„Mentálisan betegnek” nevezte a cseh elnököt az ukrán kormányfő

2017. október 12. 16:44

Milos Zeman cseh elnök azt javasolta, hogy Ukrajna adja el Oroszországnak a Krím-félszigetet. „Egészséges ember ilyet sohasem jelentene ki, csak egy mentálisan nagyon beteg” – mondta az ügyről csütörtökön Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök.

2017. október 12. 16:44

Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök „egy mentálisan beteg ember” kijelentésének nevezte csütörtökön Milos Zemannak a héten tett nyilatkozatát, amelyben a cseh elnök azt javasolta, hogy Ukrajna adja el Oroszországnak az utóbbi által már amúgy is önkényesen elcsatolt Krím félszigetet. „Egészséges ember ilyet sohasem jelentene ki, csak egy mentálisan nagyon beteg” – kommentálta Hrojszman a cseh elnök „ötletét" a 112 Ukrajina hírtelevízió műsorában. 

Zeman kedden, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének strasbourgi ülésén törvénytelennek nevezte ugyan a Krím orosz bekebelezését, de hozzátette: a történetnek vége. „A Krímet annektálták, ez kétségbevonhatatlan. Ez lezárt ügy” – jelentette ki. Egyben javasolta Ukrajnának, hogy egyezzen meg Moszkvával, s utóbbi fizessen kártérítést Kijevnek, vagy pénzügyi formában vagy kőolajjal és gázzal. Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök még aznap a Twitteren közölte, hogy a cseh államfőnek a Krímmel kapcsolatos kijelentései, amelyeket az ET Parlamenti Közgyűlésének ülésén tett, ellentétesek a Cseh Köztársaság külpolitikájával, és Zeman a prágai kormánytól erre nem kapott semmiféle felhatalmazást. 

Azonnal reagáltak Zeman javaslatára Moszkvából és Kijevből is. Leonyid Szluckij, az orosz alsóház (duma) külügyi bizottságának elnöke leszögezte, hogy Oroszország senkinek sem szándékozik fizetni a Krímért, kompenzációt sem kíván adni Ukrajnának a félszigetért. A cseh elnök javaslatát az ukrán külügyminisztérium cinikusnak nevezte. Hrojszman kommentárjában hozzáfűzte: „egyes állami vezetők megengedik maguknak, hogy ne tiszteljék kellőképpen Ukrajnát”. Kifejezte ugyanakkor meggyőződését, hogy Zeman kijelentése nem tükrözi a csehek véleményét. „A csehek csodálatos, intelligens emberek, a barátaink és partnereink” – szögezte le az ukrán miniszterelnök.

(MTI)

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2017. október 12. 19:25
Klaust is, Zemant is bírom!
Lotti
2017. október 12. 19:10
Hááát, ez nem volt diplomatikus nyilatkozat egy politikustól. Bár mindenki tudja, hogy a Krím sorsa véglegesen le van zárva, azért az ügy még sokáig jó ürügyet kínál a viszály fenntartására. A zsidók ezt is ügyesebben csinálják. 50 éve foglalták el Palesztina nagy részét. Azóta megszállás alatt tartják, de ezt a szót ki nem ejtik a szájukon. Izraelben csak "területekként" szabad megnevezni a megszállt övezeteket. Úgy elegánsabb.
röviden
2017. október 12. 18:57
Ez olyan csehes. Mint a lopott kutyákkal kereskedő Svejk.
kulalak
2017. október 12. 18:12
Pedig életrevaló ötlet lehetne.:) Eladni a Krímet, Kárpátalját, Donbasszt, Ogyesszát mittudomén stb és megtartani az "ősi" Ukrajnát és a kapott pénzből kifizetni az adósságot és szabadon addig fasizálódni amíg kolbászos-csokiból lesz a kerítés! (Fúj)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!