Ismerjék meg a katalán konfliktus főszereplőjét!

2017. október 10. 08:48

Carles Puigdemont egész életében a függetlenségéért küzdött, még a flippergépet is spanyol kurvának nevezte, ha vesztett.

2017. október 10. 08:48

A spanyol miniszterelnök első számú ellenségét, a katalán elnököt mutatja be portrécikkében a France 24. Az ötvenöt éves Carles Puigdemontra (ejtsd: Karlasz Pucsdémont) egyik harcostársa úgy hivatkozik, mint „az egyik legmeggyőződésesebb emberre, akit valaha látott”.

A Puginak becézett Puigdemont elszakadáspárti pékcsaládban nőtt fel a mintegy kétezer lelket számláló Amerben, és már a nyolcvanas években csatlakozott a függetlenségi küzdelemhez. Filozófia szakot végzett, majd újságíróként helyezkedett el 1983-as súlyos autóbalesete után. (Puigdemont azért viseli jellegzetes bubifrizuráját, hogy palástolja a sebet, melyet a balesetben szerzett.) Az El Punt Avui nevű napilapnál korrektorból főszerkesztővé emelkedett, kollégái úgy emlékeznek rá, mint aki hangosan támogatotta az elszakadást. „Amikor a flipperen elvétette a golyót, spanyol kurvának nevezte a masinát” – meséli az egyikük.

Puigdemont 1991-ben kezdeményezte azt, hogy Gerona város nevét a katalán Gironára változtassák át. Politikai pályafutása 2011-ben szárnyalt fel, amikor a város polgármesterévé választották. Puigdemont az elnöki tiszt elnyerése után nem költözött Barcelonába, ma is Gironában lakik, mondván, csupán az utolsó pillanatban, véletlenszerűen került a hatalomba, miután a szélsőbaloldal lemondásra kényszerítette Artus Mast.

A France 24 cikke rámutat: Puigdemont csupán egyszer tárgyalt személyesen Mariano Rajoy spanyol miniszterelnökkel, a nagyközönséggel azonban sokkal aktívabb kommunikációt folytat: a közösségi oldalakon népszerűsíti politikáját. A poliglott elnök (a katalánon és a spanyolon kívül franciául és románul beszél) rengeteg interjút ad külföldi lapoknak. Puigdemont tisztában van azzal, hogy a konkrét függetlenségi követelés megosztja a katalánokat, ezért a nép önrendelkezési jogának kérdésére helyezi a hangsúlyt. Elemzők ügyes taktikusként jellemzik Puigdemontot, még ha katalán elnökként „villamosszéken” is ül.

Puigdemont kevéssé foglalkozik gazdasági és társadalmi ügyekkel, az elszakadás kérdése számára felülír minden problémát, az azonban nem világos, hogyan kívánja azt elérni. Amint azonban kikiáltják a függetlenséget, valószínűleg elhagyja a politikát.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
korona
2017. október 11. 07:06
A Puccsdémont a zsidó felesége irányítja? Mindenütt. Mindenütt ött vannak.
Akitlosz
2017. október 10. 17:33
"Puigdemont kevéssé foglalkozik gazdasági és társadalmi ügyekkel, az elszakadás kérdése számára felülír minden problémát," Igaza van. Ha sikerül függetlenedni az jó hatással lesz a katalán gazdaságra és a katalán társadalomra is. Jelenleg Spanyolország kifosztja Katalóniát, önállóan jobban élhetnének. Azonkívül a katalán nemzetnek is jót tenne a függetlenség, jóval fontosabbá válna a katalán nyelv és jóval biztosabbá válna a katalán nyelv és kultúra fennmaradása és megőrzése.
Akitlosz
2017. október 10. 17:29
"Carles Puigdemont egész életében a függetlenségéért küzdött, még a flippergépet is spanyol kurvának nevezte, ha vesztett. " Tehát hiteles politikus, ami nagyon ritka manapság.
afterall33
2017. október 10. 13:06
"pékcsaládban nőtt fel" Nekünk is volt egy pékünk. A Buci Gyuri. Az is sokat hőbörgött.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!