Meghalt Mihály, Románia élni akar

2017. december 17. 11:38

Románia még mindig küzd azért, hogy egységes, valódi, erős nemzetállamként tekintsenek rá.

2017. december 17. 11:38
Parászka Boróka
Parászka Boróka
HVG

„Az Antonescu korszak feldolgozatlanságával, és a Mihály király uralkodásával kapcsolatos, rendszerváltás utáni dilemmákat érintően érdemes felhívni még egy tényre a figyelmet. Mihály hazatérését a leghatározottabban a Ceausescu rendszer nagy túlélője, Ion Iliescu akadályozta. És ugyancsak Ion Iliescu volt az, aki 2003-ban diplomáciai botrányba keveredett egy, az izraeli Haaretznek adott interjúja miatt. Ebben többek között arról is beszélt, hogy a holokausztnak nem csak a zsidók az áldozatai, és hogy a Romániában meggyilkolt áldozatok hozzátartozóinak kárpótlása az ország gazdasági helyzete miatt nem lehetséges, vagy csak késve teljesíthető. A nyilatkozat után Izrael berendelte Románia tel avivi nagykövetét, azzal vádolták meg a román államfőt, hogy nem ismeri el a romániai holokauszt mértékét, és arra figyelmeztettek: az országot ugyanúgy izolálni kell, mint a Jörg Haider vezette Ausztriát. A konfliktus után Románia lépéskényszerbe került. Ekkor vezették be a holokauszt emléknapját, ez után, 2004-ben fogadták el az Elie Wiesel vezette nemzetközi bizottság jelentését a romániai holokausztról, amely azt jelentette: az ország elismeri a felelősségét. Mindezek után, 2007-ben a bukaresti fellebviteli bíróság felmentette Ion Antonescut a »béke elleni bűncselekmények vádja alól«.

Ilyen következetlenségek, beváltatlan, vagy félig beváltott ígéretek jellemzik a romániai emlékezetpolitikát. Mihály király megítélését illetően most megszületett a konszenzus:  ő az ember, aki akarta a jót, és akinek majdnem sikerül. A nyugatos uralkodója a Keletre szorult országnak, az arisztokrata aki megőrizte a méltóságát, miközben Románia sokszor elveszítette vagy elveszejtette  a magáét.

2018 küszöbén állunk, Románia pedig még mindig küzd (elsősorban önmagával) azért, hogy egységes, valódi, erős nemzetállamként tekintsenek rá (tekintsen önmagára). Ha volt nemes, erős és jó király, lennie kell nemes, erős és jó országnak is. Ez a remény a háromnapos nemzeti gyász, az egész Romániát megmozgató búcsúztatás, emlékezés üzenete a trianoni centenáriumi év küszöbén.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
celoke
2017. december 18. 17:35
„2018 küszöbén állunk, Románia pedig még mindig küzd (elsősorban önmagával) azért, hogy egységes, valódi, erős nemzetállamként tekintsenek rá (tekintsen önmagára).” Nem kell itt küzdeni. Van egy roppant gyors és egyszerű módja (de egyben ez az egyetlen módja), hogy Románia közelebb kerüljön ahhoz, hogy „egységes, valódi, erős” nemzetállam legyen. Lemond Erdélyről (független állami léte az erdélyi románoknak is tetszene), valamint Moldva csángó falvairól, és máris magyar-és németmentes lesz Románia (leszámítva az 500 lelkes Pietra csángó falut a román tengerparton). Persze még a „kifli” alakú Romániában is foglalkozni kell majd kisebbségekkel, például a bolgárokkal, na meg persze az irgalmatlanul sok cigánnyal, akik Bukarest környékét, Dobrudzsát, Olteniát már mostanra teljesen ellepték. Minden esetre a kisebbséggyűlölő, a Nagy-Románia Pártért olvadó nacionalista románoknak a 2018-as öntömjénezés, meg az ürességtől kongó erdélyi ortodox kirakatbazilikák csodálgatása helyett inkább azon kellene eltűnődniük, miért válik Románia az 1992-es 24 milliósból 2021-re 18 milliós, sőt 2030-ra akár 15 milliós lakosságú országgá, és kivétel nélkül minden román kormány miért nem tesz semmit, sőt miért gerjeszti az egyre erősebb román elvándorlást. Megoldás lehet a munkanélküliségre, de ilyen áron? Ráadásul nem minden román nacionalista, magyarokat és minden egyéb más kisebbséget gyűlölő. Nekem Erdélyben és Romániában (tehát a Kárpátokon túl) is számos jószívű, barátságos románnal volt dolgom, és nekik sem tetszik a nacionalisták hetvenkedő melldöngetése és a kisebbségek elleni uszítása, amivel sokszor csak az egyéb égető problémákat (egyes területek – mint például Észak-Moldva – siralmas elmaradottsága, az egész országban a román lakosság külföldre történő elvándorlása, az ország számos részének döbbenetes mértékű elcigányosodása) próbálják takargatni.
Akitlosz
2017. december 17. 23:45
Trianoni szerződés 1920-ban volt. Úgyhogy jövőre nem lesz centenárium, hiába is szeretne már ünnepelni a szerző.
Rugo
2017. december 17. 16:08
"Románia élni akar" *** Aminek egyik biztató jele, hogy bűnösnek vallják magukat a holokausztban.
Rugo
2017. december 17. 16:03
"Iliescu volt az, aki 2003-ban diplomáciai botrányba keveredett egy, az izraeli Haaretznek adott interjúja miatt. Ebben többek között arról is beszélt, hogy a holokausztnak nem csak a zsidók az áldozatai, és hogy a Romániában meggyilkolt áldozatok hozzátartozóinak kárpótlása az ország gazdasági helyzete miatt nem lehetséges, vagy csak késve teljesíthető." *** Ezzel a nyilatkozattal mi is a baj? Valamelyik polkorrekt liberális köcsög elmagyarázhatná.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!