Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Párbeszéd: kudarcra van ítélve a vörös csillag elleni küzdelem

2017. március 20. 12:45

A Párbeszéd Magyarországért szerint kudarcra van ítélve az a kormányzati kezdeményezés, amely betiltaná az önkényuralmi jelképek, így a vörös csillag kereskedelmi célú használatát – nyilatkozta Tordai Bence hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

2017. március 20. 12:45

Tordai Bence hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és a kormány „magáról állít ki szegénységi bizonyítványt”, ha azt feltételezi, hogy 2017-ben a vörös csillag elleni hadakozás a legfontosabb ügy. Hozzátette, hogy ráadásul az egyik sörgyártó ellen folytatott „hadjárat” a cég által alkalmazott magyar emberek állásait veszélyezteti.

A politikus azt kérte, hogy a miniszter és a kormány inkább más témákra koncentráljon, például a lakhatási problémák felszámolására vagy az egészségügy rendbetételére.

A parlament honlapján múlt hét hétfőn jelent meg az a Semjén Zsolt (KDNP) miniszterelnök-helyettes és Lázár János (Fidesz) által jegyzett törvényjavaslat, amelyik megtiltatná az önkényuralmi jelképek általános kereskedelmi célú felhasználhatóságát.

Csütörtökön, újságírók előtt Semjén Zsolt a törvényjavaslatot „absztrakt erkölcsi megfontolással” indokolta, ugyanakkor kérdésre nem cáfolta, hogy összefüggés van a Heineken cégérével és az Igazi Csíki Sör forgalmazásának akadályozásával. Megjegyezte: a Heineken logójában vörös csillag szerepel, ami nyilvánvaló politikai tartalom.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2017. március 20. 20:45
Majd az adófizetők fizetik a számlát...
Peter8811
2017. március 20. 19:23
Mivel az öt ágú csillag páratlan így a párbeszéd jobb lenne páratlan beszédnek. PBM (Páratlan Beszéd Maligán).
Szívemből magyar
2017. március 20. 17:32
A szokásos kettős mérce..
Mich
2017. március 20. 14:54
Persze, a libsik ellenzik e jelképek betiltását... betiltani csak azt kell, amit ők akarnak...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!