Az MSZP elmondta, mi az igazi hazaárulás

2018. december 6. 12:08

Az adatok szerintük világosan mutatják, milyen is az a leszakadó pálya, amire a Fidesz vezette Magyarországot.

Ez az igazi hazaárulás: tízezrével söpör ki gyerekeket a kormány az iskolákból – állítja az MSZP. Keddi közleményükben azt írják: a 2017/18-as közoktatási tanév második félévének statisztikái szerint 70,000 magyar gyerek áll az iskolából kikerülés szélén, egyértelműen annak az oktatáspolitikának a következtében, amit a Fidesz bevezetett és működtet Magyarországon.

„A naponta futó sok száz hír között sokszor sikkadnak el olyan adatok, amelyek ennyire egyértelműen és világosan mutatják, milyen is az a leszakadó pálya, amire a Fidesz vezette Magyarországot. De az oktatás nem csak politikai értékrendek vitájának kérdése, nem csak eltérő vélemények versenye.

A tudástól célzottan, központi irányítással, szándékosan elzárt gyerekek holnap magyar felnőttek lesznek, munkavállalók, szavazók, akik nehezebben alkalmazkodnak majd a világ folyamatos változásához, nehezebben szereznek majd új készségeket, boldogtalanabb és szegényebb életre ítéltetnek, mint amit elérhetnének tehetségük alapján. Ez pedig hazánk sikerességét is meghatározza. Ma már a régió országai is leköröznek minket tudásban, életminőségben, százezrek keresik külföldön a jobb életet, Magyarország pedig tovább sorvad” – olvasható.

Zárásként kijelentik: „ez az igazi árulás. Ettől kell megszabadulnia Magyarországnak, mert valóban a jövő, a boldogság a tét. Az első lépéseket pedig a 2019-es választásokon tehetjük majd meg, és meg is tesszük”.

(MTI-OS)

A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/139759