Tojás héj nélkül, ország határ nélkül

2017. május 19. 14:58

A nyugati kormányok felelős politikusainak és az unió vezetőinek egy része, az elszabadult hajóágyúként viselkedő bíróságokkal együtt, a nyomásgyakorló „civil szervezetekkel” kiegészítve, együttműködik a szervezett bűnözéssel abban, hogy Európát destabilizálják, rendjét aláássák.

2017. május 19. 14:58
Schmidt Mária
Látószög

„Az új német csodafegyver: a kvóta 

Egyes politikusok olyanok, mint a rossz lovasok, akiket annyira leköt, hogy nyeregben maradjanak, hogy azzal már nem tudnak foglalkozni, hogy milyen irányba mennek. (Joseph A. Schumpeter)

Az unió döntéshozóit a németek tartják vezetőszáron. A lomhaság, a kiülés és a halogatás: a merkelezés taktikája mára döntésre és reagálásra képtelenné tette az uniót is, aminek vezetése mostanra teljesen Merkel-kompatibilissé vált.

2012 júliusa óta a görög és olasz vizeken keresztül mintegy 300 ezer migráns érkezett Európába.  2014 első felében további 125 ezren jöttek csak Olaszországon keresztül. Közülük kb. 35 ezer fő kért olasz menedékjogot, a többi Ausztria, Németország és Svédország felé ment. A Görögország felől jövő nyomás hasonló nagyságrendű volt. Vagyis Európának 2015-re fel lehetett és fel is kellett volna készülnie. Hiszen mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, hogy az unió elvesztette az ellenőrzést a határai felett!

A politikai vezetők legtöbbje azonban a füle botját sem mozdította, sőt, amikor Orbán Viktor 2015. február 11-én plakátkampányt és nemzeti konzultációt indított, hogy figyelmeztessen: Európát hatalmas népvándorlási hullám fenyegeti, mindennek lehordták. Azzal vádolták, hogy ok nélkül hergel, riogat, azt sem tudja, miről beszél. Olyan ellenségképet kreál, ami csak az ő fejében létezik, stb. Heteken keresztül gúnyolták, nevették a mindent is tudó bennfentesek, a „szakértők”, a „függetlenek”, „az európai értelemben vett hozzáértők”, az „objektívek”. Az sem zavarta őket, hogy egy hónappal később a Frontex igazgatója, Fabrice Leggeri is figyelmeztetett: Líbiában fél-egymillió migráns áll útra készen. Amikor aztán százezer számra döngettek át hazánkon az illegális migránsok militáns, harcra kiképzett csoportjai, az európai bürokraták, ahogy már megszoktuk tőlük, rutinosan pótcselekedni kezdtek és megtalálták a csodafegyvert: a kvótát.

160 ezer embert akartak, meghatározott matematikai képlet alapján a tagországok között szétosztani. Nem a határok védelméről, az embercsempészek elleni fellépésről döntöttek, hanem igazi szakértői megoldást találtak: a papíron jól mutató, számszakilag kifogástalan kvótarendszert. Nem baj, hogy nem működik, (máig még egy tizedét sem tudták áthelyezni) nem baj, hogy maga az ötlet életidegen, hiszen a migránsok a német, svéd, holland, francia, szociális ellátórendszert akarják igénybe venni, az ottani életszínvonalra és a migránssimogató bánásmódra tartanak igényt. Amire az EJEB és az unió egyes bürokratái és képviselői szerint joguk is van! És bár sokuknak közülük sötétebb a bőrük, mint nekünk, átlag európaiaknak, de annyira azért nem estek a fejükre, hogy beérjék pl. a magyar munkanélkülieknek járó segéllyel + a kötelező közmunkával. Innen tehát, és ez az egész régiónkra vonatkozik, az első adandó alkalommal továbblépnek. Az egyszeri, kísérleti kvóta nyilvánvaló kudarca ellenére a németek és nyomukban az európai vezetők azonban nemcsak ragaszkodnak hozzá, de automatikus elosztási mechanizmussá kívánják továbbfejleszteni. Lehet, hogy újra elhiszik, megvan a „csodafegyver”?

