ő, hanem a Simicska érdekeltségű Közgép gyakorolta a többségi tulajdonosi jogokat. Az OLAF-nak és az ellenzéki sajtónak a Simicska Lajos tulajdonában álló Közgépet kellene kérdőre vonnia, nem Tiborcz Istvánt, akinek 2009-től nyolc hónapig még van, de utána 2014 áprilisáig már semmilyen tulajdona nem volt az Eliosban. A tények ellenére azonban az ellenzéki újságírók még mindig görcsösen próbálnak ragaszkodni ahhoz, hogy Tiborcz István tulajdonos ugyan nem volt, de az igazgatóság első számú vezetője igen. Le kell lomboznunk újságíró munkatársainkat, már ebbe az utolsó szalmaszálba sem tudnak belekapaszkodni. Tiborcz István ugyanis soha nem volt az Elios ügyvezetője. Igazgatósági tag valóban volt, de a céget igazgatósági elnökként Erdei Bálint jegyezte. Tiborcz aláírását egyetlen önkormányzattal kötött szerződésen sem láthatják, mert soha nem írt alá ilyen szerződéseket."
pemete jakab
2018. február 12. 19:32
"Lázár János szerint az Elios ügyében született OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatalának időpontja és módja egy politikai akció része." Sírjál Jani, sírjál! A droidjaitok majd megvédenek titeket, ha már ti nem tudjátok megvédeni magatokat.
Mbear
2018. február 12. 19:11
Sorosé volt az Elios is nem? Szegény Tiborcz:-( Még jó hogy tudom miylen jellemes ember, lévén előttem vizsgázott szóbelin. Annyira jellemes, hogy például a könyvet kirakta az asztalra a tételhúzás után, aztán felolvasta belőle a tételt, és vigyorogva kiment. Jeles. Hajráviktorerősödikabüszkemagyarsoros.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!