Corbyn: Jobb az Egyesült Királyságnak az EU-n kívül

2017. január 10. 14:16

Első 2017-es beszédében ki fog állna a Brexit mellett Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt elnöke, egyúttal arról is beszélni fog, hogy korlátozni kell az európai bevándorlók érkezését – írja a The Guardian. A Munkáspárt célja, hogy az Egyesült Királyság a Brexit után is teljes hozzáféréssel rendelkezzen az európai közös piachoz.

2017. január 10. 14:16

Igyekszik felvenni az új idők ritmusát a brit Munkáspárt: a Guardian cikke szerint Jeremy Corbyn pártelnök első beszédében ki fog állni a Brexit mellett, illetve az európai munkaerő szabad bevándorlása ellen. A baloldali lap arról ír, hogy igyekeznek majd hangsúlyozni Corbyn baloldali populista-imidzsét, és egyúttal megszólítani a Leave-kampány támogatóit azzal, hogy megígérik: tényleg több pénzt raknak az egészségügybe, ahogy azt a kampányt vezető euroszkeptikusok megígérték.

A 2017-es év első beszéd ennek megfelelően egy marginális, konzervatív, Brexit-párti körzetben tartja majd Corbyn, ahol arról is beszélni fog, hogy Theresa May miniszterelnök semmit sem árult el a Brexit-tervekből. A kelet- és közép-európai munkások bevándorlásával kapcsolatban hangsúlyozni fogja, hogy a Munkáspárt elvi szinten nem ragaszkodik az Európán belüli szabad munkaerőáramláshoz – okosan menedzselt bevándorlást akarnak. Ugyanakkor azt szeretnék, ha a Brexit után is hozzáférne az ország a közös piachoz.

A Munkáspárton belül is vita van a bevándorlás kérdéséről: egy javaslat szerint például kétszintű rendszert kéne bevezetni, ahol a magasan kvalifikált munkákra érkezők (például orvosok) könnyebben érkezhetnének, mint az alacsonyabban kvalifikált munkákat vállalók – ezeknél kvótákat állapítanának meg.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2017. január 10. 17:13
Annak aki hozzá szeretne férni a "(vámmentes)közös piachoz" bizonyos kötelezettségeket is vállalnia kell. Kérdezze meg a norvégokat és a svájciakat....Az a baj, hogy szerintem ezt ő is pontosan tudja, csak jól mutat az bizonyos választók előtt, ha ilyeneket beszél. Nekem úgy tűnik, hogy erről a területről is kivesztek a nagyobb formátumú politikusok (államférfiak). A Miniszterelnökük sem meri benyújtani a kilépési szándékot tartalmazó levelet, bár már vagy fél év eltelt a szavazás óta.
Burmin
2017. január 10. 16:56
Üzenem a briteknek: aki szeret szánkózni az szeresse is húzni...
enes
2017. január 10. 16:03
Az EU annyira szereti a kvótát. Hát legyen! Legyen kvóta arra, hogy hány orvost képezünk ki számukra. Nekik ingyen van, nekünk meg elképesztő pénzekbe.
cromwell
2017. január 10. 15:47
Persze, csak a jó kéne nekik belőle. Ez olyan, hogy mi csak a támogatást akarnánk, és a fejlettebb gazdasággal a versenyt nem. Amikor beléptünk, egy csomó vacak is járt az EU kapcsán, + a lakosság értelmes aktív részének nagy hányada lelép(ett). Nagyon remélem, hogy nem engedik nekik teljes hozzáférést, szabad munkavállalás nélkül. Így is már másodrendű állam vagyunk az unión belül. Akkor végleg nem látom majd az okot, hogy miért is kéne nekünk is EU tagok maradnunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!