Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Nyári szászok, téli németek

2017. augusztus 12. 13:38

Ami a Szászfölddel lezajlott, az már zajlik az erdélyi magyar szórványban, és kisebb mértékben a magyar tömb-területeken is.

2017. augusztus 12. 13:38
Czika Tihamér
Transindex

„A nagy többség azonban vagy el sem jön már Erdélybe, vagy ha eljön – a finomvegyes állapotokat látva – boldogan megy vissza Németországba. A fiatalok generációja már nem küzd a két világ közötti szkizofréniával úgy mint a kivándorolt/elűzött ősei. Az élet megy tovább az új otthonban, a régi világ pedig elöregedő szervezetekbe szorul vissza.

Erdélyi magyarként át tudom érezni a helyzetüket.

Ami a Szászfölddel lezajlott, az már zajlik az erdélyi magyar szórványban, és kisebb mértékben a magyar tömb-területeken is. Főleg szórványban egyre több a szász sorsra jutott erdélyi magyar falu is. Nem ritkán éppen volt szász falvak közelében dél-Erdélyben vagy Beszterce környékén. Az erdélyi magyar falvak s városok százai pont úgy telnek meg nyáron a hazaérkezőkkel, mint a szászok. Egyszerre csodálom és szomorkodom a történeteiken, mert azok részben a mieink is. De nekünk még van ahová és akikhez hazajönni. Nekik?”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2017. augusztus 13. 07:43
Szászfehérgyházán Károly herceg is nyomul: "Első lakói székelyek voltak, helyükre a 13. század elején szászokat telepítettek. (...) Károly herceg egy alapítványt működtet. Az alapítvány a faluban egy egész utcányi, nagyrészt lakatlan szász ház homlokzatát felújíttatta. A helybelieknek munkalehetőséget biztosít ez az alapítvány: gyapjútermékeket készítenek, amiket Németországban értékesítenek." https://hu.wikipedia.org/wiki/Szászfehéregyháza Alább videón egy vendégház, amit Károly megbízásából Kálnokyék teljesen felújíttattak, ez tehát nem székely vagy magyar stílusú, hanem szász, bár különbség talán csak a falvédők német felirataiban van. Érdemes végignézni, mert nagyon hangulatos: https://www.youtube.com/watch?v=mRsmKIq9KDo https://www.youtube.com/watch?v=4ncrWw3SdTk Egy komment szerint: "Ma inkább roma falu, mert 90%-ban romák lakják."
avízazúr
2017. augusztus 12. 18:42
A mi házunkban lakást bérelt négy erdélyi fiatal, testvérpár + barátok. A lány mosogatott, a fiúk kőművesmunkát kerestek, szereztek nem túl rendszeresen.A szó szoros értelmében csak tengődtek és hányódtak. Fél év után nem egyszerre, de mind elhagyták Magyarországot. Szóval ez az " egyre többen leszünk odaát" nem az anyaországot jelenti.
OrangeOrder
2017. augusztus 12. 17:40
Az erdélyi szászok megszűntek, nincsenek többé. Annyira nem is hullajtom értük könnyeimet, mert elárulták a magyar államot anno. Magyarjaink viszont vannak, és egyre többen leszünk odaát is.
аvmanster
2017. augusztus 12. 16:47
transINDEX cikk. lapozzunk! Németország tudatosan épiti le önmagát. Magyarország tudatosan épiti fel a magyar nemzetet határon belül és kivül. lényeges különbség.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!