Kövér Lászlóról és a megrémült ember rémképeiről

2015. december 15. 11:43

Kövér László a Fidesz-kongresszuson tartott beszédével jól ellopta a show-t. Cseh-Bereményi dalt is idézett. De vajon jól értelmezte a dalszöveget, ami valójában egy megrémült ember rémképeiről szól?

2015. december 15. 11:43
Stumpf András
Mandiner

kover_laszlo_1.jpg

Kövér László a Fidesz-kongresszuson tartott beszédével jól ellopta a show-t Orbán Viktortól és Lázár Jánostól, pedig utóbbi például elég tanulságos dolgokat mondott, Orbán pedig olyat tett beszédben, amit eddig soha − de erről majd máskor. A genderügy is hidegen hagy, cincálták már elegen, az Index pedig megmutatta azt is, hogy Kövér jól félreértette József Attilát. Vagy ha nem, akkor öngyilkosságra buzdít. (Szegény mindig beleszalad a témába, lásd még „köteles beszéd”.)

Nekem mégis egy másik mondat, egy idézet kattog a fejemben két napja:

„Énekeljük el napról-napra Cseh Tamás dalát: »És mondjátok meg a gyermekeinknek, minket a saját kultúránk illet«”.

Alább látható-hallható, a 444 videójának végén, 2:27-től. És felvetődik a kérdés: hogyan is értelmezi Kövér László e sorokat? És hogyan értelmezi őket maga a dalszöveg írója, Bereményi Géza, akit fel is hívtam ez ügyben.

 

Ahogy meghallottam ezt a mondatot, rögtön fájni kezdett. A majdnem pontosan idézett sort ugyanis jól ismerem. Kedvenc Cseh Tamás-lemezemen van, a Telihold dalain − az egyetlen Cseh Tamás-album, amely tizenéves koromban jelent meg, tehát real time gyakorolt rám hatást. Nagy hatást. Na, tehát. Azon a lemezen van a Kék páviánok című dal. A Kövér által idézett sor pedig abból származik.

Íme a dal:

 

Miről is szól ez itten? Nos, mindig úgy gondoltam-éreztem, hogy a nyomorunkról. Semmilyen pátoszos saját kultúránk melletti kiállás nincsen benne legalábbis. A hétköznapi embert ide-oda lökdöső különféle hatalmak annál inkább. Egyszer a kék páviánok jönnek, aztán a zöld rinocérosz, mindig bólogatni kell. Aztán az ember a végén megunja, hogy dróton rángatják erre meg arra, és kétségbeesésében próbál valamiféle saját kultúrához ragaszkodni. Nyíltan hányja magára a keresztet. Nagyjából már őrületében.

Ez elég jól kivehető Cseh Tamás előadásmódjából, de persze biztosak nem lehetünk benne. Őt meg már nem lehet felhívni, hogy megkérdezzük, mi volt a szándék. Bereményi Gézát viszont szerencsére fel lehet. Mert bár mindig Cseh Tamás-dalokként emlegetik ezeket a műveket, ahogy Kövér is tette, s olyan szempontból joggal, hogy más előadásában nem működnek azóta sem, a dalok szövegét mégsem Cseh Tamás írta, hanem Bereményi.

Felhívtam hát a dalszöveg íróját, hogy jól értelmezem-e a Kék páviánokat és azt, hogy Kövér rendesen mellément.

Bereményi ezt válaszolta: „Az író szándékát szétszedik, mindenki a saját értelmezését adja, ami természetes, de én inkább az ön értelmezésére hajlok. Az egész lemeznek az volt az alapszempontja, hogy egy megrémült helybeli ember rémképeit gyűjtjük rajta össze.”

A lemez egyébként tele van látnoki gondolatokkal, éppen a Kék páviánokban van ott a sor, hogy „Új szótár van, muzlim, vagy mi / Ana ha beg bah, így kell szeretni”. 1997-ben, csókolom!

Kemény.

Majdnem annyira, mintha meghallgathatnánk, hogyan énekli Kövér László nap mint nap a Kék páviánokat. Tudna-e önnönkultúravédelmes pátoszt csempészni bele prozódiai trükkökkel, előadásmóddal? Semmi sem lehetetlen. Lehet persze az is, hogy a házelnök pontosan érti és érzi a mű jelentését, s amolyan keserédes, ám nagyon pontos leírását adta általa annak, ahol az ország tart. Hogy ugyanis megőrültünk.

Rokonszenves is a kisemberi szempont beemelése a politikai közbeszédbe, rendkívül rokonszenves. Csak éppen nem túl hiteles olyanoktól, akik bár legyőzték a kétségkívül idegesítő kék páviánokat, s azokkal továbbra is utóvédharcokat folytatnak; de a fene vigye el, mégiscsak egyre jobban emlékeztetnek egy méretes, zöld rinocéroszra.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 172 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vilagpesszimista
2015. december 16. 07:20
....a temahoz az atlagos szinvonalon osszerakott gondolatokat, aki elolvassa annak egy alapos tovabbkepzest ad... De felo hogy ilyen szelesen elemzo kifejtes nem erinti meg es nem teszi helyre a mandineres kommentelo agyakat, legalabbis a minosegeloszlas masik vegen.... Am en koszonettel nyugtazom es kikopizva elteszem a cedulaim koze, melyek dobozait kb 40 eve toltogetem.. Egyszoval: tanultam
mustarharmas
2015. december 15. 23:48
Hát, Ez a cikk csak szarakodásra volt jó.....
Békanász a hasadon
2015. december 15. 21:32
A negyvenes évekbeli filmhíradók elemzése közben derült ki számomra, hogy a könyvespolcomon lapuló testes szociográfia, melynek címe:Tordas, a szövetkezeti mintafalu: valójában Cseh Tamás első tizenhárom évének, meghatározó színtérének dokumentuma. A bevezetőben korábban átfutott mondat - "...A mintafalu intézkedéseinek szálai a mintatelep vezetőjéhez, Cseh Ferenchez futottak, aki sokszor úttörő munkájával nagy érdemeket szerzett..." - igen, ő a dalnok édesapja, aki a Hangya szövetkezet körzetvezetője volt. Fiát emiatt csúfolták később körzőnek. Erdőszéli szükséglakásba kerültek... és a mama, - ahogy gyermekei hívták "anyuka", 56 nyaráig volt - kitelepített "nagyságos asszony". Sebek, mit őriztek halálukig. A vég a dalok világának érvényességén mit sem változtat. Fájdalommal, méltón viselte sorsát, - családja önfeláldozó segítségével - becsülettel megőrizte a "csehtamási" dalok tisztaságát. Hanák Gábor, 2009. december 19.
polnemkor
2015. december 15. 21:31
Stumpf most pénteken is Bolgárékkal jópofizott a Klubrádióban (egy haveri kör, gojt nem engednek oda), mocskolta velük teljes egyetértésben az egyik legnagyobb magyart, aki a legtöbbet tette a magyar iskolaügyért, köznevelésért. Ennyit róla. Ami megmagyarázza ezt a primitív, hazug, sunyi kis pamfletjét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!