Szülők a tönk szélén – Iskolakezdés pénztárcatávlatból

2017. szeptember 19. 12:46

Reggel összeállítom a gyerekek tízóraiját, amibe kerül egy szép, piros alma, egy tonhalkrémes szendvics, kölesgolyó és egy köteg pénz is.

2017. szeptember 19. 12:46
Fiala Borcsa
WMN

„Hogy ennél a pontnál, amikor a pénztárnál kifizettem egy kisebb afrikai falu éves büdzséjét tanszerekre, legalább  a megkönnyebbült sóhajtás luxusával megajándékozott az ég? Ó, dehogy! Hiszen hátravan még az osztálypénz, amiről újraszavaztunk az első szülőin (és hiába igyekeztem, nem lett kevesebb idén sem), az iskolaalapba való önkéntes (muhaha) felajánlásunk, az osztályterem felújítására szánt részletfizetési lehetőség (hisztérikus kacagás a részemről), az okostábla beszerzésének és felszerelésének költségei, a hosszú szárú nadrágok és meleg pulcsik megvásárlása (hát, nem kinőtték galádul azokat is, amik pedig még milyen jók voltak tavasszal??!).

Itt már azt gondolnád, hogy végre megszánt a sors, és engedett egy kicsit a torkom szorításán, ugye? De nem! Hiszen nyilván kell a gyereknek sportolni is, így egyik nap újabb köteg bankókat nyomok a vívni járó lányom kezébe, másik nap az iskolában délután tollasozni vágyó fiam markába ugyanígy, de hátravannak még a zongora, a szolfézs és a külön angol költségei...

Én meg közben lassan, de biztosan visszarázódok a reggeli rutinba. Reggel összeállítom a gyerekek tízóraiját, amibe kerül egy szép, piros alma, egy tonhalkrémes szendvics, kölesgolyó és egy köteg pénz is. Néha a szendvicset visszahozzák. Olykor az alma félig megrágcsálva kerül elő a táska mélyéről. Csak a pénz az, amit soha többé nem látok viszont.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
br-o
2017. szeptember 20. 09:36
tonhalkrém=nehézfém
nyugalom
2017. szeptember 19. 21:26
Ezt az alakot is a hazugsagaert fizetik! A tanszerekre rengeteget kolt, de azt mar nem emliti, hogy mimindent kap ingyen! Libsi, belvarosi hazug!
Mutimi
2017. szeptember 19. 19:33
A kölesgolyó jó móka. A gyerek biztosan nem játszik vele, hanem szépen kezet mos és egyenként megeszegeti. A gyomrot kissé sem megterhelő tonhalkrém után. A tízperces szünetben. Az iskolai tízórai elfogyasztása után.
Mutimi
2017. szeptember 19. 19:30
"de hátravannak még a zongora, a szolfézs " Ez egy félévre összesen tízezer alatt van. Ezért kap a gyereked heti négy óra oktatást. Kétségbe vagyok esve.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!