Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Feloszlatta a rendőrség a „Ligetben Ligetvédők” demonstrációját

2017. május 19. 18:45

A rendőrség csütörtökön feloszlatta a Ligetvédők egyik csoportja, a „Ligetben Ligetvédők” egyik demonstrációját, mert akadályozták a munkálatokat. Többek ellen eljárást indított a rendőrség. A „Ligetvédők” szerint a „Ligetben Ligetvédők” tüntetése ennek ellenére továbbra is zajlik, csak már a felállított kerítésen kívül.

2017. május 19. 18:45

Feloszlatta a rendőrség a Ligetvédők demonstrációját a fővárosban. A Városligetből péntekre a sátrakat is elvitték – erősítette meg a rendőrség pénteken az MTI-nek. Tavaly márciusban indult a Városliget átépítését magában foglaló Liget Budapest beruházás, amely ellen csaknem a kezdete óta tiltakozik a Ligetvédő közösség. Tagjaik egy része a helyszínen táborozott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a honlapján arról számolt be: csütörtökön reggel érkezett bejelentés arról, hogy a Városligetben folyamatban lévő építési munkálatokat demonstrálók akadályozzák. Az adott területen a rendőrség törvényes intézkedéssel a rendet helyreállította.  A rendőrség három emberrel szemben garázdaság miatt indított büntetőeljárást, két emberrel szemben pedig szabálysértési eljárást kezdeményezett.

A BRFK pénteken az MTI-vel azt közölte: a területre 2016. december 13-án bejelentett demonstráció a gyülekezési törvénybe ütközött. Ezért azt a rendőrség 2017. május 18-án 10 óra 30 perckor feloszlatta. A rendezvény feloszlatását követően a rendőrség biztosította a sátrak elszállításának lehetőségét, azonban a demonstráció résztvevői ezzel nem éltek, ezért azokat a terület őrzéséért felelős biztonsági szolgálat őrizte. A sátrak tulajdonosai az éjszaka folyamán megjelentek a helyszínen és a sátrakat elszállították – tették hozzá.

A „Ligetvédők” a Facebook-oldalukon viszont azt közölték, hogy ők  2016. december 5. óta a Petőfi Csarnoknál demonstrálnak, a rendőrségi incidens a magukat „Ligetben Ligetvédőknek” nevező csoportot érintette, de a „Ligetvédők” szerint a „Ligetben Ligetvédők” demonstrációja is zajlik, csak már a felállított kerítésen kívül. De egyébként a „Ligetvédők” is tüntetni akartak volna az ominózus helyszínen, de a rendőrség nem vette tudomásul a demonstrációt, ezért a bírósághoz fordulnak.

(MTI / Facebook)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2017. május 20. 12:46
Végre lép a rendőrség. Az Oktogo non mi van a sátorral? lesz e még be nem jelentett piknik ott.En grillezni zni szeretnék csúcsforgalomban
tango47
2017. május 20. 11:49
Miből élnek ezek a ligetvédők, mert, hogy munkából nem, az biztos.
Rockpapa
2017. május 20. 11:39
Brutálisan megverték őket ,pedig ők csak betörtek a kerítésen át az építési területre.Micsoda terror ország ez!
Jamie007
2017. május 20. 11:17
– Figyelj! Egy valamit utálunk jobban a rómaiaknál, azt a büdös Júdeai Népfrontot! – És a Júdeai Nemzeti Frontot is! – És a Júdea Népe Frontot. A Júdea Népe Frontot! – Mi vagyunk a Júdea Népe Front! – Ó. Azt hittem, mi a Nemzeti Front vagyunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!