Kunhalmi: A miniszterelnöknek „vernie kéne az asztalt”

2018. január 11. 10:01

Nem védi elég erélyesen a magyar munkások érdekeit a kormány Kunhalmi Ágnes szerint.

2018. január 11. 10:01

Meg kell védeni a magyar munkásokat Kunhalmi Ágnes szerint – erről a szocialisták budapesti elnöke az ATV stúdiójában beszélgetett Rónai Egonnal.

Kunhalmi szerint a miniszterelnök kötelessége lenne, hogy a magyar munkások érdekeit védje. Kifejtette: a miniszterelnöknek „vernie kéne az asztalt”, hogy támogassa a határainkon túli, és a határokon belüli magyar munkásokat, mert azok többet termelnek, mint amennyit juttatásban kapnak. Az MSZP budapesti elnöke szerint pontosan ennek érdekében lenne szükséges baloldali kormányokat választani.

Kunhalmi kifejtette: évek óta készen áll a párt oktatáspolitikai programja, melynek lényeges eleme, hogy a GDP 6 százalékára emelnék az oktatási kiadásokat.

Arra a kérdésre, hogy lenne-e a Karácsony-kormány oktatási minisztere, a képviselőnő kijelentette: nem pozíciót osztanak, szövetségben gondolkodnak. Így nem az oktatási miniszter személye a lényeg, hanem egy stabil parlamenti többséggel létrejövő új kormány felállása.

A csepeli összefogás ügyére kitérve leszögezte: az együttös színekben politizáló csepeli parlamenti képviselőnek, Szabó Szabolcsnak felajánlotta, nem kell belépnie az MSZP-be, de az MSZP-Párbeszéd színeiben kell megmérettetnie magát. A másik opció, hogy az Együtt csatlakozik a közös listához, így pedig megtarthatja az Együtt színeit.

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2018. január 12. 13:31
Egyébként röhejes voltál, amikor nagy hanggal felszólítottad a dékásokat. Azt hitted, hogy egy osztályban vagy hülyegyerekek között?
Sulammit
2018. január 12. 13:29
Család fogsoraira? Na azt nem csodálom. Hány millió egy fogsor? Több millió! Menj te tanítani egy olyan középiskolába, ahol túlkoros "gyerekek" "tanulnak". Sokan nem is akarnak tanulni, mert gyenge képességűek, vagy mert lusták, ellenben jó munkások lesznek belőlük.
Sulammit
2018. január 12. 13:19
Te csak ne akard felrázni az embereket! Tudjuk mi a tutit. Orbánnak állandóan hatalma van? Mondod ezt a szocik 52 éves uralkodása után???
tango47
2018. január 12. 12:36
Ez a nő egyre inkább egy hajlott hátú, gonosz manóra emlékeztet, amikor szónokol.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!