Gyalog járja végig országát a szlovén államfő

2017. augusztus 09. 12:19

Gyalogútra indult kedden Borut Pahor szlovén államfő, hogy növelje népszerűségét a választások előtt.

2017. augusztus 09. 12:19

Borut Pahor szlovén elnök és kísérői – fia és két kommunikációs szakember – kedden indultak útnak a magyar határ melletti Őrihodosról (Hodos), és minden nap 40 kilométert tesznek meg, hogy hétfőre elérjék a Pirani-öblöt – közölte szerdán a szlovén sajtó. A szabadságát ezzel töltő államfő így szeretné támogatottságát növelni a közelgő választások előtt.

Mint bevallotta: idő előtti választási kampányról van szó, s az útról készült fotókat folyamatosan töltik majd fel a közösségi oldalakra. Az államfő a csodálatos táj megtekintése mellett így akar találkozni azokkal az emberekkel, akiktől támogatást vár – írták a lapok. Míg egyesek Szlovéniában dicsérik az elnök fiatalos, jó fizikai állapotát, mások populizmussal vádolják, és azt írják internetes kommentjeikben, hogy Pahor ugyanúgy a közösségi oldalak rabja, mint Donald Trump amerikai elnök. Pahotr már eddig is sokan „Instagram-királynak” nevezték.

A szlovén államfő mandátuma ebben az évben jár le. Az elnökválasztás dátumát pénteken hozza nyilvánosságra Milan Brglez házelnök. Szlovén lapok szerint Borut Pahor egyelőre a legesélyesebb az elnöki posztra. Eddig egyedül csak Milan Kucannak sikerült kétszer elnyernie az öt évig tartó államfői mandátumot, minkét esetben már az első körben győzött. 

Szlovéniában nem ritka, hogy politikai háttér nélkül, a showbizniszből (színészek, humoristák, valóságshow sztárok) indulnak az elnökválasztáson jelöltek. Jelenleg is négy, hasonló hátterű személy jelentette be indulási szándékát. Borut Pahor nemrég jelezte: nem a szociáldemokrata koalíció támogatásával indul, mint 2012-ben, hanem függetlenként. Politikai pártok támogatása nélkül az elnökjelölteknek 5000 aláírást kell összegyűjteniük az induláshoz, s ez kiváltható még 3 parlamenti képviselői és 3000 civil aláírással vagy 10 parlamenti képviselői aláírással.

(MTI)

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2017. augusztus 10. 14:05
Megnézném, hogy a pohos törtpecézár mikor lenne ilyenre képes. A felcsúti kis parasztgyerek inkább a budai várból szereti nézegetni birodalmát.
Strassnoff Ignác
2017. augusztus 10. 00:42
Azért az tuti, ha Ausztrália államfője lenne, nem támadt volna ilyen ötlete. Egy választási ciklus alatt nem járná körbe. :))))
liberálzöld.
2017. augusztus 09. 22:43
És mit csinál délután? Már ha visszakapjuk a területeinket? "Gyalog járja végig országát a szlovén államfő"
pemete jakab
2017. augusztus 09. 21:01
"Gyalogútra indult kedden Borut Pahor szlovén államfő, hogy növelje népszerűségét a választások előtt." Nálunk meg Rogán bulibáró helikopteren járja az országot. Ez növeli a népszerűségét?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!