Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Orbánnak megint igaza volt

2017. március 20. 10:33

Az elmúlt napokban azonban olyan hírek jelentek meg a német sajtóban, amelyek azt bizonyítják: Orbánnak mindvégig igaza volt a titkos paktummal kapcsolatban.

2017. március 20. 10:33
Lánczi Tamás
Mozgástér

„De nem mindenki fogadta lelkesen a zárt ajtók mögött zajló német-török tárgyalásokat és megállapodást. Orbán Viktor már 2015 decemberében hangot adott aggodalmának, hogy az Unió és Törökország közti hivatalos megegyezés mellett létezik egy »titkos háttérmegállapodás«, amelyben Berlin évi több százezer szír migráns befogadására vállalt kötelezettséget. A szíreket közvetlenül Törökországból venné át az Unió, majd kötelező jelleggel szétosztanák őket a tagállamok között. Vagyis, Orbán Viktor értesülései szerint egy ilyen rejtett módszerrel valósítanák meg a kötelező betelepítési kvótát.

Orbánt persze Európa-szerte gúnyolták és próbálták nevetségessé tenni, mintha csak légből kapott összeesküvés-elméleteket fabrikálna. Az Európai Bizottság alelnöke, Frans Timmermans Orbán elképzelését »ostobaságnak« titulálta, egy, a neve elhallgatását kérő német kormányzati munkatárs pedig kijelentette: Orbán állítása a titkos megállapodásáról hamis.

Az elmúlt napokban azonban olyan hírek jelentek meg a német sajtóban, amelyek azt bizonyítják: Orbánnak mindvégig igaza volt a titkos paktummal kapcsolatban. A minap a Die Welt napilap hasábjain megjelent cikk ismerteti az újság munkatársa, Alexander Robin által nyilvánosságra hozott információkat. A német kormányzati forrásokból származó értesülések szerint Merkel 2016. március 6-án, néhány nappal a hivatalos megállapodás aláírása előtt titkos paktumot kötött Erdogánnal. Megállapodásuk értelmében az Unió évente legalább 150 ezer, legfeljebb 250 ezer szír migránst fogad be közvetlenül Törökországból. Vagyis, szemben Brüsszel és Berlin hivatalos álláspontjával, Merkel konkrét kötelezettségvállalásokat tett a törökök felé – a többi tagállam tudta és hozzájárulása nélkül. Az egyetlen kivétel a holland kormány: Mark Rutte tudott minderről, hiszen az EU soros elnökeként jelen volt a zárt ajtók mögött zajló tárgyalásokon.”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2017. március 21. 10:40
Aki milliárdokat a ormánytól az nem is mondhat mást, minthogy Orbán Viktornak megint igaza volt. Volt már olyan, hogy nincs igaza?
jcarp
2017. március 20. 23:34
A Lánczi nevű habonycsicska a Weltes cikk folytatását viszont gondosan elhallgatja: "működésbe lép egy ÖNKÉNTES humanitárius befogadási rendszer. Az EU tagállamai ÖNKÉNTES alapon vesznek részt a rendszerben. Robin Alexander szerint ez körültekintő, okos megfogalmazás, jelzi, hogy Angela Merkel tanult a hibájából, és már nem akarja menekültek befogadására kényszeríteni az uniós társállamokat. A török miniszterelnökkel kötött szóbeli egyezség így CSAK Németországra vonatkozik, Mark Rutte részéről pedig Hollandiára. A német és a holland kormányfő abban reménykedett, hogy sikerül más országokat is meggyőzni a kontingensekben érkező menekültek befogadásáról, így a terhek megoszlanak a „haladók koalíciója” tagjai között, de ha kudarcot vallanak, akkor a két ország között kell szétosztani valamennyi menekültet – mutatott rá Robin Alexander. Az eredeti cikket a mandiner is szemlézte, elég könnyű tehát ezeket a Lánczi-féle, komcsi fideszes manipulátorokat lebuktatni
békalepcse
2017. március 20. 20:51
Ezzel a titkos paktummal gyakorlatilag vége az európai úniónak jogilag. Elvileg közösségi döntések vannak, de ha ez nem működik, teljes joggal lehet semmisnek tekinteni! A kormány figyelmét szeretném erre az apró körűlményre felhívni és azonnali cselekvésre ösztönözni.
BőröndÖdön
2017. március 20. 20:50
A láncziak ebből élnek...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!