Jobbik: Számoljon el a Fidesz a 2010-es kampánypénzekkel

2017. augusztus 11. 13:28

Ha a Fidesz nem tud elszámolni a 2010-es kampányban elköltött pénzeivel, az a választási- és adócsalás, tiltott pártfinanszírozás gyanúját is felveti – mondta Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője pénteken.

2017. augusztus 11. 13:28

A Jobbik azt sürgeti, hogy a Fidesz tisztázza a 2010-es választási kampány költségeivel kapcsolatban megfogalmazódott vádakat.

Kepli Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: ha valaki nem tud a kampányban elköltött pénzeivel elszámolni, az választási- és adócsalás, tiltott pártfinanszírozás gyanúját veti fel. Hozzátette: az eset nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet, mivel nem tudni, használtak-e fel külföldi forrást. A jobbikos politikus – aki az elmúlt 27 év legnagyobb botrányaként jellemezte az ügyet – megismételte: parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik, amelynek feladata az lenne, hogy kiderítse, történt-e bűncselekmény, a kormánypárt szabályszerűen jutott-e hatalomhoz és el tud-e számolni a plakátolási pénzekkel.

Azt hangoztatta: Orbán Viktor álljon ki és tisztázza a vádakat. Az kevés, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felé elszámoltak, mert a szervezet nem nyomozóhatóság – fűzte hozzá Kepli Lajos, aki szerint mindaddig illegitimnek kell tekinteni a kétharmados hatalmat, amíg nem kapnak válaszokat.

Faggatták a párt vezető politikusainak nyugdíjasokról szóló kijelentéseiről is. Úgy reagált: felszólítja „Orbán Viktort és a Fideszt, hogy fejezze be a nyugdíjasok radikalizálását és a társadalmi csoportok egymásnak ugrasztását és kérjen bocsánatot”. Mint mondta, a Jobbik minden véleményét elmondta az ügyben, a témával nem kívánnak a továbbiakban foglalkozni. Az érintettek valós helyzetének javítását tűzték ki célul és nem nekik kell bocsánatot kérni – közölte.

A képviselőt kérdezték arról is, hogy a Magyar Nemzet szerint az állami cégvezetők alapbérük 10-80 százalékának megfelelő prémiumot kaptak 2016-ban. Azt felelte: ha az jogszerűen is történt, minimum etikátlan. Amíg nincs olyan helyzetben az egészségügy, az oktatás vagy a hivatali ügyintézés, hogy a társadalom megfelelő ellátást kapjon, addig indokolatlan a prémium – vélekedett.

(MTI)

