Eljött az ökoszisztéma-tervezés korszaka

2018. október 18. 10:45

Az új technológiák széles körű átalakulást fognak eredményezni a társadalom minden szegletében, beleértve minden iparágat, a kormányzást, de még a kultúrát is.

2018. október 18. 10:45
Pál Gyula
Mandiner

Újratervezés: a társadalmaktól az ökoszisztémákig, a piacoktól a platformokig

Pál Gyula közgazdász-informatikus, filozófus (Bécs-Csíkszereda) írása

 

Az új eszmei szintézis megteremtésével párhuzamosan a modern világot működtető rendszerek megreformálására is szükség van.

A mai szoftverekkel együtt ugyanis egy új szervezettervezési paradigma is „megeszi a világot”, amit ökoszisztéma-tervezésnek hívhatunk. Ez a paradigma a világ legsikeresebb szervezeteinek az operációs rendszereit hasznosítja, ami jelzi az ipariból az ökoszisztémák korszakába való átmenetet.

Ennek a témának szenteli október 18-20 között az idén Budapesten megrendezett éves konferenciáját a European Organization Design Forum (EODF).

Ahogy a korábbi digitális alaptechnológia (a TCP/IP, aminek az Internetet köszönhetjük), a megosztott főkönyv technológiák is (a DLT-k, melyeknek egyik típusa a „blokklánc”, a blockchain) széles körű átalakulást fognak eredményezni a társadalom minden szegletében,

beleértve minden iparágat, a kormányzást, de még a kultúrát is.

A kérdés nem az, hogy ezek az átalakulások végbe fognak-e menni, hanem inkább az, hogy pontosan mi és hogyan.

Az átalakulás a piacgazdaság működési modelljének (benne különálló résztvevőkkel, iparágakkal és piacokkal) fokozatos kiváltását jelenti egy olyan inkluzív ökoszisztéma modellel, amiben nincsenek éles határok sem az iparágak között, sem a kreatív üzleti tevékenység és az üzleti szabályozás között, mivel mindannyian ugyanannak a fizikai-digitális ökoszisztémának a részei lesznek.

Amint a gazdaság átáll a különálló iparágakról (amik alapvetően a tevékenységük tárgya – mint energia, szállítmányozás vagy pénzügyi szolgáltatások – szerint szerveződnek) az ökoszisztéma-modellre (ami az egymást között bármikor helyet cserélő termelők és fogyasztók közös dinamikáján alapul), a gazdasági szereplők közötti határok is lassan eltűnnek.

Az átalakulás három lépésben történik: legelőször azok a platformok jelentek meg, amelyek holisztikusan közelítik meg a fogyasztókat (pl. Amazon, Alibaba); majd megjelentek azok, ahol a fogyasztók bármikor lehetnek termék- és szolgáltatás-előállítók is (ezt ismerjük ma „megosztási gazdaságként” olyan cégekkel mint Uber, AirBnb, Taxify, stb.).

Most a meglévő szereplőkön a sor, akik egy platformon összefogva közösen állítanak elő értéket a fogyasztóknak. Az az általános tendencia, hogy azok a termékek és szolgáltatások, amelyek közvetlenül állítanak elő értéket a fogyasztók számára, más, kevésbé látható termékeket és szolgáltatásokat is tartalmaznak. Ezek az üzleti platformok és infrastruktúrák – például a Tradelens, az IBM és Maersk konténer szállító világcég közös vállalkozása; a Batavia, ami egy globális kereskedelmi finanszírozási hálózat; vagy a Food Trust nemzetközi élelmiszerbiztonsági infrastruktúra – ugyanúgy a háttérben maradnak, mint a szabadkereskedelmi megállapodások, amik a világkereskedelemi értékláncok láthatatlan elemei.

Mostanáig a piacok aktív „láthatatlan kezét” (miszerint az önös érdekeket követő piaci szereplők a társadalom számára a lehető legjobb eredményt generálják) kiegészítette a kormányzás-szabályozás reaktív „látható keze”, amely gyakran képtelen volt kijavítani azt, ami nem működött jól.

