„Angela Merkel is látott már pályafutása során néhány alfahímet, így aligha rettent meg tárgyalópartnerétől, bár mondjuk így is kínos volt, amikor a fotósok kérésére megejtendő kézfogást Trump mintha nagyon nem akarta volna. Vagy amikor a Trumpék Obama idején történt lehallgatására vonatkozó kérdés érkezett, akkor az amerikai elnök látszólagos derűvel állapította meg, hogy ez a sors bizony összeköti őt Merkellel – utalva ezzel a kancellár mobiltelefonjának az amerikai titkosszolgálat által történt korábbi lehallgatásra.
Az ellentétek legfőbb oka azonban természetesen a pénz. A németek nagy kereskedelmi többlete a Trump féle szótárban az »unfair« jelzőt érdemli csak ki, amire csak állami protekcionizmussal lehet válaszolni. Hogy miként akarja persze az amerikai elnök mondjuk az egyértelműen státuszszimbólumnak számító német autókat hazaiakkal helyettesíteni, ezt minden bizonnyal még ő sem tudja, mindenesetre a szándék egyértelmű. Még egyértelműbb volt az az üzenet, amit Trump már a kancellár elutazása után, szombaton eresztett utána, hol máshol, mint twitteren. E szerint Németországnak súlyos pénzeket kell fizetnie azért a védelemért, amit a NATO és az USA által élvez. Hogy itt van némi igaza az amerikai elnöknek, azt jelzi az az igyekezet, ahogy a kancellár már Washingtonban többször elismételte: a költségvetés 2 százalékát még nem érik el a katonai kiadások, de a Wales-i NATO-csúcson Németország is ígéretet tett: 2024-ig ez majd bekövetkezik.
Viszont az ilyen amerikai keménykedés/szövetségesi elbizonytalanodás tovább erősítheti az európai haderő létrehozásával kapcsolatos gondolkodást, bár annak valódi hatékonysága egyelőre nagyon is kérdéses.”