Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

NBC: Ezért hülyézte le külügyminisztere Trumpot

2017. október 12. 08:08

Az NBC televíziócsatorna meg nem nevezett forrásokra hivatkozva állította, Donald Trump mintegy tízszeresére növelné az Egyesült Államok nukleáris robbanófejeinek számát. Az elnök „álhírnek” nevezte a csatorna értesüléseit.

2017. október 12. 08:08

Az NBC televízió meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt állította szerdán, hogy Donald Trump amerikai elnök a nyáron az Egyesült Államok nukleáris fegyverzetének erőteljes növelését vetette fel. Az értesülés szerint az elnök még július 20-án, nemzetbiztonsági tanácsadóival tartott megbeszélésén szorgalmazta az atomarzenál növelését.

Az NBC a szobában jelenlévő három, meg nem nevezett tisztségviselőre hivatkozva közölte, hogy Trump az amerikai nukleáris robbanófejek számának mintegy tízszeresére növelését vetette fel. Tette ezt azután, hogy tájékoztatták őt arról: az Egyesült Államok atomrobbanófejeinek száma az 1960-as évekbeli 32 ezerről négyezerre csökkent. Trump megjegyezte: nagyobb készletet szeretne.

A megbeszélésen az NBC szerint jelen volt Joseph Dunford, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke és Rex Tillerson külügyminiszter is. A jelentés szerint valamennyien meglepődtek Donald Trump javaslatán, és a külügyminiszter ekkor  „hülyének” nevezte Donald Trumpot. Ez a minősítés napok óta témája egyes sajtóorgánumoknak. Maga Rex Tillerson már cáfolta, hogy valaha is az ezzel a kifejezéssel illette volna az elnököt.

A televízió információi szerint az elnököt munkatársai tájékoztatták az atomfegyverkészlet növelésének gyakorlati és jogi akadályairól. Az NBC – szintén meg nem nevezett interjúalanyokra hivatkozva – azt is közölte: jelenleg nem tervezik az atomfegyverkészlet gyarapítását.

Donald Trump még februárban, a Reuters brit hírügynökségnek adott interjújában is beszélt arról, hogy számbelileg erősítené az Egyesült Államok atomfegyverkészletét.

Az elnök két Twitter-bejegyzésben reagált az NBC információira. Az elsőben „álhírnek” és „merő képzelgésnek” minősítette ezeket, a másodikban pedig felvetette, hogy felül kellene vizsgálni az NBC működési engedélyét.

James Mattis védelmi miniszter a történetet „felelőtlennek” nevezve, közleményben utasította vissza az NBC állításait. A tárcavezető leszögezte: a nyilvánosságra hozott sajtójelentések, melyek szerint az elnök az Egyesült Államok nukleáris arzenáljának növelésére szólított volna fel, teljes mértékben hamisak. Ez a fajta téves tájékoztatás felelőtlen – szögezi le közleményében Mattis.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drkovax
2017. október 12. 12:07
Vagyis volt valami megbeszélés, amiről az NBC közölt néhány "fake news"-t és most mindenki azon pörög, hogy mit reagáljon arra, amit senki se mondott csak az NBC , ahelyett, hogy elküldenék a sunyiba az NBC-t ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!