Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

„Milyen mennyország az, ahol akasztanak?” – Kelemen Hunor a Mandinernek

2018. január 12. 12:47

Nemzetközi fórumokhoz fordul, sőt a büntetőpert is fontolóra veszi az RMDSZ Mihai Tudose román miniszterelnök fenyegetése miatt. Kelemen Hunor, a párt elnöke a Mandinernek elmondta: döbbenetes, hogy a román kormányfő akasztófával fenyegetőzik és senki nem határolódik el tőle az országban. Az RMDSZ elnöke szerint egy ilyen kijelentés után Európában nem maradhat hivatalban egy miniszterelnök. Interjúnk.

2018. január 12. 12:47
Czopf Áron
Czopf Áron

Mit gondol arról, hogy Mihai Tudose román kormányfő azzal indítja a 2018-as évet, hogy akasztással fenyegeti a székelyeket?

Sokkolt a miniszterelnök kijelentése. Azzal kezdte, hogy visszavezetné a halálbüntetést, aztán néhány órával később már azt is elmondta, hogy kik fognak lógni.

Egy ilyen kijelentés után Európában nem maradhat hivatalban egy miniszterelnök.

Mindegy, hogy egyetért vagy nem ért egyet egy közösség politikai programjával, de akasztással egyetlen állampolgárt sem fenyegethet.

A miniszterelnök kijelentése büntetőjogi kategória. Perelni fog az RMDSZ?

Fölmerült a per lehetősége, még fontolóra vesszük a kollegákkal, hiszen Tudose kijelentése több tényállást is kimerít a román büntető törvénykönyvben. De egy politikai pártnak nem feladata a pereskedés. Az RMDSZ soha nem is tett büntetőfeljelentést, így most is inkább nemzetközi szervezetekhez fordulunk és tájékoztatjuk a nagykövetségeket. Nem tartom kizártnak, hogy mások megteszik majd a feljelentést.

Milyen nemzetközi fórumhoz fordulnak?

Először a bukaresti diplomáciai testületeket tájékoztattuk angol nyelvű levélben az esetről, de a kisebbségi jogi kérdésekkel és diszkriminációval foglalkozó EBESZ-hez és a román Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz is fogunk fordulni az ügyben. 

Mit árul el a román „mintademokráciáról”, hogy akasztással fenyegetőzik a miniszterelnök?  

Azt, hogy nincs semmiféle mintademokrácia. Nemrég azt mondta az egyik politikus, hogy a kisebbségi jogokat tekintve Románia mennyország.

Milyen mennyország az, ahol akasztanak?

Tarthatatlan ez az állítás, ha Székelyföld az akasztottak földje. Korábban is elmondtam, hogy akkor lesznek rendben a kisebbségek ügyei, ha a kisebbségek mondják. Addig, amíg a miniszterelnök halállal fenyegetőzik, nem. Azért is döbbentem meg, mert Tudose a kisebbségekkel kapcsolatban semmi hasonló kijelentést nem tett az elmúlt húsz évben. 

Ez egy tudatos politikai lépés? Esetleg el akarja terelni a figyelmet valamiről?

Nem akarok találgatásokba bocsátkozni. Éles konfliktus van közte és Liviu Dragnea pártelnök között, vannak a Szociáldemokrata Pártban olyanok, akik miniszterelnököt váltanának – tehát elképzelhető, hogy el akarja terelni a figyelmet, de nekem nincsenek erről konkrét információim, ezért nem szeretném összekötni a két dolgot. 

A román politika hogyan reagál?

Lassan már eltelik negyvennyolc óra és még egyetlen román politikai vezető sem határolódott el Tudose kijelentésétől. Miért? Talán azért, mert egyetértenek vele?

Lassan meg kéne érkeznie Romániának a 21. századba, de ettől nagyon távol van. 

Amikor a ’30-as évek Németországában hasonló kijelentések hangoztak el, az előrelátóbbak emigráltak. Ön szerint komolyan vehető fenyegetést jelentenek Tudose szavai?

Az a határozott álláspontom, hogy nem szabad félni. Nem lesz itt akasztás, odáig nem fogunk eljutni. A 21. századi Európában szó sem lehet ilyesmiről. 

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SonGoku nagyfaterja
2018. január 12. 19:41
A helyiek csak hangosan és egyértelműen fejezték ki akaratukat! A fideszjobbágyok ismét diplomáciai feszültséget akarnak kelteni, holott ez egy román-román/bozgor belügy.
mokány
2018. január 12. 19:31
A fenyegetés szólhat a román funkcionáriusoknak is. Sztalinnak volt a szokása, hogy akasztás kilátásba helyezésével biztassa tábornokait. Ezért volt kénytelen a Magyarországot elfoglaló hadsereg tisztikara 1945. április 4-i dátummal levelet küldeni azzal, hogy készen vannak. Ugyanis Sztalin Húsvét napját jelölte meg utolsó határidőként. Ugyanúgy mint a cárok 1849-ben, vagy 1916-ban Budapest elfoglalására.
még fokozza
2018. január 12. 16:53
"nemzetközi szervezetekhez fordulunk" kár, hogy borboly csaba állandó vitában áll a nemzetközi sajtóval, jóérzésű emberekkel, és gyerekes viselkedésével lejáratja a székely ügyet. „A nemzetközi sajtót könnyű félrevezetni, rávenni, hogy figyelmen kívül hagyja az itt élők valós problémáit." hogy lehet ilyen degradálóan nyilatkozni egy nagy befolyású médiumról egy felelős politikusnak?
Berecskereki
2018. január 12. 16:38
Tavaly szeptemberben még azt mondta: "Románia „világszerte jó példát mutat” az etnikai és vallási tolerancia terén..." https://kronika.ro/belfold/tudose-romania-nem-hadakozik-egyetlen-etnikai-kisebbseggel-sem A fellógatás lenne a jó példa?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!