Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Árnyjáték

2018. január 12. 10:07

Most az tűnik a legvalószínűbb olvasatnak, hogy a V18 egy menet közben okafogyottá vált mondat.

2018. január 12. 10:07
Pungor András
168 Óra

„A V18-ban azt mondják, a legfontosabb cél a választásra buzdítás. Vajon hogyan akarják elérni, hogy a politikából kiábrándultak visszatérjenek? Tényleg járják majd a vidéket, fórumokat tartanak? Bod Péter Ákos és Bárándy Péter kicsit zavarba jött, amikor ezt kérdezték tőlük. Persze elmennek, ahova csak hívják őket, de eléggé betelt a naptáruk. Arra persze nincs válasz – ahogy Böcskei Balázs elemző is felvetette –, miért gondolják azt, ha az aktivistákkal, pénzzel, infrastruktúrával rendelkező pártoknak még nem sikerült aktivizálniuk a bizonytalanokat, a maximum egyetemi katedrával bíró volt államtitkárnak, egykori MNB-elnöknek, exminiszternek majd menni fog.

Ugye nem arról van szó, hogy Balázs Péter a megfelelő időben Karácsony Gergely helyébe szeretne lépni? Ugye nem ezért maszatos ennyire a kép? Csak fokozza a rossz érzésemet, hogy véletlenül éppen a napokban derült ki, elhalt egy másik csoportosulás, a Tarjányi Péter, Lattmann Tamás és Bodnár Zoltán fémjelezte Magyar Progresszív Mozgalom, amely bár kormányfőkeresőnek aposztrofálta magát, végül csak egy deklarált célját teljesítette, segített megbuktatni Botka Lászlót, a szocialisták kormányfőjelöltjét.

De feledjük a rossz érzéseket! Most az tűnik a legvalószínűbb olvasatnak, hogy a V18 egy menet közben okafogyottá vált mondat, amely mégis folytatódott, mert jó szándékú megfogalmazói nem tettek időben a végére pontot.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolizolizoltan
2018. január 13. 11:01
Menet közben????? Inkább halva született ötlet. Egyébként igaza van a cikknek, a V18 sunyi kezdeményezés, magukra gondolnak. Jobboldali neoliberálisok akarják a mérleg nyelvét játszani, gerinctelen szokásuk szerint. De Andor László mit keres köztük?
Budai Katalin
2018. január 12. 18:42
V18 és benne Pusztai Erzsébet! Meg kell pukkadni a nevetéstől. :-))))))))))) Nincs annál szomorúbb, amikor egy idősödő ember nevetségessé válik. A V18-ak már megmutatták mire képesek. Nagy dolgot egyik sem vitt véghez. Könyörgöm, lássák már be, hogy az ő idejük lejárt és ne égessék magukat tovább! :-(
Mich
2018. január 12. 18:17
Kari, az Árnyjátékos... úgy is fogja végezni: az "övéi" kivégzik...
Mich
2018. január 12. 17:52
"a V18 egy menet közben okafogyottá vált mondat."... Na már a libsibolsik is ezt mondják...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!