Nyakó Gyurcsánynak: „Nem kell megsértődni!”

2017. március 19. 16:28

A Fidesz-KDNP zuglói jelöltje a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend magyarországi helytartóságának titkára és kincstartója, Somodi Zoltánnak ezért vissza kell lépnie a jelöltségtől Nyakó István szerint. Az MSZP sajtófőnöke Gyurcsány Ferencnek is odaszólt sajtótájékoztatóján. MTI.

2017. március 19. 16:28

Az MSZP szerint a Fidesz-KDNP jelöltjének, Somodi Zoltánnak vissza kell lépnie az indulástól az áprilisi zuglói időközi önkormányzatiképviselő-választáson, mert a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend magyarországi helytartóságának titkára és kincstartója.

Nyakó István, az ellenzéki párt sajtófőnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a hivatalos vatikáni rend a szabályzata értelmében vallási céljaiból fakadóan „távol áll minden politikai jellegű mozgalomtól vagy intézménytől”.

Az MSZP sajtófőnöke szerint Somodi Zoltán megszegte önként vállalt esküjét; aki pedig „szavaiban és tetteiben megbízhatatlan jelöltet indít, az a zuglói embereket sérti meg”.

Úgy fogalmazott: tudomásuk szerint a Fidesz nem a Vatikán egy külképviselete, ezért várják a visszalépésről szóló bejelentést.

Más témában kérdésre válaszolva a sajtófőnök közölte: az MSZP álláspontja, hogy a gazdagoknak fizetniük kell, bármelyik oldalon is álljanak. Azt mondta, Botka László szegedi polgármester, szocialista miniszterelnök-jelölt és Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke között „minőségi” világnézeti vita zajlik ebben a kérdésben. A liberális DK másként képzeli el az adórendszert, ezen ugyanakkor „nem kell megsértődni” - vélekedett.

Hangsúlyozta: az MSZP ellenfele Zuglóban és az országban is a Fidesz. Sajnálatos módon azonban úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc a szocialista pártot tekinti riválisának - tette hozzá.

Nyakó István felidézte, hogy Botka László nem szeretné visszahozni a 2010 előtti világot, amelynek „egyik megtestesítője” Gyurcsány Ferenc. Megjegyezte, hogy egybehangzó közvélemény-kutatások szerint a DK elnöke az ország egyik legnépszerűtlenebb politikusa.

A főváros XIV. kerületének 3. számú egyéni választókerületében azért tartanak időközi képviselő-választást április 23-án, mert az egy éve tisztázatlan körülmények között eltűnt MSZP-s önkormányzati képviselőnek, Sápi Attilának a jogszabályok értelmében január végén megszűnt a mandátuma.

(MTI)

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2017. március 20. 15:50
Az ateista tanítja az egyházi lovagrend etikáját a Vatikánnak...Most vagy neofita- köztudottan "pápábbak a pápánál-"vagy csak egy csorba réti csík, ki minden szarba belecsíp. Mióta az éhségmenet alvezére sikeresen eltagadta, hogy mekkora kincshalmazon ül a társa, infarktust kapott.A többiek meg gutaütést a méregtől... Ha megtudták volna idejében, elrabolták volna az"éhezők!" Mi az hogy: " Mint Szoszó (Sztálin beceneve) a vonatot a Kaukázusban..."
Csigorin
2017. március 20. 10:22
" a gazdagoknak fizetniük kell" Ha nektek a gazdagsag szabalysertes/buncselekmeny amiert buntetes jar, akkor ne csodalkozzatok ha egyre kevesebben lesznek a "szabalysertok".
gomeli1213
2017. március 20. 05:11
Nyako tényleg nevetséges,de,hogy csak ők ütnek bele az orrukat más pártok dolgába, az is mókás. Főleg választasokra készülve, és főleg a fidesz. De ez politikai csata, ez bőven belefér. Nem ezért gyűlölom őket.
*ufó*
2017. március 20. 00:40
Azért ez egy kurva nagy szégyen, hogy mindenkit lemostam egy ... ilyen poszton. Tényleg bocs, hogy nincs ellenzék, csak az. Ami. Már megint a sok üres pofázás Újabb nyomorult négy év Ugyanaz a szarrágás Egybehangzó igenekkel megy a szopatás 2014 Rákosi - 2014 https://www.youtube.com/watch?v=-UXnVcDgnUU
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!