Világháborús centenárium

Nem lesz megemlékezés Pétain marsallról

2018. november 8. 14:35

A francia kormány csütörtökön megerősítette, hogy nem lesz megemlékezés Philippe Pétain marsallról az első világháborút lezáró tűzszünet 1918. november 11-i aláírásának közelgő 100. évfordulóján.

 A kérdés azok után merült fel, hogy a franciaországi zsidó szervezetek tanácsát (CRIF) és az ellenzéket megdöbbentette, hogy Emmanuel Macron államfő szerdán „legitimnek” nevezte a szombatra tervezett megemlékezést.

Az elnöki hivatal szerda este azt közölte, hogy a vezérkar és Párizs katonai kormányzója által minden évben megtartott megemlékezésen csak azokra az első világháborús marsallokra emlékeznek, akiket a párizsi Invalidusokban hantoltak el. Koszorút helyeznek el Foch és Lyautey marsallok sírjánál, majd a kormányzói kriptában Maunoury, Fayolle és Franchet d'Esperey marsallok emlékhelyénél lesz főhajtás. 

A megemlékezés eredetileg az első világháborús győzelemhez hozzájárult „valamennyi katonai vezetőt, a tizedesekről a tábornokig” érintette volna. A francia vezérkar szerda délelőtt még azt közölte, hogy a katonai tiszteletadáson csak az Invalidusokban nyugvó öt marsall nevét említik meg, ami nem zárja ki, hogy megemlékezzenek Philippe Pétainről is. „Semmilyen megemlékezés nem lesz Pétainről szombaton. Soha nem is volt szó róla” – írta csütörtökön közleményében Benjamin Griveaux kormányszóvivő, lezárandó a francia médiában egy napja tartó polémiát. 

Természetesen szó sem lehet arról, hogy megemlékezzünk Pétain marsallról. Soha nem is volt szó róla” – hangsúlyozta csütörtökön Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter a BFM hírtelevízióban. „De amikor az első világháborúról beszélünk, természetesen abban volt szerepe, és nem fogunk úgy tenni, mint a diktátorok, akik kisatíroznak embereket a fotókról, mintha azok soha nem is léteztek volna” – tette hozzá. Franck Riester kulturális miniszter szerint „értelmetlen vita” robbant ki, amellyel „a köztársasági elnököt ellenfelei megpróbálják lejáratni”.

Serge Klarsfeld, a legismertebb francia nácivadász, a franciaországi zsidó deportáltak leszármazottait képviselő egyesület elnöke is az államfő segítségére sietett azzal, hogy a France3 közszolgálati televízióban nyilatkozva úgy vélte: „nem szabad kitörölni valakit a történelemről, ha szerepet játszott benne”. 

Az elnöki hivatal azt is tudatta, hogy Emmanuel Macron nem vesz részt a szombati katonai megemlékezésen az Invalidusokban, és „távolságot tart elődeihez, elsősorban De Gaulle-hoz és Francois Mitterrand-hoz képest azzal, hogy nem helyez el virágot Pétain sírján”. Emmanuel Macron jelenleg egyhetes körúton van az első világháború franciaországi emlékhelyein. Az észak-franciaországi Charleville-Meziere-ben szerdán az államfő egy kérdésre válaszolva legitimnek nevezte, hogy szombaton Párizsban az Invalidusoknál Pétain marsallra is emlékezni fognak egyetemben az első világháborúban a francia csapatokat irányító többi marsallal.

Nagy katona volt, ez tény. A politikai élet, akárcsak az emberi természet, időnként összetettebb, mint hinnénk. Én mindig is szembenéztem hazánk történelmével” – mondta Emmanuel Macron, aki szerint Pétain „végzetes döntéseket hozott a második világháborúban”.

A két világháború közötti időszakban az első világháborús verduni győzelem miatt hősnek számító Philippe Pétain által vezetett kollaboráns kormány, amelyet székhelyéről, egy közép-franciaországi városról neveztek el, 1940. július 10. és 1944. augusztus 20. között volt hatalmon a megszállt Franciaországban. Ez idő alatt a Vichy-kormány segítségével 76 ezer francia zsidót deportáltak a nácik haláltáborokba.

A marsallt 1945-ben hazaárulás vádjával halálra ítélték, de a büntetést idős korára hivatkozva Charles de Gaulle tábornok életfogytiglani börtönre változtatta. Pétaint az atlanti partokkal szemben lévő Yeu szigetének várába börtönözték be, ahol hat évvel később meghalt, ott is temették el. Amióta Jacques Chirac volt államfő 1995-ben elismerte a francia állam felelősségét a zsidók deportálásában, egyetlen államfő sem emlékezett meg Pétainről.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/138307