Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Megemlékezéseket tartanak a doni katasztrófa 75. évfordulóján országszerte

2018. január 12. 07:28

Hetvenöt éve 1943. január 12-én indított támadást a szovjet Vörös Hadsereg a Don-kanyarban.

2018. január 12. 07:28

Országszerte megemlékezéseket tartanak ma a doni katasztrófa 75. évfordulója alkalmából. A budai Várban szentmisét, koszorúzást tartanak, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeumban – amely a hétvégén ingyenesen látogatható – többek között második világháborús haditechnikai eszközök is megtekinthetők.

A szovjet Vörös Hadsereg a Don-kanyarban hetvenöt éve, 1943. január 12-én indította meg támadását, amelynek következtében a 207 ezer fős 2. magyar hadsereg mintegy százezer katonája vesztette életét. A doni veszteségekről nem állnak rendelkezésre pontos adatok. A 2. magyar hadsereg anyagi veszteségei mintegy 70 százalékosak voltak, az emberveszteségét 93 500 főre, más források 120 ezerre, illetve 148 ezerre teszik, az elesettek, megsebesültek és fogságba kerültek pontos száma sem ismert.

Múlt év nyarán Simicskó István honvédelmi miniszter személyesen is ellátogatott a második világháborús katasztrófa helyszínére, az oroszországi Don-kanyarhoz. Kegyeleti látogatásán második világháborús emlékműnél és a két magyar központi katonatemetőben is lerótta kegyeletét, a mindenkori magyar honvédelmi miniszter erkölcsi felelősségének nevezte, hogy legalább egyszer ellátogasson Voronyezsbe.

A 75. évforduló napján a Honvédelmi Minisztérium szervezésében délután a budai Várban, a Mátyás-templomban szentmisét tartanak. Ezután a Kapisztrán téren, a Hadtörténeti Intézet és Múzeumnál Vargha Tamás parlamenti államtitkár mond beszédet, majd koszorúzással, gyertyagyújtással és főhajtással tisztelegnek a hősi halált halt, eltűnt és áldozatul esett magyar katonák emléke előtt. A múzeum épülete előtt felállított emlékpontoknál péntektől vasárnapig minden emlékező gyertyát gyújthat, leróhatja kegyeletét. A megemlékezés alkalmából második világháborús haditechnikai eszközök is megtekinthetők, például a magyar fejlesztésű 1940 M Nimród páncélvadász és légvédelmi gépágyú, a szovjet T34/85 közepes harckocsi, szovjet és német páncéltörő ágyú és egy különlegesnek számító lánctalpas motorkerékpár.

Szombaton és vasárnap – az egyébként januárban zárva tartó – hadtörténeti múzeum az évforduló tiszteletére megnyitja kapuit és ingyenes látogatható. A fegyvertárban második világháborús fegyver- és egyenruha bemutatókon, a „Piavétől a Donig – Dontól a Dunáig” című kiállításon egész nap ingyenes tárlatvezetéseket, filmvetítéseket tartanak. Szombaton 10 órától több előadás is elhangzik a második világháború eseményeiről.

A doni katasztrófa 75. évfordulója alkalmából az országban több helyen – például Szombathelyen, Szegeden, Makón, Győrben, Zalaegerszegen, Nyíregyházán – tartanak megemlékezéseket. Pákozdon, a Don-kanyar emlékkápolna felépítésének 25. évfordulója alkalmából is tartandó eseményen – mások mellett – Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Spányi Antal megyés püspök emlékezik a hősi halált halt katonákra.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2018. január 14. 13:19
Ezek nem oroszok voltak? Putyin mit szól ehhez? Nem kéne kitörölni ezt a történelemkönyvekből, nehogy megsértődjön a Nagy Testvér, akivel újra puszihaverok vagyunk?
Box Hill
2018. január 13. 22:18
A „védekező” szovjet erők 1941. június 22-én és a „támadó” német erők: Hadosztályok: 303 ellen 135 Személyzet: 5,373,000 ellen 3,750,000 Tank és rohamlöveg: 18,680 ellen 3,350 Löveg és aknavető: 91,400 ellen 7,000 Repülőgép: 15,599 ellen 2,000 Forrás: Steven D. Mercatante: Why Germany nearly Won (Amiért Németország majdnem nyert), Praeger, 2012, 64.old.
kérdés
2018. január 13. 16:10
Emlékezzünk .... S hogy mennyire bűn volt a múlt században élni, születni, arra is kell emlékezni. Múltkorjában megtudtam, hogy akinek fölmenője hadifogságot szenvedett, vagy elhurcolták, kárpótlást kaphat, havi 7000-et, hamár régebben meghalt, akkor is, visszamenőleg is. No, mondok a Sógornak épp jól jönne, mert hogy havi 30 e-t kap cakk-pakk. Dehát lenne hová tenni mindenkinek. Menek is az ügyintézésre, mivel hogy elhunytak már az érintettek. Ott kérdik, volt-e maradandó testi károsodásuk, mert csak akkor jár. Mondom, volt. Apósom mutatóujját vesztette a bányában, Apámnak lábujjai fagytak le, skorbutos lett. Mondták, hogy hozzak erről érvényes igazolást, különben nem jár. Mondok erre, hogy hiszen volt erről a fogságból megérkezésük után orvosi jelentés, nyilvántartás, mert először ott vizsgálták meg őket, jelentkezniük kellett...én honnan a szentszilvából szedjek elő archív leleteket, amik egyúttal három hónapnál nem régebbiek? Erre válasz, hogy akkor nem tudják elintézni. Kész. Passz.
Fiorini
2018. január 13. 01:06
"A szovjet Vörös Hadsereg a Don-kanyarban hetvenöt éve, 1943. január 12-én indította meg támadását..." Volt pofájuk. A saját országukban! Ahova mi virágcsokrokat dobálni mentünk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!