Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Az ember, aki irtózott korunk hőseitől

2017. augusztus 12. 10:26

Egészen gusztustalan, ahogy „korunk hősei” ma a Fideszt kommunistázzák, hiszen még a legalaposabb kritikusok (akik éppenséggel nincsenek sokan) is szeplőtelennek nevezték a fogantatást.

2017. augusztus 12. 10:26
Dobránszky János
Magyar Idők

„A Fidesz színre lépésének az volt a jelentősége, hogy ebbe a szinte eleve elrendelt menetrendbe robbant bele, miként egy rianás keltette hasadás a befagyott tó jegén. A Fidesz a magyar politikatörténet egyik legnagyobb innovációja, a feltaláló pedig Diczházi Bertalan. Feltalálót mondtam, nem kitalálót, mivel ez utóbbi Orbán Viktor, aki briliáns módon – a szocializmus minden tabujával való radikális szakítás elvének kikényszerítésével – fejlesztette tovább egy fél éjszaka alatt a ­Diczházi által már 1987 ősze óta csiszolgatott találmány prototípusát, az alkotmányosan még a kommunista diktatúrában is kifogásolhatatlan, új ifjúsági szervezetet.

Egészen gusztustalan, ahogy »korunk hősei« ma a Fideszt kommunistázzák, hiszen még a legalaposabb kritikusok (akik éppenséggel nincsenek sokan) is szeplőtelennek nevezték a fogantatást. Abban, hogy ez a szeplőtelenül fogant politikai erő a rendszerváltás küszöbére megszerveződött és megerősödött, az élelmiszervegyész mérnöknek tanuló Diczházi Bertalan első politikai innovációjának volt döntő szerepe.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2017. augusztus 13. 12:00
A Fidesz otromba kommunistázása csak szajkó jelenség, nem változtathat az 1919. -es első magyar vörös uralmat követően figyelmeztető jelszóként fennmaradt fogalmazáson sem: "Jól nézzétek meg a listát, soha többé kommunistát!"
Hunyadi Mátyás
2017. augusztus 12. 20:45
Háááát, jóindulattal (!) talán rendbe volt a fogantatás, na de a temetés, az igazi maffiózó temetés leszen. Itt lenne az ideje!
Mindjárt
2017. augusztus 12. 16:21
Lovagot kéne csinálni Dobránszkyból mert nagyon jól nyal a gazdáinak
holder
2017. augusztus 12. 15:52
Dobránszky Jánost nemrég felkérték külföldi vendégszerzőnek az észak-koreai Rhodon Sinbunba. A hamarosan megjelenő első írása az "Nagy Vezetők távol és közel" címet viseli.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!