Ezzel szemben

az ökoszisztéma-modell visszatérés ahhoz, ahogyan a természet létrehozza és fenntartja a rendet,

ahol – amint azt Norbert Wiener kibernetikai elmélete sugallja – a kreatív-innovatív és a szabályozó funkciók ugyanannak az organikus (zárt) egésznek a működésének a részei.

De a globalizált ipari társadalom modelljét – az ipari-technológiai, valamint a kormányzási és kereskedelmi folyamatok korlátjai miatt – rendszerelméletileg inkább nyitott rendszerként jellemezhetjük, ami a korlátlan kereskedelmet és innovációt helyezi előtérbe a társadalmi és környezeti költségek dacára. Ez azért van így, mert amint Wiener nagy kritikusa, Gilbert Simondon francia filozófus már az ötvenes-hatvanas években (azaz jóval az ökológiai krízisek feltárása előtt!) megállapította, hogy a szabályozási funkció nem működik a nyílt rendszerekben.

„A globális nagyságrendű technológiai beavatkozások elhúzódó visszacsatolási effektusokat eredményeznek, amelyeket soha nem lehet pontosan kiszámítani és melyek a rendszer általános stabilitását veszélyeztetik” – írja Andrea Bardin Bevezetés Simondonba című cikkében.

A digitális átalakulás korai fázisai – amit ma Web 1.0 és Web 2.0-nek ismerünk – jobbára megőrizték ezeket a korlátokat, sőt tetőzték a bajt azzal, hogy az eddigiekhez egy új kiaknázandó erőforrást is találtak, az adatokat (gondolom, mindannyian emlékezünk arra, hogy az adat az új olaj”). Ettől, egyáltalán nem véletlenül, dollármilliárdosok lettek a platformokat működtető cégek alapítói. Ugyanakkor lassan az is kiderült, hogy a helyzet tarthatatlan.

De az ökoszisztéma-technológiákkal (mint a blokklánc) – amit ma már sokan hívnak Web 3.0-nak vagy az Internet harmadik generációjának – együtt élő ökoszisztéma- (posztindusztriális) társadalom modellje talán inkább az „evolúciós matrjoska babához” hasonlít, melyben a zárt rendszerek együttműködési hierarchiákba szerveződnek (mint a sejtek az organizmusban), egymáshoz láncolva mind az innovációs, mind a szabályozó funkciókat.

Amint ebben az IBM blogjára készült bejegyzésemben kifejtem, még a GDPR-t, az EU személyes adatok védelmére kidolgozott szabályozását is korlátozza a meglévő ipari szemlélet, mely korlátok lebonthatók a DLT-k által lehetővé tett „ökoszisztéma-szemlélet” által.

Míg az eredeti elképzelés szerint a publikus blokkláncrendszerek (pl. Bitcoin vagy Ethereum) a múlttól még radikálisabb elszakadást vetítenek elő – a kormányok kiiktatásában és abban reménykedve, hogy a „láthatatlan kéz” most végre elvégzi a dolgát –; a pragmatikusabb megközelítés, az ökoszisztéma-szemlélet szerint, amelyet a szabályozott blokkláncok is támogatnak, 

minden résztevő szabályozott, egységes rendszerbe szervezése a lényeg.

Ebben az új szemléletben a pénzügyi szervezetek szabályozása, a kockázatkezelés, a pénzmosás ellenőrzése – egyszóval a szabályozási funkció – pont annyira fontos részei a rendszernek, mint a fogyasztók kiszolgálása.

Az ökoszisztéma-technológiák fokozatosan kiváltják a környezetileg és társadalmilag káros piacok + a szabályozás innováció-reakció paradigmáját az egy ökoszisztémán belüli közös alkotás és proaktív szabályozás paradigmával.

De sem technológia, sem egy elmélet nem képes önmagában ezeket a társadalmilag és környezetileg hasznos változásokat  gyakorlatba ültetni. Csak olyan emberek képesek erre, akik ismerik,  hogyan kell új ökoszisztéma szervezeteket létrehozni és azt is, hogyan kell ugyanezzel a szemlélettel az meglévő szervezeteket újra tervezni. Azzal a szemlélettel, amely szakít mind a korábbi termék- és folyamatcentrikus gyakorlattal, mind a korábbi „emberközpontú design thinking”, „a fogyasztó egyén mindenek fölött” téveszméjével.

