Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Kilátót húztak fel a buszmegálló tetejére, mert csak arra lehetett pályázni

2018. január 10. 22:49

A magyar gógyi hihetetlen dolgokra képes.

2018. január 10. 22:49

Zseniális megoldást választottak a Baranya megyei nyugotszenterzsébetiek egy új buszmegálló megépítésére: kilátót építettek a tetejére, mivel buszmegállóra nem, csak kilátóra lehetett pályázni. A még 2014-ben épített hibrid megállóra az RTL Híradója akadt rá.

A helyiek a riport szerint új buszmegállót szerettek volna, de arra semmilyen pályázati pénz nem volt, kilátó építésére viszont igen.

A bátrabbak kilenc létrafok leküzdése után juthatnak fel az Erzsébeti kilátó névre keresztelt építmény tetejére, ahonnan még azt is lehet látni, ha épp jön a busz.

Az egyik helyi képviselő szerint a polgármester leleményességének köszönhető a „kettő az egyben” buszmegálló, aki nem nyugodott bele az arra szóló pályázati pénz hiányára, és jobb megoldást talált. A buszmegálló, melyből a szomszédos szántóföldekre és a házakra nyílik csupán kilátás, 450 ezer forintba került.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2018. január 12. 18:27
"egy új buszmegálló megépítésére: kilátót építettek a tetejére, mivel buszmegállóra nem, csak kilátóra lehetett pályázni" Első blikkre, azt hittem, hogy elment a falusiak esze. De amint látom, a kormányé ment el. Igaz, nekik meg se jött.
csuka
2018. január 12. 15:10
fideSZDSZ LOPTOP hírek: „Lobog a nemzeti zászló, zúg Himnusz, és a Boldogasszony anyánk, zengenek a veretes szónoklatok, reccsen a brüsszeli asztal az odacsapó magyar ököltől - és közben egy-egy multinak "munkahelyteremtési támogatásként" négy évre előre fizeti ki az állam az alkalmazottak nyomorúságos bérét, a magyar kis-és középvállalkozások meg örülnek, ha egy zsíros kenyeret dob nekik a hatalom. Közben az oktatásunk innovatív, tanulékony és éppen ezért jól fizetett szakemberek helyett megrendelésre gyártja a jövő egybites bérrabszolgáit. Akik aztán boldogok lesznek, ha a német bérek harmadáért gürizhetnek, és megköszönik majd, ha napi egy helyett akár kétszer is elmehetnek wc-re. Állig fegyverben és páncélban pózoló gyáva árulók vezetnek minket, míg mi rongyos, jobbágyokként álmodjuk büszke uraknak magunkat. A propagandagépezet a szabadságharc heroikus filmeposzát vetíti - hogy a NER-mozi vásznát bámulva egy pillantást se vethessünk a lábunkra. Nehogy észrevegyük a láncokat. https://alfahir.hu/2018/01/11/orban_viktor_kina_europai_unio_unios_forras_hazugsag_propaganda_multik Súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala az Elios Innovatív Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert, uniós forrásból fizetett közbeszerzésekkel kapcsolatban. http://hvg.hu/kkv/20180112_A_csalas_elleni_hivatal_azt_javasolja_kerjek_vissza_a_penzt_az_Eliostol --- VOLNER JÁNOS: "SZÉPEN GYARAPODIK A KERESZTAPA CSALÁDJÁNAK VAGYONA" https://alfahir.hu/2018/01/12/jobbik_volner_janos_tiborcz_istvan_fidesz_orban_viktor_olaf_korrupcio
Akitlosz
2018. január 12. 08:35
Ez van olyankor, ha minden beruházásról a központi államhatalom dönt. Az önkormányzatiság csak üres és hazug szólam. Helyben csak annyi dől el, hogy mit szeretnének, aztán ha nyernek pályázaton akkor lesz, ha meg nem nyernek, akkor nem lesz. A döntést a központi államhatalom hozza, mert az tud csak pénzt adni rá. Saját forrásokból maximum intézmyénfenntartásra futja az önkormányzatoknak, beruházásokra nem.
Gregorius
2018. január 11. 15:39
Megnyugodtam, egy ennyire leleményes nemzet biztosan fent fog maradni....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!