Az Élysée-palota fantomja

2017. március 20. 07:26

Az elszegényedő, lecsúszó középosztály és az egyenlőség lehetőségével és tudatával felvértezett kis jövedelműek felháborodására már lehet apellálni.

2017. március 20. 07:26
S. Király Béla
Magyar Idők

„A kampány beindult és olyan sikeres, hogy magyarországi ismerőseim is felülnek neki. A cél a karizmatikus jobboldali jelölt erkölcsi lejáratása. Az ellene irányuló folyamatos pergőtűzben hadd védekezzen, és ne maradjon kellő ideje programja méltó ismertetésére. A gyengébb idegzetű és számító lelkű jobboldali képviselők némelyike már el is oldalgott mellőle. Mit számít, hogy nem volt semmi illegális abban, amit tett hosszú évekkel ezelőtt?

Ötből egy képviselő alkalmazza családtagját, és joggal. A francia képviselőket a nyugati átlagnál kevesebb személyzet segíti munkájában, így a terheltségük is nagyobb. És a körzetben maradó feleség, meg a 2007-ben kiadott könyvét kitűnően megszerkesztő szerkesztő fia tudják a legjobban segíteni munkájukban. És egyébként a jövedelmük be volt jelentve, adóztak érte. Más kérdés az összeg nagysága. Évtizedekkel ezelőtt kevesen kapták volna fel miatta a fejüket. Az elszegényedő, lecsúszó középosztály és az egyenlőség lehetőségével és tudatával felvértezett kis jövedelműek felháborodására már lehet apellálni.

Senki sem előlegezheti meg a bíróság döntését a Francois Fillon köré csavart ügyben. Viszont kevesen tudják, hogy az 1965-ös elnökválasztási kampány idején Charles de Gaulle nem engedte híveinek, hogy nyilvánosságra hozzák szocialista ellenfele, Francois Mitterrand árnyékos múltjából ezt-azt. Nem akarta, hogy besározódjon az elnöki magaslat. A tábornok azonban jobboldali volt és konzervatív, a Mitterrand-inas Hollande pedig baloldali és liberális.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2017. március 20. 12:09
Nagyon meglepő, hogy a jobboldaliakat ilyen alaposan nagyító alá veszik a beloldali, "igazságszerető" újságok és általában minden, hatalmat gyakorló szervezet, hatóság, stb..természetesen baloldalon kristálytiszta az össze jelölt. Kár, hogy ez nem igaz és a határtalan képmutatása a franciáknak egyre feltűnőbb. Ha hagyták volna, már évekkel ezelőtt Le Pen nyeri meg legalább az egyik választást..és ha valóban érdekelné őket a csalás, akkor Mitterandot - aki egyébként nem volt rossz köztársasági elnök, csak neki köszönhető, hogy a volt francia gyarmatokról milliószám mehetett be az országba a sok "gyarmatosított" - leváltották volna a köztársaásgi elnök posztról, ugyanis tényleg milliárdokért vagy két évtizedik államköltségen tartotta törvénytelen leánykáját és szeretőjét..Nem annyiért amennyivel most Fillont vádolják, hanem kb. az ezerszeresééért..Hogy a többiről ne is beszéljünk..Csak hát az ő miniszterei szinte kivétel nélkül mind zsidók voltak..na nem mintha Hollande és Sarkozyé nem..ahogy maguk az elnökök is.Amit művelt Hollande köztársasági elnöksége során..ha lenne igazság a földön, egyenesen a börtönbe vonulhatna az elnöki palotából..Franciaországnak pár évtized múlva egyébként is vége..ha már most nincs..
Agnieszka
2017. március 20. 09:18
Ez van, idén NEM lesz változás Nyugaton. Bele fognak fulladni a lassan békés eszközökkel megállíthatatlan migráns özönbe. Még az osztrákok, akik úgy látszik, ébredeznek, viszont annyi a már szavazati joggal rendelkező ellenérdekelt, h. ott sem hiszem, h. befuthatna a Szabadság Párt a hatalomnak akár csak a közelébe. Döbbenet. Nekem két fiam él, adózik, neveli a nem kevés gyermekét Németországban (az idősebb 25, a fiatalabb "csak" 10 éve), de még a 30 napos biztosításomat sem fogadta el az orvos egy kezdődő visszér gyulladásra. Kezelt, s számlázott a fiamnak, aki fizetett, mondván ő még ilyen kártyát NEM látott, nem ismer. Itthon reklamáltunk, s végül az egészségbiztosító visszatérítette az összeg cca. 60%-át Ft-ban. Ez szerintem annál is inkább sértő egy kelet-európainak, akinek a közvetlen rokonsága csak letett valamit a német asztalra, mert a képzettség, nyelvtudás, személy azonosság nélküli migránsokkal a német egészségügy rendszer készséges. Ez már régen egy kétsebességes Európa, ahol a szegény keletiek kiszipolyozása folyik, a felzárkóztatási pénzekkel NEM lehet kifizetni azt, amit elvesztettünk, piacban, kiművelt emberfőkben.
KannibálTatárÚr
2017. március 20. 09:15
"Mit számít, hogy nem volt semmi illegális abban, amit tett hosszú évekkel ezelőtt?" Ez nagyon is számít. A politika a tehetségtelenek bástyája. Aztán olyan törvényeket szentesítenek, amik nekik, politikusoknak nagyon jó, de a társadalom szemszögéből nézve élősködés. Márpedig a politikusok morálisan csak akkor jogosultak a társadalmat vezetni, ha tisztességesek, nem hoznak olyan törvényeket, amik alapján meg nem érdemelt előnyökhöz jutnak. Hiszen már a fizetésük olyan magas, hogy annak megfelelő munkát nem tudnak kimutatni. Megemlítem a két sokat szidott politikust, Hitlert és Sztalint. Egyik sem gazdagodott meg, nem hoztak törvényeket, amik alapján különlegesen magas jövedelmük lett volna. Sztalin halála után a családjának nem volt hova menni a Kremlből. Lánya a megélhetés kedvéért emigrált. (Persze, ez sem helyes, hogy ne legyen megfelelő anyagi háttere egy politikusnak. De azt inkább politikán kívüli tevékenységével kellene biztosítani még a politikai pályafutás előtt).
Finale*
2017. március 20. 08:58
Tupontos es nagyon ugy nez ki ,hogy a mi Bajnainkra hajazo Macron fog nyerni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!