Fidesz: Az MSZP megint becsapja a nyugdíjasokat

2017. október 12. 17:58

A Fidesz csütörtökön reagált az MSZP, a DK és a Jobbik megnyilvánulásaira is. A baloldali pártoknak a nyugdíjügy kapcsán, míg a Jobbiknak a Soros-terv témájában válaszolt.

2017. október 12. 17:58

Vona Gábor Jobbik-elnök Gyurcsány Ferenc DK-elnökkel került egy platformra azzal, hogy tagadják „a Soros-terv” létét – állítja a Fidesz. A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Mirkóczki Ádám Jobbik-szóvivő csütörtökön azt mondta, feljelentették Soros Györgyöt, hogy így derítsék ki, valóban létezik-e „a Soros-terv”. A Fidesz közlése szerint Vona Gábor korábban a bevándorlást és a kvótát, most „a Soros-tervet” tagadja, ugyanúgy, mint a baloldal. Nincs ebben semmi meglepő, ugyanis – mint írták – a Jobbik elnöke maga vallotta be, hogy „a hatalomért eladták a párt lelkét”.

Az MSZP nyugdíjjal kapcsolatos kijelentéseire is reagált a Fidesz. Véleményük szerint az MSZP megint becsapja a nyugdíjasokat, ígérgetnek nekik, miközben kormányzásuk alatt elvettek egyhavi nyugdíjat, azt hagyták elértéktelenedni és nem fizettek nyugdíjprémiumot. A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy Korózs Lajos MSZP-s országgyűlési képviselő, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke közölte: pártja előrehozott öregségi nyugdíj lehetőségének megteremtésére szólítja fel a kormányt és azt javasolja, hogy akár hatvanéves korban is el lehessen menni előrehozott öregségi nyugdíjba.

A Fidesz reagálásában azt írta, a baloldal háromszorosára emelte a gáz árát, megduplázta az élelmiszerek áfáját, nyugdíjadót vezetett be, vizitdíjat és kórházi napidíjat akart fizettetni az idősekkel. Nem támogatták a rezsicsökkentést és a legfontosabb élelmiszerek áfájának csökkentését sem –tették hozzá. A Fidesz kormányzása óta azonban megőrzik, sőt, növelik a nyugdíjak vásárlóértékét, a nyugdíjkiegészítést az éves inflációhoz igazítva novemberben visszamenőleg megkapják a nyugdíjasok. A gazdasági növekedésnek köszönhetően idén először nyugdíjprémium kifizetésére is lesz lehetőség – olvasható a közleményben.

A témában azt is elmondták, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) képviselői elvettek egyhavi nyugdíjat. Erről szóló csütörtöki nyilatkozatában a nagyobbik kormánypárt Niedermüller Péter, a DK alelnökének nyilatkozatára reagált, aki a DK kormányra kerülésének esetére kétpilléres nyugdíjrendszert, alapnyugdíj bevezetését és az inflációt meghaladó mértékű nyugdíjemelést ígért. A Fidesz ennek kapcsán felidézte, hogy Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció (DK) képviselői mind megszavazták, hogy elvegyenek egyhavi nyugdíjat az idősektől és soha nem adtak nekik nyugdíjprémiumot.

(MTI)

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2017. október 12. 20:26
Vonáék a jobbik igyekszik elszámoltatni ,ki számoltatja el vonáéka a plakát bizniszben.
áfonya
2017. október 12. 20:23
Vona elszámoltatási lázban ég ,kezdje az mszp szdsz testvérpártjainál. Listát küldjük.
files32
2017. október 12. 19:20
A fideSS pedig egy 40 éve halott gyereknek küld kérdőívet. Nem semmi lehet az a lista. Ilyen hitelesen szavaznak majd a határon túlról is.
áfonya
2017. október 12. 19:07
Mszmp mszp szdsz dk kommunisták a magyar népet 1945 óta fosztogatják ,,ismét tele közkassza ezért igyekeznek egymást is kitúrni kormányt buktatni holott nincs rá ok. Elindult a lavina: Döbbenetes szoci összefonódások a Czeglédy-botrányban. Mint arról elsőként beszámoltunk, szerdán a Human Operator Zrt. három munkatársát, három nőt vettek őrizetbe a NAV nyomozói a Czeglédy-féle iskolaszövetkezeti botrányban. Mindhárman a cég szombathelyi irodájában dolgoztak, már amíg meg nem szűnt. Czeglédy Csaba városába érve azt tapasztaltuk, hogy nyoma veszett a Human Operátor Zrt. székhelyének. Az irodák kiürültek, a cégtáblákat is lefejtették a falakról. Néhány méterrel távolabb a helyi MSZP-irodában, de az azzal szomszédos Oberbankban sem fogadtak bennünket szívesen. Tovább dagad a Czeglédy-botrány. Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a gyanúsítottak száma tizenhét főre nőtt az adócsalási ügyben. A Szegedi Járásbíróság mind a három, szerdán őrizetbe vett gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte. Egyikük T. Andrea, aki a Human Operator szombathelyi irodáját vezette, és egyébként a cég felügyelő bizottsági tagja is. Úgy tudjuk, a NAV azzal gyanúsítja, hogy közvetlenül részt vett a pénzügyek bonyolításában, amely az iskolaszövetkezetnél a tetemes adó elsikkasztásával zárult. Köze lehetett azokhoz az iskolaszövetkezeti számlák, iratok kezeléséhez is, amelyeket érdekes módon a nyomozók nem az iskolaszövetkezetek (Ide Haza, Alba Pro Regia iskolaszövetkezet) irodáiban, hanem Szombathelyen, a Kossuth utca 8. szám alatt, a Human Operator Zrt. irodájában találtak meg. T. Andrea egyébként korábban a Vas megyei MSZP tagja volt, férje, T. Mihály pedig a szintén Czeglédy Csabához köthető Nyugat.hu alapító főszerkesztője, ma tudósítója és fotóriportere. T. Andrea korábban a Vas megyei MSZP tagja, irodavezetője és megyei képviselője is volt. A nő egyébként a 2000-es évek elején G. Andrea néven már a százmilliós köztartozással utóbb felszámolt Czeglédy vezette Rébusz Iskolaszövetkezetben is felbukkant, Czeglédyt az ott elkövetett csalások miatt 2002-ben jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. http://pestisracok.hu/elindult-lavina-dobbenetes-szoci-osszefonodasok-czegledy-botranyban/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!