A vébé és a négyes metró

2017. augusztus 12. 16:53

A négyes metró 2010 előtt megkötött, szabálytalan szerződéseivel 167 milliárd forintos kár keletkezett. Melyik kiadásnak volt értelme? A mostani 130 milliárdnak, vagy annak a 167 milliárdnak?

2017. augusztus 12. 16:53

„A vizes vébé kapcsán összesen körülbelül 130 milliárd forintot költött el az állam. Ennek nagyobb részét olyan maradandó fejlesztések tették ki, mint a Duna Aréna és az angyalföldi Duna-gát megépítése, a Margitsziget, a Hajós Alfréd és a Császár–Komjádi uszodák felújítása. Ezzel szemben, az év elején nyilvánosságot látott jelentés szerint, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) arra jutott, hogy a négyes metró 2010 előtt megkötött, szabálytalan szerződéseivel 167 milliárd forintos kár keletkezett. Melyik kiadásnak volt értelme? A mostani 130 milliárdnak, vagy annak a 167 milliárdnak?

A kérdés persze költői. Hiszen például múlt héten a Magyar Turisztikai Ügynökség nyilvánosságra hozta a vébé idején hazánkba látogató külföldi turisták megkérdezésével készült felmérésének eredményeit. Csupán néhány adatot kiemelve: a sporteseményen részt vevők csaknem kétharmada tapasztalatai alapján biztosan tervezi, hogy máskor is eljön hazánkba, összesen 98 százalékuk nyitott a visszatérésre. Ötből négyen azt mondták, biztosan ajánlanák másoknak is, hogy ide utazzanak. A válaszadók egy tízfokú skálán 8,73-ra értékelték a Magyarországgal mint házigazdával való elégedettségüket, a biztonság 8,84 pontos átlagot kapott, a látványosságokat 8,44-re pontozták, és nyolcas feletti átlag jött ki az infrastruktúrával való elégedettségnél is. Mindennek a következő években forintosítható haszna lesz az ország számára.

De ami ennél lényegesebb: a vébé sikerének lelkünkre gyakorolt hatása. Hisz bár az ellenzék, a Jobbiktól a DK-ig, igyekszik nap mint nap az emberi irigységre játszani, a helyzet az, hogy a társadalom többsége szeret büszkének lenni a hazájára. Az ország, a Kárpát-medence szépségeire, a magyar tudósok, művészek, sportolók tehetségére, szereti azt érezni, hogy »igen, most megmutattuk a világnak«. És minél többször érezhetjük ezt, annál több közös győzelemre leszünk képesek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 203 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2017. augusztus 13. 17:18
Ennyi nyivászkát a közös örömteliség mellett?
dakotasámán
2017. augusztus 13. 14:43
"A négyes metró 2010 előtt megkötött, szabálytalan szerződéseivel 167 milliárd forintos kár keletkezett. " hablaty papagáj ez így hazugság. konkrétan a jelentés szabálytalan közbeszerzésekről, bennfentes információkról beszél, nem 160 milliárdos lopásról. ellentétben a fidesz maffia konkrét közpénz lenyúlásaival.
zazriveczazseni
2017. augusztus 13. 10:31
Biztos forrásból tudom, a négyes metró építése, és a vizes VB-re való felkészülés alkalmából az esetleges korrupcióról egyedül Soros György tehet.
krisztoforo48
2017. augusztus 13. 07:02
Az,hogy nem négy hanem két év alatt kellett megteremteni az esemény hátterét jelentősen növeli a kivitelezés költségeit.Ez benne volt a "pakliban",amikor felkértek bennünket a korábbi rendezésre.A sikeres rendezés után várhatóan sok sport rendezvény jogát meg fogjuk kapni és nem csak vizes sportágakban.Ez az óriási reklám miatt nem hogy veszteséget okoz nekünk,hanem több éves távlatban sokszoros megtérülést,gazdasági hasznot és nem kizárólag a turizmus tekintetében!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!