Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Tízmilliókat kap a Fidesz pártalapítványától a CÖF

2017. április 20. 12:59

Csizmadia László a Magyar Nemzetnek elárulta: a Fidesz pártalapítványától 20 és 40 millió forint közötti támogatásokat kaptak az elmúlt években.

2017. április 20. 12:59

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetője szerdán Gulyás Gergelynek írt levelében jelezte: véleménye szerint nem csak a külföldi támogatásokat, hanem azt is jelezni kelljen, hogy ha valakit a kormány vagy valamilyen párt támogat. Mint írta: „a független véleményformáló szerepkörben fellépő civil szervezetek esetében nemcsak a külföldről érkező finanszírozás átláthatósága lényeges, hanem a belföldi – a vállalati, az állami, vagy az intézményes politikai szférából érkező – támogatások transzparenciája is, hiszen a függetlenként fellépő civil szervezetek a közvélemény befolyásolása révén vállalati lobbiérdekek érvényesítésére vagy kormányzati, illetve politikai propagandacélból is felhasználhatók”.

Ennek kapcsán kereste meg a Békementeket is szervező Civil Összefogás Fórumot (CÖF) a Magyar Nemzet. Csizmadia László, a CÖF alapítója és vezetője végül nem véleményezte Péterfalvi ötletét, mondván nem olvasta a nyilatkozatát. Azt viszont elárulta a lapnak, hogy a Fidesz pártalapítványától 20 és 40 millió forint közötti támogatásokat kaptak az elmúlt években. Emellett cégektől és magánszemélyektől kapnak még adományokat, külföldről nem, és állítása szerint az illetékes ellenőrző szerveknek mindennel el tudnak számolni.

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2017. április 22. 10:39
Egy vonatnyi ember utaztatása Lengyelország és Magyarország között, bizonyára meghaladja a negyven millió forintot. Elképzelhető, hogy a CÖF nem csak hazai forrásokból tartja fenn magát, hanem külföldi forrásokat is felhasznál. Sorosnak lehet, kelet európai megfelelője, vagyis a CEU-CÖF párosítás elképzelhető.
Mich
2017. április 20. 19:26
...és semmi külföldi (Soros stb) (kenő)pénzek. Mi a probléma libsibolsinácikák...? A belföldi átláthatóság működik - most már csak a külföldi pénzek átláthatóságát kell biztosítani.
adam
2017. április 20. 19:11
Kedves demokraták... remélem ebből nem azt akarjátok levonni, hogy ők nem civilek, mert akkor kellemetlenül jártok. :)
BőröndÖdön
2017. április 20. 19:02
Gerinctelen,szarházi banda.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!