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Casus Belli
2017. augusztus 13. 07:57
Fidesz, a csicskapárt.
katus
2017. augusztus 11. 16:50
Hoppá! A Vajdaságból küldték el a francba Orbánt 2017. 08. 10. 13:50 Nem várt helyről támadják a miniszterelnököt. Orbán Viktor egyik fő bázisát a határon túli magyarok jelentik, azonban ott sem lehet mindenkit megvezetni. Egy délvidéki nő már másodszor írt levelet a lókupecnek. Íme az üzenet: "Tisztelt Honfitársam! Tisztelt Orbán Viktor! Remélem, nem lepődik meg a megszólításon, hiszen megint levelet hozott a postás. Ön írta nekem. Ismét szüksége van rám. Az első megkeresése óta egy év sem telt el, akkor ÍGY válaszoltam. http://regi.delhir.info/delvidek/magyarsag-koezelet/59665-qtisztelt-honfitarsam-tisztelt-orban-viktorq-egy-delvideki-asszony-levele-a-magyar-miniszterelnoeknek?fontstyle=f-larger Rögtön a levele elején tudatja, hogy már hét éve a magyar nemzet részévé váltam hivatalosan is. Ez nem csak gesztus, egy megkésett jóvátétel, hanem egy mindennapi cselekvés, hogy közösen alakíthassuk a sorsunkat. Ön már alakította az enyém azzal a cselekedetével, hogy Vučić mellé állt áprilisban a szerbiai elnökválasztáson. Tudom én, hogy a délvidéki magyarok miatt pusziszkodnak. Ez a mi érdekünkben történik, hogy ne bántsanak bennünket, hogy nekünk jó legyen. Hogy megőrizzük a belpolitikai stabilitásunkat. Hogy a magyar közösség érvényesítse érdekeit. Blablabla. Nem hiszem, hogy nem ismeri az elnökünket. Elég régóta politizálnak mindketten. Ismernie kellene még abból az időből, amikor nekünk szendvicseket kínáltak, hogy kitartsunk a magyar határig. Meg az 1999-es tájékoztatási miniszteri hazugságairól. Akkor haltak meg a belgrádi televízióban az újságírók, mert nem szóltak nekik, hogy bombázzák az épületet. Meg már akkor hozott egy törvényt, ezzel befellegzett a sajtószabadságnak. Mindent megtett, hogy az ellenzéki sajtót ellehetetlenítse. Ezt most is folytatja. A róka csak a szőrét változtatja, de nem a természetét. Tudjuk mindketten, hogy a Szerb Radikális párt, melyben Vučić is politizált, magyarellenes volt. Ezért is döbbentem meg, amikor megláttam a választási szórólapokon a „mesterhármast”. A Vučić-Pásztor-Orbán triót. Majdnem olyan vicces, mint amikor Sláger Tibó és Bunyós Pityu együtt vigad Fásy Ádámmal. Nem is tudom, van-e ilyen a világon, hogy egy kampányban az elnökjelölt szórólapján egy másik ország miniszterelnöke is látható… Mellette meg ott a szöveg: „A mi jelöltünk Szerbia össz lakosának elnöke lesz.” Bár ne lett volna… Az, hogy Szijjártó szerbül beszélt a belgrádi kampányrendezvényen dicséretes, de nem értem, hogy minek kellett? Mocskos dolog a politika. Mocskos volt a kampány is. Ön is részt vett benne. Azután ahogy illik, gratulált Vučićnak az elnökválasztáson elért magabiztos győzelméhez. Lehet, hogy csak nekem, aki itt élek tűntek undorítónak nyálas szavai. „Meggyőződésem, hogy a tegnapi kimagasló eredmény kormányfőként végzett munkájának egyértelmű elismerése. Az Ön vezetése alatt Szerbia a regionális stabilitás meghatározó szereplőjévé vált, és jelentős lépéseket tett az európai uniós tagság megszerzése felé, amelyhez hazánk továbbra is biztosítja a folyamatos politikai és szakmai támogatást.” Azután eljött személyesen is gratulálni a beiktatásakor. Ez az igazi barátság! Meg egy korábbi nyilatkozatában csupaszív, érző embernek nevezte kedves Ácót. Itt most két (vagy több) sor cifra káromkodás következik… Egyik hazámban is, meg a másik hazámban is sakk matt helyzet van. Nincs ellenfelük sem Önnek, sem Vučićnak. A hatalomhoz közel állók gazdagodnak itt is, ott is. Nekem egyikük sem beszéljen a demokráciáról, a sajtószabadságról. Beszéljünk inkább a megalázásokról, az iskolák megszüntetéséről, a kilátástalanságról, a munkanélküliségről, a fizetések csökkentéséről, a kizsákmányolásról, az elvándorlásról… Én nem kértem, hogy így álljon ki mellettem. Szándékosan vagy nem szándékosan, de rosszat tett nekünk. Tudom, hogy többször nyilatkozta, hogy milyen fontos a gazdasági, oktatási és kulturális fejlődésünk itt a Délvidéken, és hogy Magyarország és Szerbia együttműködése folyamatosan felfelé ível, de akkor is… Mit ígér nekünk itt a jövő? Semmi jót. Már régen beborult. Biztosan köszönik azok a vajdasági magyar emberek, akiknek jutott az 50 milliárdos gazdaságfejlesztési csomagból. Biztosan jó helyre került az ebből befolyt adó is a szerb kasszában. Köszönjük a beiskolázási segélyt is. Mit vár tőlem? A magyar állampolgártól? Azt írja, hogy cselekedjek. Szavazzak. Számít rám. Az anyaországiak szidnak, mint a bokrot, hogy mi beleszólásom van nekem az ottani politikai helyzetbe, az ő jövőjükbe, mikor nem is élek ott, nincs is valódi rálátásom a dolgokra… Ez nem úgy működik, hogy úgy üzletelünk az állampolgársággal, mint a piacon a kofák a krumplival.Köszönöm minden magyar politikai pártnak, aki megszavazta az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló törvényt. Köszönöm, hogy Magyarország miniszterelnöke megtisztel a bizalmával. Felnőtt vagyok, tudok dönteni. Megkérhetném, hogy nekem a jövőben ne küldjön levelet? Az adófizetők pénzét hasznosabb dolgokra is fordíthatja." Tisztelettel: Egri Emma
Bástyaelvtárs
2017. augusztus 11. 14:11
Az a lényeg h a Fidesz minden tolvajlását védeni kell ahogy a csövön kifér ! Alázat és Párthűség jeligére ...
béla 60
2017. augusztus 11. 14:09
És a 2014 es ? Már kezdhetik azt is keresni !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!