Csak az a megközelítés tud sikeres lenni, amely figyelembe veszi úgy a B2B, mind a B2C (és a C2C!) kapcsolódások valós komplexitását!

Kapcsolódó cikkek

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Autofocus
2018. október 20. 19:07
Warren Buffetnek van egy közismert mondása, hogy csak abba fektet pénzt, amiről érti, hogy működik. Nekem pedig volt egy egyetemi tanárom aki azt mondta, a jó kodifikátor úgy gondolkodik, mint egy filozófus, és úgy fogalmaz mint egy paraszt. (A rossz kodifikátor pedig fordítva) Ki-ki tegye össze ezt a kettőt, ennyit a cikkről. Szerintem az ezerkilencszáz hetvenes - nyolcvanas évek úgy fognak megmaradni a történelemben, mint a digitalizáció és virtualizáció előtti utolsó boldog évtizedek. Ha már mindenképpen filozófiát akarunk fabrikálni az élet egyszerű igazságaiból, akkor vegyük észre, hogy ott romlott el végérvényesen minden, amikor elszakadt az anyagtól az információ. Hadd mondjak egy egyszerű példát a zene világából, ami kivetíthető, érvényes az élet minden más területére is. Amíg a zenehallgatás szükségszerű feltétele volt a fizikai, megtestesült hanghordozó (pl. mágnesszalag, "bakelit" - vagyis vinyl - lemez) addig a zene is szükségszerűen értéket képviselt: megszületésétől kezdve érdemesnek kellett lennie, hogy legalább a hordozó költségét kitermelje, a hordozóba öntést, a materiális „megszületést” kiérdemelje. Képzeljük magunk elé a hetvenes évek kifinomult áramköreit, bársonyos hangú, elegáns matt ezüst burkolatú analóg erősítőkre kötött lemezjátszóit, és kinek-kinek kedvenc felvételét abból az időből. Mindezek megfelelő méretű, nagy fadobozos hangfalakon megszólaltatva. A technika már tartott ott, hogy szinte mindenki számára hozzáférhető volt a minőségi zenehallgatás. Ugyanakkor a média, a hordozó anyag jellege a tartalmat is befolyásolta azáltal, hogy a zenehallgatáshoz "áldozatot kellett hozni": Ki vett volna meg, tett volna fel a lemezjátszóra és fordított volna meg az album közepén egy rossz lemezt? (úgy hogy közben időnként tűt kellett cserélni a hangszedőben, a lemezeket tutujgatni, portalanítani, stb.) Ki az aki két szám miatt megvett volna egy albumot, amin a többi dal csupán töltelék? (eleve, voltak kislemezek az egynótás tartalmakra) Magyarul, ki hozott volna áldozatot rossz zenéért? így emelte fel a materiális hordozóanyag a tartalom, az információ értékét. (És itt most kérem, hogy ne az ezerszer elátkozott Erdős Péter és mérgező életműve jelenjen meg, hanem a cenzúra és állami monopólium nélküli szabad világ, ahol nagy multik és kis független kiadók százai voltak a zene kapuőrei: ott bizonyos szakmai minimum követelmények alatt már a küszöböt sem léphette át értékelhetetlen produkció.) Mivel a CD már (hallható) minőségromlás nélkül korlátlanul másolható volt fillérekből, ez a paradigma a késő nyolcvanas-kilencvenes években megdőlt. Ma ott tartunk, hogy mobiltelefonok dobozhangú hangszóróira optimalizálják a mesterfelvételeket is, ilyen értelemben visszatértünk az ötvenes évekhez, amikor a középhullámú rádiók által átvihető frekvenciatartományokhoz optimalizálták a zenéket, a rakendroll hajnalán. De sajnos nem ez a legnagyobb baj: ott van a gond, hogy a zene ma nem ér semmit: korlátlanul sokszorosítható minőségromlás nélkül, sőt, az előfizetéses vagy ingyenes streaming szolgáltatások korában már sokszorosítani sem kell, legtöbbször mégis méltatlanul szar hardveren szólal meg, ha egyáltalán van egy szűk megszállott kisebbségen