Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Gyurcsány: A hatalom a félelmet korbácsolja fel az emberekben

2017. május 18. 20:56

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint a jövő évi választás történelmi tétje az, hogy a nyugati világhoz való tartozást vagy „a keleti despotizmust” választja-e Magyarország. Gyurcsány Ferenc úgy látja: a baloldal pártjai között lesz megállapodás a választási együttműködésről, ami azonban nem lesz teljes körű, a pártok külön listán indulnak majd.

2017. május 18. 20:56

A DK az európaiságot választja, olyan világot, amikor „nem mondják meg fentről”, hogyan kell gondolkodni – jelentette ki csütörtöki veszprémi lakossági fórumán Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: „nem csupán választást akarunk nyerni, normális Magyarországot akarunk teremteni”.

Elmondta, pártjuk programja alapvetően négy kérdéskört tartalmaz: a nyugdíjrendszer, az egészségügy és az oktatás átalakítását, valamint a bérek emelését. Az ellenzéki politikus a veszprémi művelődési központban megtartott fórumon, mintegy 150 szimpatizáns előtt úgy fogalmazott: „felelőtlen ellenzékből felelőtlen kormány lesz, ezért bölcsességre és óvatosságra intek mindenkit” az ígérgetések terén. 

Nem teljesíthető a 13. havi nyugdíj

Kifejtette: népszerű ígéret lenne, de nem teljesíthető a tizenharmadik, tizennegyedik havi nyugdíj, azonban ha nő a gazdaság, a bevételek egy részét nyugdíjprémiumra kellene fordítani, a nyugdíjakat pedig a nyugdíjas fogyasztói kosárral kellene indexálni. Közölte: Magyarországon nagyon gyenge a munkavállalók érdekképviselete, a kormány pedig magukra hagyta az embereket. Szavai szerint évi 5-6-7 százalékos béremelésre lenne szükség és arra, hogy „emberszámba vegyék” a munkavállalókat.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy jelenleg 700 milliárd forint hiányzik az egészségügyből. Megoldásként azt javasolta, hogy rögzítsék, mely szolgáltatások járnak a társadalombiztosítás keretében, aki pedig plusz szolgáltatást venne igénybe, azt extra tb-befizetésért cserében megteheti. Az oktatásról szólva hangsúlyozta, hogy pártja elképzelése szerint vissza kellene adni az iskolákról való döntési jogot a városok kezébe. Így helyben születhetne meg a döntés, hogy milyen világnézetű és milyen nevelési elvet követő iskolák működjenek. 

A hatalom a félelmet korbácsolja fel

Gyurcsány az Európai Parlament szerdai döntésére reagálva, amely az Európai Unióról szóló szerződés hetedik cikke szerinti eljárás megindításának előkészítéséről szólt, azt mondta: soha az unió történetében nem fordult elő, hogy egy tagállam ellen „az Európai Unióból való kizárást elindító határozatot” hozzon. 

A migrációról szólva a pártelnök hangsúlyozta: „senki sem akarja számolatlanul beengedni a menekülteket az országba”, alig több mint 1100 migráns tartózkodik legálisan Magyarországon, ők nem akarják elvenni „keresztény hagyományainkat”. A jelenlegi hatalom csupán a félelmet korbácsolja fel az emberekben, hogy aztán megmentőként tűnhessen fel – fogalmazott. Gyurcsány Ferenc szavai szerint a magyar miniszterelnök „köztörvényes bűnöző”, akinek „olyan pénzügyi tranzakciókban van szerepe, melyek törvényellenesek”. Hozzátette, azon dolgozik, hogy az ezt bizonyító dokumentumok a kezében legyenek. Kitért arra is: a baloldal pártjai között lesz megállapodás a választási együttműködésről, ami azonban nem lesz teljes körű, a pártok külön listán indulnak majd. A Jobbikkal való választási együttműködést pedig egyértelműen kizárta.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 158 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
yes_we_can
2017. május 19. 21:57
Ez a félelem/rettegés-mantra 2002-ben egyszer már bejött. A gatyahuszár kovácslacibácsi tolta,lélegzetvétel nélkül.
vizesnyolcas
2017. május 19. 19:47
Magyarországon az utóbbi időben növekedett az ikerszületések száma. - Gyurcsány Ferenc szerint ez is az bizonyítja, hogy az Orbán-rezsim alatt annyira elhatalmasodott a félelem, hogy nálunk már az újszülöttek sem mernek egyedül a világra jönni.
TAVIROZSA
2017. május 19. 12:01
Nem tudom ki hogy van vele, de nekem ez a "nyugati világhoz tartozás" kezd kérdésessé válni !
Libakergető
2017. május 19. 10:28
Ferike, jó is lesz ha félsz! Mert ma a "hatalmas" doktor bácsi kezelni fog. Lesz egy kis hideg vizes fürdés, majd megmelegedhetsz a kis zubbonykádban a dühöngőben. Majd visszatérünk a retró nevében a régi módszerekhez, egy kis beöntéssel tisztítunk, hátha felül is tisztul a köd.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!