A tökéletlenség igénye

2018. október 12. 16:40

Bogdán Tibor
Maszol

Kormányfőnket eddig már többször rajtakaptuk, hogy csacsiságokat mond – hazugságon azonban még nem.

„Az a helyzet, hogy kormányfőnk bakijai olyannyira mindennaposak lettek, hogy az ember már csak akkor kapja fel a fejét, ha Vasilica Viorica Dăncilă véletlenül nem figyel oda, és nem hibázik papírról felolvasott szövegeiben vagy külföldi látogatásai során.

Ezért az már szinte természetesnek vehető, hogy szerinte a szerencsétlenül járt csendőrnőt a protestánsok verték meg. Egy egyetlen nyelvet – az anyanyelvét is ideértve – sem ismerő személy könnyen összetévesztheti a román protestatari-t a protestanţi-al. Az újabb bakiban csak az a hiba, hogy a miniszterelnök-asszony szerint a kollégái által magára hagyott csendőrnőt »bestiálisan összeverték« – ami nem felel meg a valóságnak, hiszen két nap után a »bestiálisan összevert« csendőrhölgy már futólépésben távozott a kórházból a sajtó elől menekülve.

Kormányfőnket eddig már többször rajtakaptuk, hogy csacsiságokat mond – hazugságon azonban még nem (vagy nem voltunk eléggé figyelmesek). Az Európai Parlament frakcióinak képviselővel sorra került találkozóját követően viszont úgy tűnik, a jövőben akkor sem kapjuk fel a fejünket, ha a miniszterelnök-asszony – hogy is mondjuk csak – zavaróan eltávolodik a valóságtól.

Vasilica Viorica Dăncilă  Brüsszelben ilyen tekintetben is kiviselte magát. Két napos látogatása során például a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének tagjaival – egykori kollégáival – azt próbálta elhitetni, hogy az általa vezetett kormány és pártja semmiképpen sem kampányolt a család meghatározásáért kiírt népszavazás esetében. A miniszterelnök feltehetően azt képzelte, hogy az európai parlamenti képviselők olyanok, mint a szociáldemokraták teleormani hívei, akik minden szöveget bevesznek, amit Vasilica Viorica Dăncilă  védnöke, Liviu Dragnea a szájába ad.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://m.mandiner.hu/trackback/137025