Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Tartós lehet az iszlamista terrorfenyegetés Nagy-Britanniában az elhárítás volt igazgatója szerint

2017. augusztus 11. 14:53

Az Egyesült Királyság terrorfenyegetettségéről beszélt az MI5 volt vezetője, Jonathan Evans. Véleménye szerint a iszlamista terrorfenyegetettség a következő húsz-harminc évben tartós lehet Nagy-Britanniában.

2017. augusztus 11. 14:53

Évtizedekig eltarthat az iszlamista terrorfenyegetettség Nagy-Britanniában - mondta el a brit elhárítás (MI5) előző igazgatója, Jonathan Evans  pénteken a BBC rádióadásában.

Evans húsz-harminc évet említett, és úgy vélekedett, „generációs problémáról” van szó, és létfontosságú, hogy az Egyesült Királyság kitartson a fenyegetés felszámolására irányuló erőfeszítései mellett – tette hozzá.

Lord Evans 2013-ban távozott a brit elhárítás éléről, amikor úgy tűnt, csökken az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat jelentette fenyegetés. Az Iszlám Állam nevű terroristaszervezet felemelkedésével azonban úgy látja, nem valószínű, hogy egyhamar enyhülni fog.

„Egyértelmű, hogy súlyos a terrorfenyegetettség” – jelentette ki, hangsúlyozta azonban, hogy fontos a jelenlegi helyzetet nagyobb időtávlatban vizsgálni. – „Az 1990-es évek óta szembesülünk az iszlamista terrorizmus valamilyen formájával. A közvetlen fenyegetettség időnként erősödött, időnként csökkent, de a felszín alatti veszélyek tartósnak bizonyultak.”

Állandó a készültség

Evans felhívta a figyelmet arra is, hogy 2013 óta 19 merényletkísérlet történt, amelyet sikerült megakadályozni, és a Westminster hídon történt merénylet óta eltelt időben is hat kísérletnek vették elejét. „Vagyis állandó a készültség” – mutatott rá.

A westminsteri merényletben öten vesztették életüket, de azóta is történtek terrorcselekmények a szigetországban. Májusban egy manchesteri koncert helyszínén öngyilkos merénylő robbantott pokolgépet, 22 embert ölt meg. Június elején terroristák furgonnal a London híd járdáján gyalogosokat gázoltak el, majd a Borough Market környékén sokakat megkéseltek. Heten vesztették életüket. A fenyegetettség legalább húsz éve tart már, és úgy vélem, az elkövetkező több mint húsz évben is szembesülni kell vele – mondta Lord Evans. 

Ébernek kell lenni az oroszokkal szemben

Figyelmeztetett a kibertámadások növekvő számára is, és hangsúlyozta, hogy biztonságosabbá kell tenni az online kapcsolattal rendelkező eszközöket, de nem csak őket, hanem az internetes kapcsolattal bíró járműveket és a háztartásokban használt készülékeket is.

Kitért arra is, hogy Nagy-Britanniának ébernek kell lennie Oroszországgal kapcsolatban is. Lord Evans aggasztónak nevezte, hogy Oroszország vélhetően beavatkozik egyes nyugati országok „demokratikus folyamataiba”, és mint mondta, csodálkozna, ha az Egyesült Királyság nem lenne a célpontjai között. 

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jenn
2017. augusztus 11. 17:29
Nem tudom ki mikor járt Londonban, de én ott fehér brittel csak a parlamentben találkoztam. A taxis, az eladó, a buszvezető, de még a biztonság őr se volt láthatóan őshonos! Biztos szép ez a sokszínűség, annak aki szereti!
Jenn
2017. augusztus 11. 16:53
London már elesett. 20-30 éven belül mindenhol többségben lesznek. Onnantól jön majd a keresztes terrorizmus. Ugye?
opht
2017. augusztus 11. 16:30
De csak azért addig, mert onnantól már muszlim többségű társadalom lesz Anglia, és a terrorizmus is már mint siita, szunnita stb. terrororizmusként lesz aposztrofálva.
edvind johnsson2.0
2017. augusztus 11. 15:58
Á dehogy. Ez csak Viktor hülyesége.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!