Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Milyen EU-t akarunk – és milyet kapunk?

2017. március 20. 14:51

Ma Európában legalább négyféle, egymást kölcsönösen kizáró értékrendszerrel rendelkező csoport él egymás mellett. Ehhez még hozzá kell adni a korrupt politikusok azon csoportját, akiket csak saját maguk és a családjuk meggazdagodása érdekel.

2017. március 20. 14:51
Árva László
Magyar Nemzet

„A premodern értékrendszert képviselik valószínűleg Európában a legkisebb számban, elsősorban a multikulturális centrumoktól távol eső területeken lakó európai lakosok, de a friss bevándorlók közt már valószínűleg jelentősebb az ilyen értékrendszert képviselő polgárok száma. A premodern értékrendszert követő emberek szerint mindenben a vallás parancsait kell követni, és még a jogalkotás terén is egyfelől a muzulmán vallási jogot, vagyis a saríát, másfelől a hagyományos kereszténység elveit kell követni. Természetesen a saríát és a keresztény vallási elveket követő emberek sem képesek megérteni egymást, hanem éppen ellenkezőleg, igen erős elutasítás él bennük egymás iránt.

Ezzel szemben a modernizmus elveit követő polgárok a francia felvilágosodás és a francia forradalom hívei, akik szerint az élet egyik legfontosabb alapelve a szekularizáció, vagyis a vallási és a világi területek szétválasztása, és a vallási hatalom folyamatos leépítése, háttérbe szorítása. A türelmetlen modernizmus évtizedeken keresztül hivatalos vezérlő elv volt Európában, és ez volt az egyébként a nyolcvanas évek óta egyre dominánsabb, meglehetősen intoleráns politikai korrektség egyik alapvető meghatározó eleme is, amely aztán később kiegészült a posztmodern elvekkel. Míg a premodern mindenütt az isteni elveket igyekezett követni, a modernizmus ezzel szemben a racionalitás, az ész elveit emelte piedesztálra, és az ész felsőbbrendűségére hivatkozva igyekezett berendezni a világot. A modernizmus egészen a XX. század hatvanas, hetvenes éveiig meghatározó tényező volt Európában.

A lakosság egy további nagy része viszont a nyolcvanas évek óta egyre inkább a domináns posztmodern elveket követi. A posztmodern alapvetően minden »nagy narratíva«, nagy rendezőelv elutasításán alapul, és fő jelszava az, »hogy senki ne szóljon bele abba, mit teszek«. Ez az alapja annak a nőmozgalomnak, amely a »hagyjátok békén a vaginánkat« jelszóval tiltakozik a születésszabályozás ellen, illetve az alternatív szexet képviselő LGBT (leszbikus, gay, biszex és transzvesztita) mozgalmak is ezen az értékrendszeren alapulnak.

Végül, de nem utolsósorban itt vannak a posztmodern utáni csoportok, amelyek egy füst alatt utasítják el a modernizmust és a posztmodernitást, és amelyek leginkább a hagyományos, premodern értékekhez lépnének vissza, de mindezt új formában teszik. Ezek a csoportok a politikailag korrekt beszédet és magatartást elutasító tradicionalista keresztények, illetve a saría bevezetését sürgető muzulmán csoportok.

 

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2017. március 21. 07:34
Ál .
Tündér_Lala
2017. március 20. 20:02
Hát... Szép kis katyvazt sikerült előállítani az "ész által vezérlt" nyugati vezetésnek. Folyamatossan telepítik be a saját hátorszáukba az idegen kulturájú és agressziv vallású tömegeket (ellenséget, mert aknek az országaát az ész nevében szétverték az ha nem volt azzá válat) millió szám. Szekularizált állam ? Erdogán majd tesz róla, hogy ne legyen, hanem iszlám vezérelt állam legyen sariával. A nagy kérdés, hogy ebben a várható apokalipszisben Európa részei legyünk vagy sem. Ha nem sikerül észhez téríteni őket, akkor bizony katasztrofa következik.
Öreg
2017. március 20. 19:42
Ez lett a Magyar Nemzet szellemisége: egy kalap alá veszi a pc. liberalizmust elutasító kereszténységet és a sariát követelő muzulmánokat. Legalább is a hülye Árvai utolsó bekezdése szerint. Remélem, lesz módja a kereszténységre gondolni, ha a sariával megismerkedik!
74bro
2017. március 20. 18:38
Már ott megbotlik, mi több, orra esik, ahol a hagyományos keresztény értékrendet a saríával, tehát Jézust Mohameddel ugyanazon a lapon említi. Címke premodermizmus, tök eredeti. Lényeg az, hogy hívö katolikusként méltó társa vagyok Fejvadász Alinak meg a vaginát fetisizáló újbarbároknak. Bocsáttassék meg, hogy nem használom egyik modernitás zsargonját sem. Idöpocsékolás. Tudod barátom, hogy a te pre-, poszt-, meg akármilyen modernizmusod mennyire üres és semmitmondó fogalom lesz pár évtized múlva? Hogy az egész fogalom- és érvrendszered suta tudálékosságból, öntömjénezö intellektualizmusból eleve kizárja az élet csodáját a megtapasztalható jelenségek köréböl, ezért nem több üres szócséplésnél? Az Evangélium nem köthetö korhoz, ideológiához, világnézethez, kicsúszik a durván relativizáló, racionalitást félreértelmezö elme önkényenek száraz-markú szorításából. Ha maradt benned egy csöpp gyermeki nyitottság, lapozd fel, csak úgy semmit sem várva, és felnyilik a szemed.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!