Összefognak a román szélsőjobboldali pártok

2017. március 19. 08:49

Egységbe tömörülnek a román szélsőjobboldal pártjai: a Nemzeti Erő Párt és az Egységes Románia Párt szombaton úgy döntött, hogy egy nacionalista pólusban egyesül. Tárgyalnak a többiekkel is, a céljuk, hogy uniószerte tiszteljék Romániát, írja az Agerpres.

2017. március 19. 08:49

Marosvásárhelyen jelentette be két román szélsőjobboldali párt, az Egységes Románia Párt, valamint a Nemzeti Erő Párt szombaton, hogy egy nacionalista pólusban egyesülnek. Laurențiu Rebega román EP-képviselő rögtön nemzeti kontextusba helyezte a történteket a Agerpres román nemzeti hírügynökség szerint: „Fordulóponthoz érkeztünk, nem csak nemzeti szinten, hanem nemzetközi szinten is, hiszen a hollandiai választási eredmények hitelességet kölcsönöznek nekünk és köteleznek is, hiszen ott a nacionalisták 33 százalékot értek el és kevés olyan párt volt, amely nőni tudott a felmérések során”. 

Tiszteletet a románoknak!

„Szeretném megmutatni, hogy Romániában a nacionalizmus — egy polgári és nem etnikai, mérsékelt nacionalizmus, amelyben minden nemzet Románia részét képezi — hozzájárulhat az ország fejlődéséhez, a polgárok jólétéhez” — nyilatkozta Laurențiu Rebega.

A képviselő más pártokat is szívesen látna a nacionalista pólusban, amelynek célja, hogy Románia azt a tiszteletet kapja meg az Európai Unióban, amely szerintük megilleti őt. „Nem azt akarom, hogy értékeljenek Brüsszelben, hanem, hogy tiszteljenek. Eljött az idő, amikor Romániának kötelessége megmutatni, hogy az Európai Unió teljes jogú tagja, senkinek sem áll jogában ránk kényszeríteni bizonyos dolgokat, amelyeket mi, mint állam, nem szeretnénk (...) Ez az, ami egyesített minket, amely arra késztet, hogy erősebbek legyünk” — magyarázta Rebega.

Adják az ortodoxizmust

Az európai parlamenti képviselő hangsúlyozta, minden nacionalista párttal tárgyalásokat folytatnak, amely az elmúlt 27 évben a nemzeti értékrendet, az ország szuverenitását és függetlenségét, az ortodoxizmus szellemiséget képviselte, így többek közt a Nagy Románia Párttal, a Vatra Românească szervezettel vagy a Román Nemzeti Egységpárttal (PUNR) is. Rebega hozzátette a végére egyetlen párt fog létezni és legkésőbb júliusig megszervezik a nemzeti pártok egyesülési kongresszusát, írja az Agerpres.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bástyaelvtárs
2017. március 19. 11:03
Olyan vicces ha a nemzeti radikálisok összefognak egy országban, a másik ország ugyanilyen nézetű pártjai és a tagok még hangosabban mocskolódnak. Ezek képtelenek még egymással is összefogni :) Míg más pártcsaládok a kreszténydemokratáktól a liberálisokig mind képesek európai szövetségbe tömörülni, de legalábbis támogató hátteret adni egymásnak. De ezek mindenkit gyűlölnek, a saját fajtájukat is
sozlib_abschaum
2017. március 19. 10:33
Erdély nem románia!
FermiParadox
2017. március 19. 09:43
Romániában is megbukott a multikulti és a PC-diktatúra, újra lehet magyart verni Marosvásárhelyen.
3M..
2017. március 19. 08:54
És mindezt teszik az erdélyi magyarság ellen. Az ottani magyarokat ezúttal még keményebben kell támogatni harcukban. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!