Az csak hab a tortán, hogy milyen mesterien manipulálja a nyugat-európai média a politikai elitet és a közvéleményt. Elég egy halott gyermek fotója és a „civil társadalommal” együtt olyan nyomás alá helyezik a döntéshozókat, hogy maradék józanságukat és életösztönüket sutba dobva beállnak az „embermentő bizniszben” érdekeltek mögé. Ezzel az egyszerű, de hatásos módszerrel hangolták rá az európai döntéshozókat a megfelelő döntésre, amit a 2015 áprilisában összeülő Európa Tanács 10 pontos akciótervében meg is hozott.Kimondták ugyanis, hogy az Unió legfontosabb feladata annak megakadályozása, hogy emberek fulladjanak a tengerbe! Vagyis a prioritás még véletlenül sem az emberáradat feltartóztatása lett, hanem továbbra is az embermentés maradt! Ennek hatására még többen indultak útnak, és így még többen vesztek a tengerbe.

Így vált az Európai Unió által bevetett tengeri járművek feladatává az embercsempészek munkájának megkönnyítése, amennyiben elegendővé vált, ha a migránsokkal teli csónakokat eljuttatták a nyílt vízre, onnan aztán az uniós flotta, vagy még gyakrabban a „segélyszervezetek” hajóiba átszállva, biztosan és kényelmesen jutottak át Európába.

Lássunk tehát tisztán: a nyugati kormányok felelős politikusainak és az unió vezetőinek egy része, az elszabadult hajóágyúként viselkedő bíróságokkal együtt, a nyomásgyakorló „civil szervezetekkel” kiegészítve, együttműködik a szervezett bűnözéssel abban, hogy Európát destabilizálják, rendjét aláássák. A humánumra és az emberi jogokra hivatkozva, feltételezett morális felsőbbrendűségük fényében lubickolva, elősegítik a szervezett ember- és drogkereskedelem, valamint a kiképzett terrorista harcosok Európába özönlését! (2016 januárjában a Németországba belépő 91.671 illegális migráns 77%-a nem rendelkezett úti okmánnyal!)

Ugye, senki nem akarja velünk elhitetni, hogy az a jól működő emberkereskedő és csempészhálózat, amit példátlan esélyhez juttattak és juttatnak az „emberbarátok”, nem használja ki az ellenőrizetlen bejutásból kínálkozó lehetőségeket, és nem él vele?

A határokon átzúduló azonosítatlan és átvilágítatlan migránsok között ott voltak a terrorcselekményekre kiképzettek. A magukkal hozott csomagok minden bizonnyal teli voltak fegyverrel, droggal és még ki tudja, mivel. Érthetetlen, hogy miért nem vizsgálták át őket, ahogy azt a repülőtereken teszik a mi poggyászunkkal, testi motozásunkat is beleértve! Akkor ugyanis nem lett volna szükség arra, hogy a lelkes „civilek” bemutassanak egy „minta” sporttáskát azzal az álszent süketeléssel, hogy a menekültek csomagjaiban, csak pelenka, zsebkendő, termosz és bugyi van. (Na, ettől a spontán bemutatótól kaptam szagot.) Politikai vezetés ritkán idéz elő ekkora káoszt önként a saját országában, mint azt a németek tették és nemcsak magukkal, hanem az egész kontinenssel! 2015. szeptember 13. úgy fog bekerülni a történelembe, mint amikor Németország és nyomában az Európai Unió összeomlása megkezdődött − állapítja meg Schwarz.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2017. május 20. 11:51
Mariska is megbuggyant orbán alatt:(
Sulammit
2017. május 20. 10:50
Kedves Mária, ez a nagy helyzet. Mint mindig, most is okosan, és racionálisan gondolkodsz. Az írástudatlan migránsoknak és embercsempészeknek több eszük van, mint a németeknek, Merkelnek és az EU-ban ülő képviselőknek. Csak tudnám, hogy miért nem a mi érdekeinket és miért a migránsok és embercsempészek érdekeit képviselik? Ezek nem a jövő generációiért dolgoznak, inkább azok sírját ássák. Úgy néz ki, hogy egyenlőre Orbán szélmalomharcot vív, de hátha egyszer fölébrednek a döntéshozók Csipkerózsika álmukból. De kérdés, hogy addigra mit találnak?
gonterl
2017. május 20. 07:58
A tojásrántottában nem szeretjük a tojáshéjat. A tojást, többnyire héj nélkül használjuk fel. Persze Húsvétkor a tojásfestéshez kell a tojáshéj is. Vannak akik kifújják a tojás tartalmát, mert valamit akarnak a tojás nélküli tojáshéjjal kezdeni. Így kapják a tojásnak látszó tárgyat, ami dísznek ugyan elmegy, de ebből kiscsirke nem lesz.
jenggot
2017. május 19. 21:12
Az új élet feltöri a tojáshéját belülről. haha A fasiszta orbánhívő csaj hasonlata nagyon sántít.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!