kívül aki még tudatosan hallgat zenét. Amit itt végigvezettem a zenén, azt ugyanúgy elmondhatnám az emberi kapcsolattartás példáin át, lényege az egész anyagtól elszakadt digitális világnak az az illúzió, hogy egyszerre több helyen lehetsz egyszerre több életet élhetsz, korlátlan számú emberi kapcsolatod lehet, egyszerre több érvényes döntést hozhatsz. Pedig ez nyilvánvaló hazugság. Csak egy teljesen nyilvánvaló párhuzam: ahogy a hanglemezeket, úgy az emberi kapcsolatokat is ápolni kellett, hogy a karcolások ne legyenek túl mélyek ahhoz, hogy a kapcsolat tönkremenjen, persze ez is megtörténhetett, de sokkal több áldozatot hoztunk, hogy megmentsük, mint akkor, amikor akár a fizikai intimitás ígéretét és illúzióját keltve virtuálisan korlátlan helyettesítő kapcsolat áll rendelkezésre, akár párhuzamosan is. (Itt azért hadd vessek közbe egy érdekes látszólagos ellentmondást: a mobilinternet előtti időkben sokkal kevésbé volt transzparens az egyén magánélete a társa és a közösség előtt, így – látszólag paradox módon - elméletileg sokkal nagyobb lehetősége volt a párhuzamos kapcsolatok fenntartásának, de valójában az ezzel kapcsolatos fizikai, logisztikai és kommunikációs kihívások a párhuzamos kapcsolatok Paganinijeit leszámítva nem tették általánossá ennek gyakorlati jelentőségét.) Nem nehéz gondolatban eljutni a személyes ismerkedés 20. századdal letűnt általános szokásától odáig, hogy a jövőben a teljesen virtualizált és minden rezdülésében és gondolatában monitorozott és kielemzett személyiségünknek egy mesterséges intelligencia választ majd fizikai partnert, és azt is kizárólag addig, amíg az emberi szaporodás fizikai együttlétet igényel. Ezt követően valóban meghaladott lesz az ember, mint lejárt szavatosságú szén alapú létforma a Földön. Ezért hiába hiszel a szellemben és a lélek hallhatatlanságában, paradox módon mégis a materiális test, a hordozó teremti meg az értékét, a megismételhetetlenségét. Jelenleg az emberi létezés szükségletei közül ami egyetlenként maradt még tiszta a virtualizációtól, egy színtisztán materiális szükséglet és örömforrás: az evés-ivás. Nem véletlen hogy a világ virtualizációtól legjobban sújtott felén gasztroforradalom és kulináris reneszánsz zajlik: amíg a Ray Kurzweil-i szingularitást el nem érjük, ez marad az utolsó védvára a léleknek a kiválóságra törekvéshez és az emberi teljesítménynek.
heizer
2018. október 19. 10:13
Tisztelettel kérdezem a posztírót, hogy el tudná e ezt mondani úgy is, hogy egy egyszerű ember is megértse, ha már ez lesz a jövő életszervezési és működési filozófiája? Kiváncsi lennék, hogy miről is van szó, hogyan hat ez az engem körülvevő világra, rám és a gyerekeimre, de egy kukkot sem értek ebből. Köszönettel.
CaroleYoung
2018. október 18. 20:53
A legjobb online munkahelyek ..... Az otthoni online otthoni vállalkozásokat kínáló cég hetente több, mint 9576 dollárt kereshet, röviddel több órányi munka után. Csatlakozzon hozzánk, és látogasson el honlapunkra további részletekért ... Így kezdtem ... >>>>>> http://www.Money47.Com
duhle78
2018. október 18. 19:39
Az egész eszmefuttatás téved alapokra épül. Ugyanis az ember, a társadalom helyett (már megint...) a technológiától várja a megváltást, a jelenlegi világméretű válság megoldódását. Nem fog menni, max. annyi történik, h tovább növeljük a szenvedést és a pusztítást és végső soron gyorsabb ütemben írtjuk ki magunkat a Földről.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik